Svájcban a különlegesen szép és hangulatos városok mellett a természet is megannyi látnivalót és kalandot tartogat. A tájat (főleg egy alföldi embernek) csak csodálni lehet, s érdemes néhány nagy sétára, a hegyek, a völgyek, a vizek felfedezésére is időt szánni, mert a rohanó hétköznapokból, amik elől az ember elmenekül nyaralni, mégiscsak a természet lágy ölén lehet igazán kikapcsolódni.

Svájc (egy útszéli ad hoc megállás)

     Appenzell környékére, mint Alpok-béli túrahelyre a relatív közelségén túl a világhírű kis vendégháza, a Gasthaus Aescher miatt esett a választásunk. Wasserauenig autóztunk el aznap reggel, ahonnan az Ebenalp-hegyre az Ebenalpbahn felvonóval mentünk fel (https://www.ebenalp.ch/en/welcome), majd jöhetett egy kellemes séta a hegyekben. Hol tehenek közt, hol egy hegybe vájt barlangon át, hol egy kis kápolna mellett vezetett a mindvégig jól kiépített túraút, hogy aztán egyszer csak elénk bukkanjon a Gasthaus Aescher, amit a National Geographic és az amerikai Huffington Post is a világ legcsodálatosabb helyei közé sorolt s ez által népszerű turistacélponttá emelt. Az Alpokban, a sziklafalra tapadva megbúvó, 1884 óta üzemelő és az UNESCO világörökségi védelme alatt álló klasszikus és páratlan panorámájú hegyi fogadó akárcsak Aston Kutchert, minket is teljesen elbűvölt. Időben, nagyjából 11 óra előtt érkezve egész békés kis hely, kínai biodíszletek nélkül fotózható és ilyenkor még szabad asztal is akad bőven, hogy legalább egy frissítőt elkortyolgasson a vándor, mielőtt továbbindul, ami azért nem egy könnyen megy…

Ebenalpbahn felvonó - ha korán kelsz és érkezel, jól lehet parkolni és nincs sorban állás, várakozás, sok kicsi kínai...

Új felvonó, régi kürt

Felérve ez a látvány fogad - mondjuk nyilván nélkülünk! 

Túraútvonalak dögivel - mi értelemszerűen Aescher felé mentünk

Apa és NEM anya :)))))

Hopp, egy formás karácsonyfa   

Útvonal

Izgalmak, na jó showelemek :)

Barlangászok

Innen, a hegy gyomrából jöttünk

A világ legbájosabb kis temploma

Itt elmondani egy imát...

Még mindig úton

És tádááám: Gasthaus Aescher

Magyar vándorok

Viszlát, Aescher!

Viszlát, Ebenalp!

     Európa leghosszabb gleccsere, az Aletsch-gleccser toplistás svájci látnivaló. Több kilátópontjához több településről lehet felvonókkal feljutni, melyek közül Fiesch a leginkább ajánlott, így az egész napos túránkat mi is ott kezdtük. Miután leparkoltunk és a parkolásunkat kifizettünk, a felvonó jegypénztárában megvásároltuk az egész Aletsch Arénában korlátlanul használható 1 napos családi felvonó- és vonatkártyát, amely ár-érték arányban az egész svájci út alatt a legjobban megérte az árát (https://www.aletscharena.ch/life/one-day-deals/aletsch-hiking-pass/). Elsőként Fieschből mentünk fel felvonóval a 2869 méteres Eggishornra, majd lejőve átvonatoztunk Mörelbe, ahonnan felvonóztunk Moosfluhra – komolyan mondom, hogy már a felvonókon elénk/alánk táruló látvány is megérte. A gleccser elmondhatatlanul különlegesen gyönyörű mindenhonnan – még csak gleccsert sem láttam soha korábban, sőt bevallom őszintén, hogy fel is kellett elevenítenem a gleccserről még a múlt évszázad/évezred földrajz óráin tanultakat (gleccser: jégár, az állandó hóhatár feletti területről a gravitáció hatására lassan lefelé csúszó hószerű csapadék). Nem vicc, sokkal inkább szomorú tény, hogy sajnos unokáink nem biztos, hogy fogják látni, hiszen a klímaváltozás következtében (pláne, hogy a globális felmelegedés mértéke az egész világon Svájcban a legnagyobb) az Aletsch példátlan ütemben olvad: évente 12 méterrel húzódik vissza. 1870 óta 3 kilométerrel lett rövidebb, s a kutatók szerint 2100-ra akár teljesen el is tűnhet. Az olvadás persze érdekességeket is tartogat: ahogy 1991-ben Ausztria és Olaszország határán rábukkantak a kb. 5300 éves Ötzire, 2012-ben három 90 évvel korábban eltűnt túrázó került elő az Aletsch olvadó jege alól. S ha már itt tartunk, nyár ide vagy oda, odafent azért mi is majd megfagytunk…

Lélegzetelállító felvonózások

Felértünk közel 3000 méterre, az Eggishornra 

Nyaraló család az Aletsch-gleccsernél :)

Családi kép - végülis csak a látványt takarta ki velünk a kedves svéd fotós

Nekifutottunk még egy próbának - ezúttal a családot egy távol-keleti turista fotózta

Kellenek ide szavak???

