Folyt.

Kettő, teljes egészében Krakkóra szánt nap után megkezdtük Krakkó környékének a bebarangolását - a lengyelországi tartózkodásunk harmadik napjára ugyanis Auschwitzba volt foglalásunk (nem véletlenül töltöttük a megelőző nap délutánját éppen a zsidó negyedben és Oscar Schindler gyárában). Auschwitzról nem árt tudni, hogy bizonyos korlátok közt teljesen ingyenesen is látogatható, idegenvezetéssel azonban csak előzetes, interneten történt jegyvásárlással (tájékozódásképpen mindenképpen érdemes az auschwitz.org honlapot felkeresni, illetve a foglalást is itt lehet intézni). További fontos információ, hogy valójában két tábor látogatható: Auschwitz I és Auschwitz II – Birkenau. Ezek egymástól néhány kilométeres távolságban vannak, köztük teljesen ingyenes buszjárat közlekedik kb. negyedórás gyakorisággal. S hát aki nem hallott volna még róla, Aschwitz-Birkenau volt a nácik legnagyobb megsemmisítő tábora a második világháborúban…

Auschwitz "hatósugara", avagy mindazon nagyvárosok, ahonnan Auschwitzba érkeztek a deportáltak  

Az emberek általában kétféleképpen vélekednek Auschwitzról: vagy kifejezetten szeretnének eljutni és a saját szemükkel látni a felfoghatatlant vagy határozottan elzárkóznak a borzalmak helyszínének a felkeresésétől. Nos, én nyilván az előbbibe tartozom annál is inkább, mivel számtalan holokauszt témájú könyvet olvastam és olvasok, sőt kifejezetten szívesen ásom bele magam ezekbe a történetekbe. Félreértés ne essék, újra és újra felzaklatnak a zsidóüldözéssel és -irtással kapcsolatos olvasmányélmények (rendszeresen sírok is ilyenkor az adott könyvvel a kezemben), ám rengeteget tanítanak nekem és csiszolnak rajtam ezek az emberi sorsok, küzdelmek és jellemek. Talán 1994-ből ered mindez, amikor az Amerikai Egyesült Államokban személyesen is volt alkalmam megismerkedni és a korkülönbségünk ellenére összebarátkozni egy náci koncentrációs tábort túlélő fantasztikus emberrel, Robert O. Fisch-sel (bár gyakran van olyan érzésem, hogy anno mindezt én is átéltem, de ez egy nagyon más téma, ebbe most végképp nem mennék bele), s hát nemrégiben szintén csodálatos hatással volt rám (és bizton állíthatom, hogy nagyon sokakra még) Edith Eva Eger története és két könyve.

Aki nem képes felidézni a múltat, újra és újra megismétli azt.

Auschwitzba, akármit is ír a GPS, érdemes időben elindulni. A hatvanegynehány kilométeres távolságra érdemes 2 órahosszát rászánni, mert a forgalom, az útépítések/javítások, az autópálya fizetőkapu és Auschwitz I. sikeres megtalálása miatt nekünk bizony kevés volt a 1,5 óra. Abban biztos voltam, hogy a céltalan bolyongás helyett szeretném, ha az emlékhelyet idegenvezetővel tudnánk végigjárni és a mi választásunk a 3,5 órás vezetett túrára esett, melynek során körbejártuk mindkét tábor legfontosabb helyeit és rengeteg olyan döbbenetes információt hallottunk, amit előtte sehol soha (angolul, merthogy egyéni utazóként nincs lehetőség magyar vezetést kérni). Auschwitz egyébiránt a legnagyobb mértékben eredeti állapotában fennmaradt koncentrációs tábor, a barakkoktól a gázkamráig bejárható. Igen, van lehetőség bemenni egy egykori gázkamrába is, de ennél még gyomorforgatóbb és szívszorítóbb a személyes tárgyak halmainak, illetve az áldozatokról lenyírt csaknem két tonnányi női hajnak a látványa. Áldozatok néznek vissza ránk fotók százairól, ezreiről és megismerkedhetünk a táborbéli életkörülményeikkel, valamint a táborok működésével.

