Folyt.

Meggyőződésem, hogy Bangkok kifogyhatatlan a látnivalókból és a programlehetőségekből, de e tekintetben Bangkok környékén is vannak kifejezetten kihagyhatatlan dolgok, ha már az ember a messzi Magyarországról arrafelé jár. Természetesen lehet saját szervezésben jönni-menni, de a Bangkokon kívüli túrákhoz szerintem ismét nagyon jó döntés Bangkok Charlie.

Mivel az apuval történtek felülírták az eredeti terveket, az előre leszervezett Ayutthaya & Bang Pa In kirándulásra csak anyukám ment el a gyerekekkel (rám ugyanis szükség volt a kórházban, nekem pedig szükségem volt a férjemre, illetve természetesen, akárcsak Koh Samuin, ő is féltett egyedül hagyni engem). Személyes élmények, tapasztalás és magamba szívott tudás híján most tehát csak néhány wiki-tényt tudok leírni és az anyuék által készített fotókból fogok szemezgetni.

A napot a Bangkoktól nagyjából 60 kilométerre lévő nyári királyi palotában (Bang Pa In) kezdték, amely komplexum eredetijének az építése 1632-ben fejeződött be és a ma látható formáját 1872-1889 között érte el. Igazi különlegesség a kétemeletes kínai fapalota, de sok más érdekesség is látható még a kertekkel övezett nyári palota területén, ahol a thai, a kínai és az európai stílus keveredése igazi csemege. Az épületeknél pedig talán csak a neveik gyönyörűbbek: „A tökéletes és ragyogó lakhely”, „A személyes szabadság isteni székhelye”, vagy „A bölcs kilátója”. 

Megérkezés a nyári palota látványos épületkomplexumába 

Phra Thinang Aisawan Thiphta-Art, avagy A Személyes Szabadság Isteni Székhelye - a leggyakrabban fotózott kis thai épület a tó közepén

A nyári palota faépülete

Anyukám és a gyerekek a nyári palota előtt

Az 1881-ben épült régi kilátó

A nyári palota a kilátóból fotózva

Jellegzetes épület a Ho Hem Monthian Thewarat, ami egy khmer stílusú kápolna a fa mögött... (hát ha egyszer ez a legjobban sikerült fotó róla???) :))) 

A nyári palotához közeli és a kambodzsai Angkor Watra emlékeztető Ayutthayába eredetileg én szerettem volna nagyon eljutni. A korábbi fővárost 1350-ben alapították és 1700-ra körülbelül 1 millióan lakták. A korabeli világ egyik legnagyobb városa lehetett – csodálatos templomai, a paloták és az erődítmények romjai az ősi főváros fényes múltjáról mesélnek. 1767-ben pusztította el a burmai sereg, s innen már ismert az új főváros története, hiszen a Hajnal Templománál korábban említettem. A teljes történelmi parkot szinte lehetetlen egy nap alatt bejárni, hiszen tucatszámra állnak itt  a szebbnél szebb és jellegzetesebbnél jellegzetesebb épületek, arról nem is beszélve, ha az ember netalántán még fotózni és fotózkodni is szeret... Ayutthayába továbbra is nagyon szeretnék eljutni – nincs mese, Thaiföldre valahogy csak vissza kell majd jutni.

Wihan Phra Mongkhon Bophit

Egy hatalmas, több mint 12 méter magas bronz Buddha a 15./16. századból

Anyu demonstrálja a Buddha-szobor méretét

Templomfal csupa-csupa pici Buddhával...

...falrészlet

Wat Phra Si Sanphet - Ayutthaya egykori legdicsőbb temploma, 1448-ban alapították és ennek a másolata a később épült bangkoki királyi palota (a chedik egykori ayutthayai királyok hamvait őrzik)

1767-ben leégették a burmaiak

Fekvő Buddha, bárki vehet neki "ruhát" és felöltöztetheti

Így...

...és így

Legalább ők látták

Wat Phra Mahathat a 14. századból

A fagyökerek által körbenőtt Buddha-fej az egyik legnépszerűbb látnivaló és fotópont 

Néhány nappal később már a férjem és én is csatlakozni tudtunk a következő Bangkokon kívüli túrához, ami egy igazán fantasztikus nap volt életre szóló élményekkel. Hajnalban indultunk és a felkelő Nap első sugarai már egy sófarmon értek minket. Megismerkedhettünk a természetes sógyártás folyamatával, amikoris a felszivattyúzott tengervízből a napsütés hatására elpárolog a víz és ott marad a só. Érdekes ugyanakkor, hogy bár van bőven, Thaiföldön mégsem igazán használják a sót, hiszen az édes, savanyú és csípős ízvilág a jellemző, sózni pedig arrafelé hallével szokás.