Hógolyózni nyáron? Simán!

Tea kilátással

Én volnék (odafagyva)

Hoppá, a Toblerone-hegy, vagyis a Matterhorn

Úton Mörelbe a svájci MÁV-val - van még hova fejlődni

Újabb felvonó

Újabb kilátás

Moosfluh - itt már "csak" 2333 méter magasan (több, mint 2 Kékestető egymáson)  

Aletsch-gleccser a Moosfluhról nézve

Ha nem állunk rá, nem egyértelmű, hogy a saját képeink (és hogy egyáltalán valóban jártunk ott)

Stílusos büfé - télen hütte

Nyaraló/telelő

Visszavonat Fieschbe

Milán, vonat, viadukt és egy doboz Kellogg's (ha influencer lennék, milyen jól fizetne...) :)

     Ahogy híres Svájc a magas életminőségről és árakról (erről később még lesz szó meg fotó!), a tisztaságról, a precizitásról, az órákról, a csokoládéról, a sajtról, a tehenek b@zi nagy kolompjairól, a Vöröskeresztről, Tell Vilmos legendájáról, a bicskáról és a svájci sapkáról vagy épp gárdáról, éppúgy a tavainak szépségéről. Bármerre is járunk, mindenhol gyönyörű tavak csillognak, s még ha egyetlen tó sem úti célunk konkrétan, kimondottan, akkor is bőven lesz szerencsénk hozzájuk, s úgysem bírjuk ki, hogy ne álljunk meg és csodáljuk áhítattal percekig, órákig. A kristálytiszta vizek és az őket körülölelő, itt-ott havas hegyek, festői falvak és középkori várak egyedi bája megeleveníti a megboldogult gyerekkorunk panelposztereinek és képeslapjainak csodálatos világát (ha ezt te már nem érted, akkor egyrészt szemtelenül fiatal vagy, másrészt segítek: a leglélegzetelállítóbb insta-posztok valósággá válnak). Kint létünk 9 napja alatt a direktbe meglátogatandó egy tavat kiválasztani kb. a melyik ujjamba harapjak kérdéssel és érzéssel ért fel, de végül a Blausee mellett tettük le a voksunkat, amely az azonos névre hallgató természetvédelmi parkban van (https://www.blausee.ch/en/naturpark/naturpark/), s mint ilyen, természetesen fizetős móka. Már maga a park megéri az árát, hiszen ahogy azt már előttem megfogalmazták, a vadregényes, erdős, sziklás, mohás, buja táj tényleg tisztára olyan, mintha A Gyűrűk ura egyik jelenetében járnánk. Amikor elénk tárul a tó, az pedig maga a csoda, még most sem hiszem el, hogy egy tó vize lehet ilyen, sőt létezik a világon egyáltalán ilyen elképesztően gyönyörű szép kék! A tengerszint felett 776 méter magasan fekvő mindössze 6400 négyzetméteres Blauseet földalatti, friss, oxigéndús források táplálják s a vize olyan tiszta, hogy a legmélyebb pontján (12 méter) is simán le lehet látni a fenekére. A tó különlegességét a mélyén pihenő fiatal nő szobra és a hozzá fűződő monda képes továbbfokozni: a szobor egy fiatal szerelmes lánynak állít emléket, aki szerelme elvesztése miatt vetette a tóba magát, s akinek a kibuggyanó könnyei miatt ilyen elbűvölően szép kék a víz – emlékeztetve az örök, síron túl is tartó szerelemre. Nem is mi lennénk, ha nem fedeztünk volna fel a vízben a nőn és a hemzsegő és ezáltal mindenki számára jól látható pisztrángokon túl mást is, mégpedig egy óvatlan turista napszemüvegét, amiről utólag kiderült, hogy a mi drága és valaha itt járt Janinké (na erre mennyi az esély???). A tavon egyébként lehet csónakázni is: az üvegfenekű csónakjával egy aranyos bácsi szívesen körbevisz (ez ingyenes, illetve nyilván a parkbelépő árában benne foglaltatik). Van játszótér és vannak kihelyezve napozóágyak is, sőt még tábortüzet is lehet rakni, valamint áll a parton egy elegáns szálloda, mely a teraszára (és az igényes WC-ibe) mindenkit szeretettel vár és csábít.

Naturpark Blausee 

Blausee park

Tisztára A gyűrűk ura

Előbukkanó Blausee

Eszméletlen kék & szép!

Vétek háttal ülni...