Magyarországról érkező zsidók (1944)

Auschwitz I. bejáratánál rögtön elénk tárul a híres „Arbeit macht frei” felirat, amely mögött meglepően szép helyszín fogad, de a körülölelő szögesdrót kerítés és az egyes blokkok kiállítási tárgyai és történetei gyorsan rádöbbentik a látogatót, hogy hol is áll és jár éppen. Auschwitz I. „csupán” 20 hektár (Birkenau 171!) és ez volt az első német náci koncentrációs tábor, melyet a Németország által megszállt lengyel területeken alapítottak meg 1940-ben. Főleg politikai foglyok, ellenállók és a náci rezsim ellenségeinek fenntartott munkatábor volt ez, s a tetőpontján körülbelül 16 000 fogolynak adott otthont. Az épületek eredeti funkciói és a bűntettek eredeti bizonyítékai kendőzetlen őszinteséggel mutatják meg és be a nagyjából 80 évvel ezelőtt történt és máig felfoghatatlan eseményeket, az emberiség történelmének egyik legnagyobb és legocsmányabb szégyenfoltját, a módszeres és kegyetlen emberkínzást és -irtást.

Auschwitz I.Bárcsak csupán a Harry Potter díszletei lettek volna......de nagyon nemTábori körülményekTábori kegyetlenkedésekGázkamrákKrematóriumŐrbódékSzögesdrót

Auschwitz II. – Birkenau 1942-ben nyitotta meg a kapuit megsemmisítőtáborként s ezzel Auschwitz lett a Harmadik Birodalom által létrehozott legnagyobb koncentrációs tábor, a zsidó népesség tömeges megsemmisítésének a valaha volt legnagyobb létesítménye. Mintegy 1,5 millió ember vesztette itt az életét. A táborba a Pokol kapuja vezet be, mely többek közt a Schindler listája című filmből is sokaknak ismerős lehet. Ez alatt a mai napig ott fut az a sínpár, amin a megsemmisítés céljából idedeportált zsidókkal teli marhavagonok egykor begördültek, hogy aztán egy kicsivel odébb, a tábor központjában, a kirakodó rámpán véget érjen a hosszú napok óta étlen-szomjan utazók útja (és sokszor élete). A vonatokról leterelve itt sorakoztatták és szelektálták őket egy jobbra vagy balra karmozdulattal az azonnali halálba küldve vagy az életüket (még) meghagyva. Egy utólag idehozott marhavagon mellett láthatóak és bejárhatóak a rekonstruált barakkok épületei, illetve megtekinthetőek az egykori gázkamrák és krematóriumok romjai is - a végnapok alatt a nácik igyekeztek a gaztetteik minden nyomát, minden bizonyítékot és minden szemtanút örökre eltüntetni. A sínek legvégénél áll az áldozatok emlékműve, amin 23 tábla van elhelyezve az Auschwitzba deportáltak által leginkább beszélt 23 nyelven. Torokszorító érzés a különböző feliratok közt a „sajátra” vadászni, majd Lengyelországban az anyanyelvünkön íródott sorokat olvasva (meg)emlékezni.

Auschwitz II. - Birkenau MarhavagonBarakkWCEgykori krematórium
Igyekeztek minden nyomot eltünteti EmlékműElfogytak a szavaim (és a könnyek)

Másnap, azaz immáron csütörtökön Lengyelország egy másik nagyon különleges és világszerte ismert idegenforgalmi látványosságát kerestük fel, a Wieliczkai sóbányát. Ide nem kötelező, de szintén nem árt online előre bejelentkezni, illetve jegyet vásárolni (www.wieliczka-saltmine.com), hiszen akkor várakozás nélkül, a megjelölt időpontban és nyelven indulhatunk meg a túravezetőnkkel (nélküle, azaz önállóan a bánya nem látogatható). Bevallom, voltak fenntartásaim, mert ahogy öregszem, úgy kezd elhatalmasodni a bezártságtól való félelem rajtam, de az egész látogatás olyan lenyűgöző és tartalmas, hogy nem volt időm semmilyen önmarcangoló gondolatra – pedig a Föld mélyén tartózkodás ideje körülbelül 2 órahossza.