Ki korán kel...

...jó sok sóra lel!

A sótelepről a híres Maeklong vasúti piacra vezetett az utunk. Erről annyit kell tudni, hogy az árusok a zsúfolt piacot keresztülszelő vasúti sínekre is kipakolják a portékáikat és amikor jön a vonat, gyorsan mindent bekapkodnak. Ha nem lenne a sok mindenre elszánt turista (és mi messze nem minősülünk annak!), irtó hangulatos lehetne, miattuk azonban sajnos sokat veszít az élmény a varázsából. Persze félreértés ne essék, nagyon tetszett, de például a kijelölt bárba terelés meg az előre felállított fotóállványok miatt az egész olyan mesterkélt lett. Mennyivel jobb lett volna a váratlanul dudáló mozdony, aki elől még nekünk is sietve menekülni kell…

Maeklong vasúti piac - lábam alatt a sínpár

Kifőzde  

Felhozatal

Egy csámpás turista gyümölcsöt vesz

Na és kérem szépen így jön-megy a vonat! 

A vasúti piacot egy újabb piac követte, mégpedig a szintén világszerte ismert úszópiac. A Damnoen Saduak Floating Market az 1860-as években született, amikor IV. Ráma király két folyó (Maeklong és Tha Chin) összekötésére egy 32 kilométeres mesterséges csatornát építtetett, hogy a helyiek az áruikat csónakon tudják a városba vinni, ám az árusok helyben is elkezdtek a vízen kereskedni. Az úszópiacon rendkívül hangulatos, ugyanis gyakorlatilag egy csónakban ülve tudunk az árusok közt jönni-menni és vásárolni. Ha az iménti vasúti piaccal fenntartásaim voltak, itt az ellenérzésem elvileg még komolyabb kellene, hogy legyen, hiszen ez nem egy ma is működő hagyományos thai piac, hanem egy idealizált múlt életképeinek újrajátszása a turisták kedvéért és kiszolgálására nap, mint nap. De csak elvileg, mert gyakorlatilag rendkívül élveztem, élveztük – hiába, csak gyarló az ember, bár, ha hozzátesszük, hogy ezzel hány család megélhetését biztosítottuk, sokkal inkább volt helyes cselekedet.         

Hangolódunk

Megindultunk

Úszópiac

Naná, hogy mangót és ragacsos riszt vett az ember

Itt is megköttetett az üzlet

Ez a kedvenc képem - szerintem bárhol megállná a helyét

Selfie és a mobilos troll

Bambuszlétra nekem...

Minek a létra neki! :)