Szobor és pisztrángok a vízben

Irány csónakázni 

A nap fénypontját és a parkban valaha volt legnagyobb röhögést ki más szolgáltatta volna, mint mi: Milán pózolás workshopja :))))))

     Svájcban autózva az ember gyorsan megtanul egy szót: pass, azaz hágó. Van Furka Pass meg Grimsel Pass meg még jó néhány, melyeken egy-egy hegyláncon lehet nyaranta keresztülautózni és közben remekül lehet (mondjuk nem opció, hisz jön magától) méregteleníteni (értsd: izzadni) és új frizurára szert tenni (őszülni, ritkítani). A hágók egyébként lélegzetelállítóan gyönyörű útszakaszok, több ezer méteres magasságig fel, majd le s mindez sok kilométeren át, gyakran szinte lépésben, no meg néha az egyetlen drótszállal jelzett szakadék szélén egyensúlyozva, hogy a szembejövő is elférjen. A fent említett mindkét hágóhoz volt „szerencsénk”, nyilván ezért jutottak elsőként eszembe, sőt mindkettő tartogatott még extra meglepetéseket is. A 2164 méter magasan húzódó Grimsel-hágón szó szerint a fellegekben, már-már misztikus helyeken jártunk, s ráadásul a mesterséges Grimselseet és a rajta épült hatalmas vízduzzasztó gátat is megcsodáltuk, körbejártuk. A Furka Passon autózva Bellwaldnál pillantottunk meg egy fékezésre késztető érdekességet: a hatalmas, 92 méter magasan és 280 méter hosszan függő, lélegzetelállító GOMS hidat (https://www.bellwald.ch/en-gb/summer/attractions/goms-bridge-suspension-bridge). Bár mágnesként vonzott, bevallom, hogy én a fiúkkal ellentétben nem mertem végigmenni rajta (OK, még csak félig se…). Inogott, sőt mozgott, ahogy lépdeltünk, alattunk a nagy szakadék, a túloldal szinte láthatatlan messzeségben, no meg rajtunk kívül néhány közel-keleti, akik a férjem „jól időzített” poénja szerint éppen a hidat készültek elfűrészelni… Menjen, akinek 2 anyja van, gondoltam magamban, s bár nem tartoznak e kategóriába, a fiúk azért mentek magabiztosan, boldogan, az idegeimet borzolva akárcsak később, amikor egy szakadék szélén ugrabugráltak…

Grimsel Pass

Szintén - gondolom, jól látszik az út

De volt, hogy kevésbé...

Egyszerre lenyűgöző és félelmetes

Autókázás és motorozás (üdv. a tetkósunknak) 2164 méter magasan

Grimsel-gát

Balról a tengernyi víz, jobbról a hatalmas szakadéknyi semmi

Fiúk a gáton

Séta a fellegekben

Mondom!

GOMS Bridge - meri vagy nem meri?

Meri!

Nem meri!

Meriiiiiiiii!

     Jó néhány évvel ezelőtt egyszer már volt szerencsénk raftingozni a Tara folyón, Montenegróban, a gyerekek viszont olyan kicsik voltak, hogy nekik még nem volt szabad. A svájci utat tervezve aztán szembejöttek velem az extrém sportok (igen, velem szembe, aki nem mer átmenni egy függőhídon…), s azonnal tudtam, hogy eljött az ideje a családi raftingnak. Én az Interlakenben található Outdoor Interlakennel vettem fel a kapcsolatot interneten, s előre leleveleztünk, sőt ki is fizettünk mindent (https://www.outdoor-interlaken.ch/en). Több lehetőség közül nekünk a családi rafting elnevezésű 2,5 órás programra esett a választásunk, amely során a Lütschine folyón eveztünk-sodródtunk le a Brienzi-tóig, ahol lehetőségünk nyílt egy kis fürdőzésre is. A nyolcfős csónakban rajtunk kívül még 2 koreai hölgy ült és a kapitány, az új-zélandi Hudson, aki gyakorlatilag végigparádézta az egész utat. Szükség volt a cég által biztosított, profi neoprénruhákra, hiszen a gyakran ránk csapódó Lütschine vize mindössze 9 fokos volt – érdekes tapasztalás volt, amikor a folyó a tóba torkollott és a kezünket a vízbe lógatva megéreztük a gleccserek táplálta folyóvíz és a Nap melengette állóvíz közti durva hőmérséklet-különbséget. Fantasztikus délután volt tele nevetéssel és sikongatásokkal (a vadvízi evezést mindenkinek csak ajánlani tudom!), s bár végig lógott az eső lába, az ég csak akkor szakadt le, amikor visszaértünk a bázisra, viszont azonnal abban a pillanatban. Érdekes és értékes dolog az isteni gondviselés – hálás szívvel köszönjük!

Vadvízi evezésre fel!

Csak előbb a gyerekek gatyába rázzák a csónakot

Beszállás

Mehetüüüüüünk

A pillanat, amikor leesik, hogy a beach body történetet bátran el lehet engedni :))) 

Boldogság

Egységben és családban az erő

Hudson kapitánnyal

Milán kapitány

Irány a víz!