A Wieliczkai sóbánya - a lényeg persze a Föld mélyén van

Wieliczka Krakkóhoz egész közel, de azért az útikönyvekben megjelölt néhány kilométernél messzebb, legalábbis az óvárosi szállodánktól, azaz a belvárostól nagyjából 20 kilométerre van, s biztos, ami biztos erre is érdemes a forgalom és a parkolóhelykeresés miatt több, kb. 1 óra menetidőt rászánni. A belépőjegyek nem olcsóak, sőt egy családdal számolva már kifejezetten borsosak, de a páratlan és felejthetetlen élmény simán megéri néhány mozijegy árát (mindig minden csak viszonyítás kérdése). A kellemes élmény érdekében mindenképpen érdemes a megfelelő ruházatra odafigyelni, hiszen a bányában állandó, kb. 14-15 fokos hőmérséklet uralkodik és nem elhanyagolható mennyiségű, többszáz lépcsőfokon és kb. 2 kilométer hosszú járatrendszeren kell a 135 méter mélybe vezető túra során végigmenni.

Bányászengedély beszerezveIndulhat a móka380 lépcsőn jutunk le 64 méter mélybe, vagyis innen oda az első etapban......hogy aztán ilyen járatokon haladjunk tovább (és igen, végig maszkban)

A wieliczkai sóbányában közel 900 éven át folyt a föld alatti sókitermelés, minek köszönhetően ez a föld felszíne alatt 327 méterig terjedő föld alatti labirintus több, mint 300 kilométernyi járatból és körülbelül 3000 darab kamrából áll. 1996-ban fejeződött be a sókitermelés, amikoris rájöttek, hogy UNESCO Világörökség részét képező bánya idegenforgalmi látványosságként nagyságrendekkel jobb üzlet, mint a maga bányászat. A turizmus egyébként nem újkeletű, hiszen az utazók már a XV. században látogatták, de a mai értelemben vett turizmus is kialakult már a 18-19. században (kimondott turistaútvonalakkal, vendégkönyvekkel), napjainkban pedig évente kb. 1 millió látogatót fogad a bánya. A turizmus fellendülése mellett az sem volt elhanyagolható szempont, hogy bár a bányamunka továbbra is nagyon drága, a só igencsak elértéktelenedett az évszázadok folyamán (régen az arannyal vetekedett az ára, fizetőeszköznek használták, sőt még a bányászok is sóban kapták a fizetésüket, amit az angol SALary, vagyis fizetés szó a mai napig hűen őriz).    

Kopernikusz volt a bánya első nagyon híres látogatója még a 16. században

Felbecsülhetetlen értékű csoda rejtőzik a föld alatt, aminek a kialakulása egyébként nagyjából 13,5 millió (!) évvel ezelőtt kezdődött. Minden, amit látunk, ahol járunk, só. A belépőjegy ára a korlátlan sófogyasztást is magában foglalja, szóval a szobrok kivételével a plafontól a padló nyalogatásáig minden szabad préda (mi mondjuk kihagytuk ezt a páratlan lehetőséget, hogy mások nyomdokaiban nyalakodva nyerjenek bizonyítást az egyébként fantasztikus tudású és stílusú idegenvezetőnk szavai). 