A piacok után következett a nap egyik legkülönlegesebb, mégis leginkább vitahatható része, az Elephant Village. Bevallom töredelmesen, hogy nekem volt már egész kicsi koromtól a vágyam egy elefánt hátán a dzsungelt járni – nagy valószínűséggel emiatt a VHS kazettákon anno rongyosra nézett Dzsungel könyvét és Tarzant, alias Johnny Weissmullert lehetne okolni. Hol voltak még akkor az állatvédők, akik szerint főben járó bűn elefántogolni…. Hol voltak azok a dokumentumfilmek, amiken az elefántok betöréséhez szükséges kegyetlenkedéseket lehet végignézni... Aztán Délkelet-Ázsiában elérhető közelségbe kerültek az elefántok, no meg az ő hátaik, szóval elkezdtem nyomozni, hogy akkor most felülni vagy nem ülni. Megtudtam, hogy a vadon befogott elefántokkal ellentétben a fogságban születetetteket nem kell betörni, s vannak olyan helyek, ahol kifejezetten szépen tartják őket, de ehhez igenis kell a turisták pénze, miután egyetlen elefánt naponta nagyjából 250 kilogrammnyit eszik és 100-150 liternyit iszik. Ezeken a helyeken családtagként szeretik, sőt tartják az elefántokat és jutalomfalatokkal tanítják őket, akárcsak a magyar ember az ebeit, sőt további hasonlóság az állatok bőre alatt elhelyezett mikrochip. A hivatalos szervek havonta ellenőrzik az elefántok életkörülményeit és esetleges sérüléseit, s természetesen a nem megfelelő állattartást büntetik. A legtöbb, amit tehetünk, hogy rendszeresen pénzt utalunk nekik, de el is látogatunk hozzájuk, hogy a belépődíjainkkal mentsük meg őket az éhenhalástól. Egy átlagos elefánt nagyjából 3,5 tonna – a példának okáért én a férjemmel no meg az alattunk lévő ülőkével együtt körülbelül olyan terhet jelentünk neki, mint nekem egy pékárus bevásárlókosár, amikor reggel átugrok a boltba bevásárolni. Természetesen nem minden elefántos, illetve egyéb állatokat a turisták kedvéért felvonultató helyről mondható el mindez, amit az imént leírtam, például bármilyen hihetetlen, de nevükkel ellentétben az ún. elefántmenhelyek sem igazán állatbarát helyek, sokkal inkább jelentenek trendi és hatalmas üzletet valakiknek... Egy szónak is száz a vége, alapos utánajárást követően és Bangkok Charlie égisze alatt végül úgy teljesült a vágyam, hogy emiatt egyetlen csepp rosszérzés sincs bennem. Azt viszont a tőlem megszokott őszinteséggel hozzáteszem, hogy a képzeletemben sokkal komfortosabb volt elefántogolni, mint a való életben…       

Elephant Village

Annyira hangulatos volt

Liba-, vagyis elefántsorban a család

Imádtuk ezt a túrát

Tarzan és Jane

Az Elephant Village-ben tett látogatásunk az elefántok támogatásán túl az elefánthajtók megélhetését is biztosítja, akik a szomszédos Karen-törzs férfi tagjai. A Karen-törzs egyébiránt a hosszú nyakú nőkről világhíres, akik 5 éves koruktól sárgaréz karikákat/spirált viselnek a nyakukon. Eredetileg Burmában éltek, onnan menekültek Thaiföldre. Furcsa szokásuk eredete máig nem tisztázott; elképzelhető, hogy a vadállatok harapása elleni védelmet szolgálta, más kutatók szerint egész egyszerűen a nők elcsúfítása volt a cél, hogy azok ne kelljenek másoknak. Egy biztos, minden évben egy újabb karikát helyeznek a nők nyakára, ami miatt lenyomódik a kulcscsont és elsorvadnak a nyakizmok és ennek következtében lesz természetellenesen hosszú a nyakuk (akár 20 centiméteres idősebb korban). Bár hihetetlen, de számukra nem a többkilós réznyak viselése, hanem az anélküli lét jár iszonyatos fájdalommal. A furcsa hagyomány követése ugyan mára már nem kötelező, mégis sok Karen nő ragaszkodik hozzá, hiszen sok pénzt fizetnek a náluk tett látogatásért a kíváncsi turisták (jelen!), ráadásul így a saját kézműves termékeiket is könnyen tudják értékesíteni.    

A hosszú nyakú Karenek faluja

A belépés előtt náluk is illik kopogni (és ez nem vicc!)

Karen-falu

Karen-ház

Karen-család

Gyerekek a nagyvilágból

Szegény kislány "tökélyre" fejlesztette a pózolást

Keresd a hibát!      

Minden bizonnyal hihetetlen, de a legeslegkülönlegesebb program még mindig hátra volt, a Tiger World. Ez Thaiföld egyetlen olyan tigrisfarmja, ahol a tigrisek nincsenek se láncon, se szűk ketrecben, se bedrogozva. Tulajdonképpen egy családhoz és a házi állataikhoz érkeztünk vendégségbe, amelyek közül nekünk konkrétan négy gyönyörű 3-4 éves, 200-240 kilós tigrishez volt szerencsénk. Én a magam részéről elég betoji vagyok, de itt megszállt valami olyan földöntúli nyugalom, amit azóta sem tudok megmagyarázni, de elfelejteni se. Fantasztikus érzés volt a tigrisek közt lenni, s példaértékű, hogy így is lehet állatot tartani és turistákat fogadni. Amíg élek, nem felejtem - ezt sem!

2 cica :)))

Milán

Nándika

Nándi

Anyukám

Unokás

Családi

Folyt.köv.

PhD