Rég nevettem ennyit, pedig elég életvidám vagyok

     Svájcban még rengeteg látnivaló, mondhatnám úgy, hogy csak látnivaló, azaz megnézésre érdemes hely van és ebben az égvilágon semmi túlzás nincs. De tényleg! Az ország minden szeglete gyönyörű, viszont van még egy vitathatatlan, objektív tény, amire a kedveskedő megszólítással egyszerre már a címadáskor is utaltam: Svájc drága. Gondolom, ezt nem most, tőlem hallod először, hisz az egész világ így tartja, de ha pl. egy amerikainak vagy egy szingapúrinak is drága, akkor lehetnek sejtéseid, hogy egy átlagos magyar pénztárcának milyen drága. Nagyon drága! Brutálisan drága! Elképzelni nem tudod, milyen D-R-Á-G-A!!! Túlzás nélkül mondom, hogy az árak átlagosan körülbelül a tízszeresei a magyar áraknak. Egy ABC-ben megvett zsemle kb. 400.- forint átszámolva, az átlag parkolási díj 1500.-/óra, hűtőmágnes nincs 2000.- alatt. Fel szerettünk volna menni a híres Jungfraujochra, de amikor kiderült, hogy négyünknek az egynapos program több mint 200 000.- (igen, jól olvasod: kettőszázezer!) forint lett volna, inkább lemondtunk róla. Ugyanilyen beteljesületlen vágy maradt a panorámavonatozás, idelinkelem példának okáért a híres Gleccserexpressz honlapját és mehet a bogarászás (annyit megsúgok, hogy St. Moritz – Zermatt csak oda 152 CHF, azaz nagyjából 45 000.- Ft/fő és ugyebár még vissza is kellett volna jönni ideális esetben mindannyiunknak…): https://www.glacierexpress.ch/en/. A csúcs a házassági évfordulónk volt, amikorra egyébként én nagyjából besokalltam. Már jócskán esteledett (pedig nyáron Svájcban kb. 10 óráig világos van!), amikor mi még az autópályán tartottunk „haza”, így ott húzódtunk le megvacsorázni (se). Több étteremopció közül a gyerekek választása természetesen a Burger Kingre esett, s persze első a gyerek, ám miután megláttam, hogy a legolcsóbb hamburger önmagában 3000.- (a Burger Kingben!), közöltem, hogy én itt ma nem eszek. Erre a férjemnek is betört a feje (miattam vagy az árak miatt – mindenki maga döntse el), szóval ő sem evett, ergo végignéztük, ahogy a két gyerekünk elfogyasztja az árak tekintetében legalábbis mindenképpen ünnepi menüt. Közben a férjem majdnem elcsábult egy pizza szeletre, de az átszámolva 6000.- forinttól az ő étvágya is elment végérvényesen. Mondjuk két dolgot tudok mondani, ami csodák csodájára olcsóbb Svájcban: az Evian ásványvíz és a műszaki cikkek (miután egész Európában náluk van a legalacsonyabb ÁFA). Minden más tekintetben szükséged lesz egy igencsak tömött pénztárcára, vagy egész egyszerűen ne menj Svájcba vagy, akárcsak mi, kirándulgass a szomszédos országokba…

Reggeli szenya 7.80-ért? (Kb. 2300.- forint)

1 kiló cseresznye 15.95-ért? (Kb. 4700.- forint)

Egy útmenti büfé árai, lehet mazsolázgatni és esetünkben mondjuk négy adag ételt-italt kimatekozni... 

Na és a fagyi árak egy "no name" bódéban? 1200.- forintért nyalhatsz egy gömböt (meg szívhatod a fogad), s ha esetleg esetleg bátorkodnál megszomjazni, az 1500.- lesz 

1/2 óra parkolás 600.-, 1 óra 1500.- forintért??

No és a fodrásznál az árak, például egy férfi hajvágás 20 000.- forint??? Hát lehet ápolatlanra vagy menekülőre fogni...

      Ha Magyarországot is beleszámolom, 9 nap alatt 6 országban volt szerencsénk járni, ami akár 7 is lehetett volna, ha nem vagyunk restek ezért a poénért/rekordért Liechtensteinből Ausztriába átsétálni. Svájc ugyebár alap, s a repülőtér kapcsán Franciaország is, no de mesélem melyik és milyen programokat tartogatott a három másik.