Minden só - még az is, ami nem annak látszikEz például épp a padló a talpam alattThe só must go o-o-on

Kamrák, járatok, föld alatti kápolnák, szobrok, tavacskák alkotják a turista útvonalat, amit nagy meglepetésemre számtalan interaktív elemmel tesznek még élvezetesebbé és emlékezetesebbé. A magyar szívünknek külön kedves volt az a kamra, ahol hat életnagyságú és természetesen sóból faragott szobor meséli el a bánya tulajdonképpen magyar vonatkozású történetét, miszerint Kinga, IV. Béla magyar király lánya, az apjától hozományként kapott gyűrűjét bedobta a máramarosi sóbányába, ami csodálatos módon a kősótelepekkel idevándorolt Wieliczkába, s azóta bővelkedik sóban Lengyelország. Kingát, a bányászok védelmezőjét, 1999-ben szentté is avatta II. János Pál pápa.

Betekintést nyerhetünk a bányászat folyamatábaMegismerhetjük a só történetétInteraktív bemutatók teszik még szemléletesebbé és emlékezetesebbé a sóbányátIV. Béla lányának, Kingának a története - sóból faragott szobrokkal elmesélveLenyűgöző hely építészetileg isA tavak szerelmeseinek sem kell nélkülözniHihetetlen, hogy egy bányában mennyi szépségben lehet gyönyörködni 

A bánya minden bizonnyal leglenyűgözőbb része a hatalmas Szent Kinga-kápolna, amely a világ legnagyobb föld alatti temploma. A bányászok által, egészen pontosan mindössze három bányász által faragott, térhatású és sóból készült domborműveket érdemes végigbogarászni, mert fantasztikus alkotások. Itt található a Szentatya, II. János Pál pápa sóból faragott emlékműve is, melyet köszönetként készítettek neki azért, amiért a sóbányák patrónusát, Kingát szentté avatta (ahogy ezt már korábban is mondtam).

A világ legnagyobb föld alatti temploma a Szent Kinga-kápolnaMonumentálisÉs természetesen itt is minden sóból vanAz utolsó vacsora - sóból faragva és elképesztő térhatásbanII. János Pál pápa sószobra (nekem a mai napig az ő arca, mosolya ugrik be a pápa szóra)
Mi sótlanul, de csak a szó szoros értelmében (megítélésem szerint)

Nagy kedvencünk volt a bánya étterme is: nagyon jót ettünk teljesen reális árakon a Föld kétségkívül egyik legkülönlegesebb helyén, annak a mélyén – csak ne kellett volna utána teli hassal felállni és megindulni... A felszínre egy meglehetősen szürreális, emeletes, szűk bányalift repített fel minket, de olyan gyorsan ment, hogy ebben sem volt ideje pánikolni senkinek. A kijárat természetesen egy kis üzleten át közelíthető meg, ahol meglepetésként ért, hogy az ilyen-olyan kiszerelésű és megjelenési formájú „wieliczkai” (bár inkább csak ezen fantázianévre hallgató) só mellett lehetett kapni magyar nyelvű útikönyvet is. Végül egy hasznos információval látnám el és nyugtatnám meg az ide készülőket: nemcsak a bányabejárat mellett, hanem magában a bányában is vannak mellékhelységek.

A bánya éttermeTerülj, terülj, asztalkámÚton a lifthezÍme az emeletes liftÉs akkor itt utazik kérem szépen egyszerre 10 (!) ember fel a magasba 

Miután a sóbánya nem egy egész napos program, így erre a napra jutott még két különlegesség, méghozzá egy előtte és egy utána. Reggel elsétáltunk a Szent Péter és Pál templomba, ahol 10 órától került bemutatásra a különleges Foucault-inga. Egy aranyos, szerintünk olasz származású, lengyel bácsi vezetett be minket angolul a fizika tudományába, az inga elindítása pedig nem kisebb segédre volt bízva, mint a mi Milánunkra. Megtudtunk a heliocentrikus világképtől a Föld forgásának bizonyításáig (ezt szolgálta anno és szolgálja tulajdonképpen mai is az inga) sok érdekességet, bár nyilvánvalóan voltak az olasz-lengyel akcentussal beszélt angol nyelven magyarázott fizikában szürke foltok (hisz magyarul is akad...).

Reggel a Szent Péter és Pál templombanBemutatóra váró Foucault-ingaMilán hozta működésbe az ingát a rögzítőkötél elégetésévelRendhagyó fizika óra egy lengyel templomban

Wieliczkából Krakkóba visszaérve a Városháza tornyának a megmászása volt a levezető program. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a belépőjegy mellett ennek nagyjából egy lábon kihordott szívinfarktus még az ára. Hihetetlen magas lépcsőfokok vezetnek fel meredeken és szűken, de az elénk táruló látvány minden áldozatot megér(t). Mutatom:     

Ő lenne ugyebár a Városháza tornyaA felvezető lépcsősorAz előző képen jól látszik a lépcsőfokok mérete, ezen viszont jobban a lépcső meredekségeEz a látvány viszont tényleg mindent megérMesésen szépSzívből ajánlom naplementébenNapvégi mérlegÉs a jól megérdemelt

Zakopane volt a Krakkón kívüli csavargásaink utolsó célpontja, hiszen nem volt kérdés, hogy az őszi szüneti kirándulás során szerettünk volna legalább egy napot eltölteni a természet lágy ölén is. A Tátra csodás üdülőhelyét szokás a téli sportok lengyel fővárosának is nevezni, bár Zakopane nyilvánvalóan nyáron is gyönyörű és közkedvelt úti cél. Annyira azért nincs közel Krakkóhoz, hiszen a bő 100 kilométeres út jó 2 órahosszáig tartott. Opció lehet egyébként Krakkóba menet vagy onnan hazaúton megállni, ez esetben azonban érdemes legalább egy éjszakára Zakopanéban megaludni. 

Úton ZakopanébaZakopane

Mondjuk a kapcsolatunk nem indult zökkenőmentesen, mert először valahogy nem találtunk semmit, illetve amikor végre sikeresen megérkeztünk a Zakopanéhez tartozó Kuznicéből induló felvonóhoz, hogy fellanovkázzunk a legszebbnek tartott, 1987 méter magas Kasprowy Wierchre, közölték, hogy az karbantartás miatt éppen nem üzemel. Ekkor már annyi időt vesztettünk a kóválygással, hogy esélytelen volt a Magas Tátra másik gyöngyszemének, a Morskie Okonak, vagyis a Halas-tónak a felfedezése, úgyhogy visszaautóztunk Zakopane belvárosába, ahonnan felsiklóztunk Gubalówkára. Az egykori félreeső kicsiny hegyi falucska ma már a turizmus közkedvelt célpontja, s festői pihenő- és étkezőhelyeket kínál az ide érkezőknek, no meg túraútvonalakat, kalandparkot és egy 750 méteres nyári bobpályát, aminek a letesztelését a mi gyermekünk is bevállalta „nagyduzzogva”. A mögöttünk álló intenzív napok után elmondhatatlanul jól esett itt megpihenni és ráérősen ücsörögni, gyönyörködni és napozni.

A Gubalowkára vezető sikló állomásaA sikló magaIrány GubalowkaMegérkezésGubalowkaA gyerekre várva......aki letesztelte, milyen a helyi nyári bob pálya (lassú)Volt időnk selfizgetniÉtelfotóMindenki nyugodjon le... Igen, én ettem meg! Igen, az egészet!Nem hiszem, hogy ehhez kellenek szavak

Miután a siklóval visszaérkeztünk Zakopane belvárosába, lötyögtünk egy kicsit a sétálóutcáig vezető bazársoron, majd visszaültünk a kocsiba és becserkésztünk néhány templomot (párhoz egyébiránt már a délelőtti kóválygás során is szerencsénk volt, ja meg a Síugró Világbajnokság állandó helyszínéhez, a híres síugró pályához is) és megnéztük a fejjel lefelé épített házat (abszolút kihagyható!).