     Liechtensteint, akárki akármint is mond, igenis érdemes meglátogatni, s nemcsak azért, hogy kipipáld és továbbállj, hanem mert egy igazán bájos és különleges kis ország, amiről én már előzetesen, az utazás tervezésekor meggyőződtem. Liechtenstein neve hivatalosan Liechtensteini Hercegség – ennek német megfelelőjéből jön a soha ki nem találtam volna, hogy kié autójelzés: FL. Bár önálló állam, szerintem vicces, hogy nincs se saját nyelve (hivatalos nyelve a német), se saját pénzneme (a svájci frank legalábbis kevésbé hat liechtensteininek), de még csak önállóan megírt himnusza se (ez meg a God Save the Queen, azaz a brit himnusz dallama német szöveggel), azon meg már meg sem lepődtem, hogy az uralkodó család osztrák, a történelme legnagyobb részében pedig az ország valójában csak papíron létezett. Nincs nemzetközi repülőtere és vasúthálózata, nincs határellenőrzős határa (ismét éljen Schengen), hadserege, rendőrsége is szinte jelképes, börtönében pedig mindössze 22 személynek jut hely, bár arra se igazán van szükség, hisz bűnesetek tekintetében a világ egyik legbiztonságosabb országa. Területét tekintve Liechtenstein éppen akkora, mint Pécs városa (160 négyzetkilométer), lakossága pedig nagyjából Szigetszentmiklóséval vetekszik a statisztikákban. Az egyetlen ország, amelyik teljes egészében az Alpokban terül el valamint csak tengerparttal nem rendelkező szomszédok veszik körül (a világon csupán még egy ilyen ország van: Üzbegisztán). Bár Európa 4. és Földünk 6. legkisebb országa, adóparadicsomként mégis jól ismert világszerte. Érdekes adat, hogy itt a legmagasabb az egy főre jutó olimpiai érmek száma úgy, hogy az ország nyári olimpián még sosem szerzett egyetlen érmet se, no és ne feledjük azt a szomorú aktualitást, hogy a focistáink se bírnak el vele... Az ország fővárosa Vaduz, ami a maga 5000 fős lakosságával minden, csak nem egy metropolisz. Minden különösebb erőlködés nélkül körbejárható, de érdemes a városnéző kisvonatra felpattanva körbejárni és megismerni (https://www.citytrain.li/en). Leghíresebb épülete egy középkori kastély, a Schloss Vaduz, ami azonban az uralkodócsalád magánrezidenciája, s mint ilyen, nem látogatható (évente egyszer viszont irtó jó fejek: a nagyobbik kisfiam születésnapján, augusztus 15-én vendégül látják az egész lakosságot). Van a városnak egy hangulatos kis sétálóutcája (Stadle), aminek a mentén gyakorlatilag minden fellelhető az üzletektől a múzeumon át a parlamentig, sőt gyakorlatilag a külső végénél áll az én személyes kedvencem is, a Szent Florin Katedrális az általam valaha látott legszebb Mária és Jézus-ábrázolással (a vaduzi érsekséget egyébként maga II. János Pál pápa alapította). Hasznos tudni, hogy parkolni 1 órát lehet ingyenesen a kijelölt parkolókban, s utána vagy fizetsz, vagy átállsz egy másik parkolóba/továbbállsz egy másik országba vagy nemes egyszerűséggel és magyar módra újraindítod a parkolást az automatában és slussz-passz. Még mindig jókat mosolygok azon, amit olvastam, hogy ha az ember kicsit gyorsabban hajt, talán észre sem veszi, hogy áthaladt ezen az országon, s bár fizikálisan megeshet, senki ne kövessen el ekkora butaságot – nemcsak a várható bírság miatt, hanem mert 1-2 óra alatt megismerheted és szerintem erre járva mindenképpen érdemes.

Mindenekelőtt tanuljuk meg az ország nevét helyesen, hiszen ezen szellemes hűtőmágnes szerint ebbe azért sokak bicskája beletörik

Liechtenstein épp szülinapos: született 1719-ben, azaz most 300 éves 

Kellemes fővárosnéző program

A város legrégibb épülete, a Vörös Ház

A távolban a jelképpé vált Vaduz kastély, az uralkodó család lakhelye 

A Parlament épülete éppen felújítás alatt 

A kormányzati épület viszont teljes pompájában

Szent Florin Katedrális - Mária és Jézus gyönyörűen ábrázolva

Isten vaduzi házában

135 méter hosszú, régi fahíd a Rajnán, ami Svájcba visz, hisz a Rajna a két ország közti határ

A liechtensteini bélyeg és bélyeggyártás olyan híres, hogy saját múzeuma is van

Családi fotó Liechtensteinben - keresd a hibá(ka)t! :)

     Németország Észak-Svájcból, Bázelből, Schaffhausenből vagy épp Zürich környékéről egy kőhajításnyira van, s a kő egészen pontosan a híres Fekete-erdőben koppan, ahonnan ered a Duna, származik a kakukkos óra, ahol játszódott gyerekkorom kedd estéinek kedvenc sorozata, A klinika (péntek Dallas, kéthetente csütörtök Szomszédok – megvan?), na és ahol megtalálható Európa talán legnagyobb élményparkja, az Európa Park.

Fekete-erdő

Benne

És még jobban benne :)

     A Duna-forrás a svájci határtól mindössze néhány percnyi autóútra, egészen pontosan Donaueschingenben van. A kedves kis német város (pláne, hogy egyetlen fillérünkbe sem került, hisz nem kellett sem parkoló-, sem belépőjegyeket venni) kastélyának a parkjában, tulajdonképpen egy mesterségesen kiépített szökőkút nélküli szökőkútszerűségben egyesül a Breg és a Brigach forrás és születik meg a Duna, hogy aztán összesen 10 országon és 2840 kilométeren át folyva megérkezzen egy újabb fekete helyre, ami azonban már nem erdő, hanem tenger. Ha az ember becsukja a szemét, egy folyó forrását szinte biztos, hogy nem így, hanem a természet lágy ölén csörgedező patakocskaként képzeli el, de talán nem sajnáljuk a Dunától ezt az eleganciát.

A Duna forrása - azért megdobbant a szívünk a magyar szóra

Nos, ez a Duna szülőhelye

Én is szemtanúja voltam

Hát ilyen!

Jó utat! Már nincs sok hátra a Fekete-tengerig...