BazárZakopane régi temploma - ez egyébként az egész város legrégibb épületeSzent Kelemen tiszteletére szenteltékA város egyik legismertebb épülete a Czestochowai Szűz Mária fatemplomBelülről is minden faA templom kertje és a régi temető bejárata, ahol számos jelentős személyiség alussza örök álmát a gyönyörű szép, egyedi síremlékek alattJézus Szent Szíve kápolna - JaszczurówkaTöbb, mint 100 éves (mármint az épület)Beléptem és úgy éreztem, hogy tényleg itt lakik a jó IstenA Fatimai Szűzanya kegyhely temploma - előtte a Magas-Tátrára tekint II. János Pál bronz szobraHa láttatok már gyönyörűt!Varázslatosan szépII. János Pál pápa, született Karol Wojtyla, aki nevét egyébként a mi IV. Károly királyunkról kaptaA világhírű zakopanei síugrósáncOtt jártunkkor éppen valamilyen verseny zajlott éppen - fantasztikus volt a lécekkel repkedő embereket élőben látniA fejjel lefele álló ház - ennyi látszik ingyen belőleBelépőjeggyel ilyenAmit nem gondoltam volna: elképesztően szédül és tántorog benne az emberSz@r ügy :)

A napot a sétálóutcán zártuk és egy rövid sétát téve megszavaztuk a legszimpatikusabbnak tűnő éttermet, ahol harmadszori átköltözésre megtaláltuk az ideális asztalt is és jól bevacsoráztunk, bár egy desszert gofrit azért még egy másik helyen csak leküzdöttünk (igen, a másodikat aznap - tudom, hogy a pokol kénköves tüzén fogok elégni, de ez van). Isteni volt!      

Sétáló utcaAnnyira hangulatosCukiságVacsoraA tízezredik kalória - az új sapibanTermészetesen a másik gyermek is kapott sapkát - online volt velünk a vásárlás soránBúcsú Zakopanétól - naná, hogy a sétáló utca gyönyörű, Keresztelő Szent János templomával  

Szombaton a hatodik és egyben utolsó reggel virradt ránk Krakkóban. Imádtam ezt a várost és a környező kirándulási lehetőségeket is és hát az ősz külön jól állt neki. Szerencsénk volt az időjárással is, mert a csípős, néhány fokos reggelek után a szikrázó napsütés kifejezetten gyorsan és kiránduláshoz ideálisra melegítette fel a levegőt minden áldott nap, ami még a koraesti teraszos vacsorákhoz is kellemes maradt. Egyszer sem esett, egyszer sem fújt – rendelni sem tudtunk volna jobbat. Ami az étkezést illeti: a szállodánkban svédasztalos reggeli volt, úgyhogy a reggelivel külön nekünk már nem kellett foglalkozni (pláne, hogy igazán bőséges és jó volt). Mi ilyenkor mindig olyan jól szoktunk lakni, hogy tulajdonképpen egy estebédig ki is bírjuk húzni. Napközben persze jöhet itt-ott egy kis ilyen-olyan nasi, mint Krakkó esetében például a híres kerek perec szezámmaggal, mákkal, sajttal vagy sóval (Krakowski Obwarzanek) vagy épp a Paczek, vagyis az isteni lengyel fánk azoknak, akik majd csak hétfőtől fogyókúráznak. Mi a sarki boltba is simán be szoktunk ugrani mondjuk üdítőt venni, ami Krakkó esetében kivétel nélkül a Zabka-hálózat valamelyik üzlete volt – ez csak azért nincs minden sarkon, mert nem mindig a sarokra esik. A kései ebéd/korai vacsora idejére már igencsak fáradt és nagyon éhes volt mindig mindenki - ilyenkor imádtunk a főtérre kiülni és a jól megérdemeltet jól esően és megadva a módját elfogyasztani (a sétálóutcán egyébként magyar étterem is van, akinek haza ízekre fájna a foga). A vásárlás tekintetében azért a Zabka mellett hadd említsek meg két helyet, ami engem személy szerint lelkendezésre és látogatásra (no és persze még valamire…) késztetett: Krakkóban van Sephora és TK Maxx (Magyarországgal ellentétben).  

Minden "sarkon" van egy Zabka (nem biztos, hogy épp sarokra esik)Esténként azért mindig megadtuk a módjátVan Krakkóban magyar étterem isEz pedig a magyar étterem étlapja (már csak lengyelül kell tudni hozzá) És végül a személyes kedvencem: a szenteltvíz-automata
VISZONTLÁTÁSRA, Krakkó!

Valamikor 10 óra környékén indultunk haza Krakkóból és egy valamiben voltunk biztosak, mégpedig, hogy Árva váránál, Szlovákiában lesz egy hosszabb megállónk. A 13. században épült és 400 éve változatlan formában álló felvidéki várat igazság szerint már a Krakkóba vezető úton kinéztük magunknak, hiszen egy sziklaszirt tetején állva igazán lenyűgöző látvány. Érdemes legalább 1 bő, de inkább 2 órát szánni rá, mert a vár tulajdonképpen teljes pompájában látható újra és a kiállításokhoz van nagyon alapos, színes magyar leírás, illetve QR-kódokkal aktiválható internetes audio guide, amit egyébiránt a jegyár magában foglal. Miután az Európai Unióhoz velünk egyszerre, 2004-ben csatlakozó Szlovákia már tagja az eurózónának, euróval fizethetünk vagy bankkártyával. Tovább indulás előtt megszavaztuk, hogy a Magyarországig elautózás helyett inkább még itt eszünk, s de jól is tettük, mert nagyon jót ettünk egy igazán kellemes kis helyen a vár tövében. S akkor jöjjön két jó csel: egy az ital-, egy az ételszaporításhoz (Jézus után szabadon). Az italos sztori még apukám nevéhez fűződik, amikor szegény egyetemistaként úgy biztosított magának extra adag sört mindig új és új helyen, hogy a fogyófélben lévő sörébe beledobott egy legyet és szólt a pincérnek, aki nagy bocsánatkérések közepette kicserélte – természetesen egy egész sörre. Mit ad Isten, Zakopánéban valóban belerepült valami apa sörébe és megbizonyosodhattunk róla, hogy a lassan ötven éves sztori valóban működik. Az ételes ugyanígy működik például egy hajszállal – ezt meg nekem volt alkalmam kipróbálni Árvaváralján, amikor is egy hajszál volt a mákos gubámban (valóban! idegen!), s hát a dolog olyannyira működött, hogy az étterem a sajnálata jeléül állta az én ebédemet.

Árva váraÁrvaváralja13. században épült vár a 21. századbanA várba való jutásért azért meg kell szenvedni a hozzá vezető kaptatónKop-kop, van itthon valaki?Vár(om a párom)Hihetetlen sokrétű kiállítás vár odabentSőt, még katit is látni! Tudjátok: Áll, mint Katiban a gyerek.A kilátás pedig pazarEbéd kilátássalIsteni volt és ráadásul ingyen (részletek a szövegben)Ideje volt tényleg és végleg hazamenni

Este 9 óra körül értünk haza épségben, egészségben és tele élménnyel. Különösképpen sosem vágytam Lengyelországba, de most azt mondom, hogy mindenkinek látnia kell. Nem olyan felkapott, mint Párizs vagy Róma, de legalább annyit Krakkó és környéke is ad. Mi egészen biztos, hogy vissza is térünk majd - miután most Nándi fiunk nélkül utaztunk, s ezt neki is látnia kell majd (ha visszajön a térképre, hiszen most Amerikában tanul).

Pölösné Hudák Dóra