     A kakukkos órák a Fekete-erdő legjellegzetesebb és leghíresebb kézműves termékei. A vízeséséről is híres Tribergben található a világ legnagyobb kakukkos órája, sőt máris kettő, hiszen mindenki magának követeli a címet, s mivel nem igazán tudnak dűlőre jutni, kiválasztottuk és megnéztük az egyiket (https://www.outdooractive.com/en/poi/black-forest/die-erste-weltgroesste-kuckucksuhr/3466547/?i=3466547). Parkolni ingyen lehetett s néhány Euró ellenében meg tudtuk nézni azt a házat, amiből egy hatalmas óra lett. Belül tanulmányozható az egész óraszerkezet, kívül pedig minden félkor és egészkor előjön a kakukk és egész hosszan énekel (na jó kakukkol, de nem akartam szót ismételni). Nem mondom, hogy csak ezért autózzon el ide bárki Svájcból vagy épp Magyarországról, de a környéken járva mindenképp aranyos kis program, akárcsak a nézelődés és vásárlás (ez főleg az árak tekintetében „arany”os móka) a tribergi kakukkos óra boltokban.

A világ (egyik) legnagyobb kakukkos órája

Aprócska óraszerkezet

Hangulatos "kis" boltok - dübörög a kakukkos óra biznisz 

Kakukkos órák, ameddig a szem ellát

9599,90 Euró - gondolom, jüennel is lehet fizetni...

A világ legexkluzívabb kakukkos órája is eladó potom 22 900.-  Euróért

Így készülnek a kakukkos órák

Működés közben is lehet tanulmányozni

     Nem vagyunk egyformák, s így a bakancslistáink sem azok, de tudom, hogy nem vagyok egyedül azzal, hogy kislány korom óta szerettem volna eljutni Brinkmannékhoz (akkor is, ha az csak egy filmsorozat volt és akkor is, ha Brinkmann professzor azóta már halott, Udo pedig csak a retinámba égve ugrál hetykén a kabrió egyes golfba, ahhh, egyébként a szüleim korosztálya). Őszinte leszek: a svájci útra készülve hamarabb kezdtem a Brinkmann-túrát szervezni, mint magamat Svájcba beleásni, szóval csak ennyire akartam oda eljutni. Sokat segített Anett barátnőm, a Fekete-erdő nagy szakértője, aki mindenekelőtt arról homályosított fel, amit nem árt, ha te is tudsz, hogy Brinkmannék háza és a klinika épülete egymástól bő 60 kilométerre, a fekete-erdei utakon jó 1 óra távolságra van. Brinkmannék háza Grafenhausenben található és napjainkban a Hüsli névre hallgató múzeumnak ad otthont, s mint ilyen, a hétfői szünnapot leszámítva természetesen látogatható (http://www.landkreis-waldshut.de/leben-und-arbeiten/kultur/kreismuseen/huesli/). Nem lenne túl hiteles, ha azt mondanám, hogy nem vagyok a szavak embere, az viszont tény, hogy a házat meglátva nem nagyon tudtam megszólalni (gondolom, a sóhajtozás nem számít). A gyerekeink roppant jófejek voltak és önzetlenül visszavonultak egy fa árnyékába netezni (éljen a 21. század), úgyhogy volt időnk a férjemmel ott állni és nosztalgiázni. Az idillt a fotózkodás törte meg, mert miután egy jobb szög érdekében a férjem fellépett egy dombra, az kisvártatva beszakadt alatta és ellepte kismillió dühös vöröshangya – mindent az asszonyért, hiába… A klinikához Glottertalba kellett átautózni, s onnantól kezdett a dolog bonyolódni. Miután a klinikához nem lehet autóval felmenni, a főút mentén található uszodánál érdemes leparkolni, s onnan egy kb. 20 perces sétával lehet a klinikát elérni. Igen ám, de van, ahol a felvezető út elágazik, s hiba kértünk egy túrabicajostól segítséget, jobbat mondott miközben balra mutatott, tehát nem lettünk sokkal okosabbak, pedig csak a Thure von Uexküll-Klinik táblát kellett volna figyelni és követni, ez a rehabilitációs intézet működik ugyanis most az épületben (https://www.uexkuell-klinik.de/), de ezt csak utólag tudtuk meg. Summa summárum az elágazásnál végül a jobb oldali úton indultunk tovább, ahol a gyanúsan hosszú séta közben szemből érkezve sétálgatott és pisztáciázgatott egy helyi idős bácsi nagy szerencsénkre, akitől megpróbáltunk ismételt útbaigazítást kérni annak ellenére, hogy csak németül beszélt és még azt is elég nehezen érthetően. Egy darabon visszavezetett, majd ne legyen a nevem Dóra, ha nem mondok igazat, bevezetett minket egy dzsungelbe, irányt mutatott és elköszönt. Egy életünk, egy halálunk (legalább egy, sőt A klinika közelében ér…), mentünk ágakat félrehajtva, sárban cuppogva, patak felett át majd vissza, s egyszer csak kijutottunk egy nagy placcra, ahol én, a szőke nő megkérdeztem, hogy OK, de hol a klinika, mire a férjem megbökött, hogy nézz csak fel oldalra! S láss csodát, ott álltunk a klinika mellett, konkrétan a klinikaparkban. Miután szájtátva megcsodáltuk és körbefotóztuk, úgy gondoltuk, hogy a susnyás helyett elegánsabban, a főkapun át távozunk (az a lejtős út, ahol a sorozatban az autók is jönnek-mennek), ahol aztán megláttuk a táblát, hogy Thure von Uexküll-Klinik - belépni szigorúan VERBOTEN, azaz tilos, de hát ezt nem tette hozzá a bácsika bőrbe bőrt jó Isten, amikor útbaigazított… S aki azt hinné, hogy az A klinika mánia ezzel kimaxolva, téved, hiszen egészen pontosan a hazaérkezésünk hetén kezdte el az első széria első részétől sugározni a sorozatot a Prime (nincsenek véletlenek), úgyhogy minden nap nézem, s ha valami miatt nem tudom, akkor az interneten pótlom. S bár már nem a rendszerváltás előtti panelkislány vagyok a nyolcadikról, Brinkmannék története változatlanul, sőt most már még jobban elvarázsol.

Na kinek ismerős??

Na és így???

Tű-tű-tü-tü-tü-tü-tütű... Bemutatjuk A klinika című filmsorozat sorozatot! <3

Ha te is szeretnél odatalálni, ilyen kövek vezetnek...

... és ilyen kalandos út

De sokkal egyszerűbb, ha ezt a táblát követed! 

     Németországban egy teljes napot töltöttünk el egy Rust nevű városkában, ami így nem biztos, hogy sokat mond, de ha hozzáteszem, hogy az Európa Parkban, talán könnyen érthető (https://www.europapark.de/en). Legyen elég annyi, hogy bár jártunk már többek közt a Universal Studiosban és Disneylandben is (Párizs mellett és az eredeti, annaheimiben egyaránt), ez az élménypark minden képzeletünket felülmúlta. Tulajdonképpen egy mini Európa, ahol minden egyes megjelenő ország/országcsoport a megszólalásig olyan, mint a valóságban. Az utcák, a terek, az épületek, a büfék és azok kínálata, az ott dolgozók munkaruhája, no és persze a „forgók” pl. Olaszországban Leonardo da Vinci találmányaival, Franciaországban kánkánt járva vagy épp Svájcban a Matterhornról leszáguldva. Mindez hatalmas területen, rengeteg, konkrétan több napra elegendő attrakcióval és elképesztően sok emberrel, akik közül a legkisebbeket például meseerdő, babadodzsem vagy épp vízivilág, a legbátrabbakat pedig a „mégnézniisrossz” hullámvasutak garmadája várja. Érdemes nyitásra érkezni, a sorban állást elkerülendő a jegyeket on-line előre megvenni (viszont ez esetben nem szabad elfelejteni, hogy a parkolásért is kell fizetni) és záróra utánig lenni, mert bármilyen hihetetlen, ez az a hely, ahol zárórakor nemhogy kitessékelnének, hanem még ráhúznak néhány kört mindenhol, sőt záróra után is vásárolgathatsz és megvacsorázhatsz kedvedre. A várható várakozási időt mindig mindenhol kiírják és átlagosan kb. félóra, de volt ahol 50 percet jeleztek előre és annyit is vártunk a sorunkra, akarom mondani sikolyra... Érdemes előre utánanézni, hogy melyik attrakció micsoda, mert gyakran csak egy nevet látsz kiírva, s nem árt, ha tudod, hogy éppen hova sorakoztál be a kordonok közt, mert érhetnek meglepetések (a kellemetlen fajtából). Nagyjából 15 perc alatt megy körbe a park felett az Europa Park Express, ami szintén remek alternatíva lehet a park és a vágyak feltérképezésére. Az biztos, hogy egy nap alatt képtelenség mindenhova eljutni és mindenre felülni, szóval tényleg érdemes előre tervezni. Az ételek-italok, legalábbis nekünk, Svájcból érkezve abszolút elfogadható áron voltak, mi a görög részen ebédeltünk isteni finomat üdítőkkel együtt harmincpár euróért (négyen), viszonylag gyorsan kiszolgáltak és ülőhely is akadt. A mosdók akárcsak a park, zsúfoltak, és akárcsak a látogatóközönség, változatos állapotúak. A közérdekű információk után pedig jöjjön néhány vallomás: én megöregedtem és beszari lettem, az pedig megerősítést nyert, hogy a gyermekeimnek van a világ legklasszabb, legvagányabb és legbevállalósabb apukája. Milán fiunk egész nap a legdurvább hullámvasutakra akart felülni (többször is!), szóval néhány családi tingli-tangli után az apukájával ment szabadesni meg fejjel lefele lógni meg hátrafele száguldani, míg én Nándikával ültem fel egy-két lightosabbnak tűnő, általam csak nyugdíjas járatnak nevezett forgóra, amiken aztán egytől-egyig úgy sikítoztam, hogy ha nem is tartós, de átmeneti halláskárosodást tuti okoztam. Azért voltak olyan attrakciók is, amikre a férjem nem akart/mert felülni és én mentem a fiúkkal (na most jól kihúztam magam), akik azért tudnának mesélni, hogy hogy féltem, pánikoltam, visítoztam no meg kb. félholtra szorítottam őket… (szóval mégse igazán van okom kihúzni magam). Akárhogy is, adrenalinban és gyerekörömben gazdag nap volt, s mi, hülye szülők persze már a parkolóban megígértük a fiúknak, hogy naná, hogy még visszatérünk…

Európa Park

Megérkeztünk!!!

Dancing Dingie, Írország - erre ültünk fel legelőször bemelegíteni

Volo da Vinci, OlaszországItt még őszinte a mosoly!

CanCan Coaster, Franciaország - na itt már élesedett a helyzet

Aztán Milán és a világ legjobb apukája felültek a Silver Starra, ami Európa egyik legdurvább hullámvasútja

Meg az izlandi Blue Fire-re, ami szintén nem gyenge...

Jungfrau Glacier Flight, Svájc - az egyik lightosabbnak mondható móka    

Immáron Görögországban

Nagyon görög

Csodahely - pláne adrenalinfüggőknek

Pegasus hullámvasút - erre mindanyian felmerészkedtünk

Ebédel a banda - Görögországban

Atlantis Adventure - hivatalos fotó örökítette meg, hogy élvezték az ősök a tengeralatti lézeres vadászatot (amiben egyébként szerénységem volt a legjobb)

Dodzsemes óriásfoci Angliában - a labda és a kapuk épp nem látszanak, de vannak

Holá Spanyolország! Kolumbusjolle, Feria Swing - azért itt is akadtak finomságok...

Vienna Wave Swing - felturbózott búcsús körhinta Ausztriában

Euro-Mir, Oroszország - erre Milán egyedül / egyedül Milán ült fel

Nap végi csobbanások Görögországban és Portugáliában

Záróra után még egy búcsúkör a Silver Staron, hogy anyuka haja biztos kihulljon...

Búcsúzunk

Auf Wiedersehen!

Visszavár...

     A 9 nap alatt 6 ország projektben Magyarország, Svájc, Franciaország, Liechtenstein és Németország mellett Olaszországba, azon belül Milánóba és a Comói-tóhoz látogattunk még el egy napra. Európa egyik legforgalmasabb útvonalán Zürichből Milánóba tartva egy mindenképpen szóra érdemes útszakaszhoz is volt szerencsénk, de még mekkora szerencsénk. A majd 17 kilométeres (egészen pontosan 16 942 méteres) Gotthárd-alagút a világ második leghosszabb közúti alagútja és bődületes a forgalma. A rádió folyamatosan mondja, mikor hány kilométeres a sor, hány órás átjutási idővel kell számolni, illetve, hogy aki teheti, annak érdemes inkább Ausztria-felé kerülni, sőt Jani barátunk is óva intett, hisz ők már 7 (HÉT!) órát is vártak itt. Mi persze Milánó tekintetében hajthatatlanok voltunk, hogy a Milánt elvinni Milánóba küldetést végre-valahára teljesítsük, így csak megindultunk a Google Maps által diktált odavezető úton, s láss csodát, egyetlen lámpányit vártunk és be-, illetve átjutottunk, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna, s ugyanígy este vissza (hiába, a legjobb dolog isten tenyerén utazni). Milánó kapcsán annyit elmesélnék, hogy mi a férjemmel már jártunk ott, s töviről hegyire felfedeztük a Santa Maria delle Grazie falán látható Az utolsó vacsorától a San Siroban megrendezett AC Milan – AS Roma meccsig, majd nem is olyan rég kísérletet tettünk egy családos visszalátogatásra, de a tüdőműtétem miatt a repülőjegyeink akkor a kukában landoltak. Ahogy nekem A klinika, úgy lett a férjemnek Milánó a vesszőparipája, hiszen kevesebb, mint 300 kilométerre, nagyjából Szeged-Győr távolságra laktunk tőle Svájcban, arról nem is beszélve, hogy a svájci árak no meg persze az olasz konyha miatt a hülyének is megéri már csak kajálni is átugrani… Milánóban a Piazza Meda Parkolóházra esett a választásunk (https://www.parkme.com/lot/133349/parcheggio-piazza-meda-milan-italy), ami bár nem olcsó, de a Milánói dómtól nagyjából 3 perc sétára van. Nem árt tudni, s ezt speciel én sem tudtam, hogy szemből a Dómot a feljövő nap miatt délelőtt nem igazán lehet jól lefotózni (hátulról meg azért mégsem az igazi), szóval a napot inkább a mellette található Galleria Vittorio Emanuele II. gyönyörű fedett bevásárló utca, annak a másik végénél álló Scala és a híres Via Montenapoleone felfedezésével érdemes kezdeni. Nem is igazi luxusmárka, amelyiknek nincs a környéken üzlete, de azért akadnak jó boltok a pórnépnek is bőven. Előre elterveztük, hogy ebédelni a Milánói dóm tövében, fagyizni pedig a Comói-tó partján fogunk, úgyhogy ebédidőben betértünk az Il Mercato del Duomoba 1-1 igazi és mennyi olasz pizzára, majd a dómos fotók elkészülte és minden idióta, minket galambetetés közben lefotózni akaró, headsetes bűnbandatag lerázása után átautóztunk Comóba. A férjemmel itt is jártunk már korábban, s nyilván nem véletlenül vágytunk vissza, akárcsak George Clooney itt egy villára. Az Alpok által körülölelt, Y-alakú Comói-tó gyönyörű. Hegycsúcsok, pálmafák, yachtok, elegáns villák, szűk utcácskák, hangulatos terek, mediterrán teraszok - tökéletes helyszín a hamisítatlan olasz fagyihoz és a dolce vita életérzéshez. Élni így is lehet, illetve csak így érdemes - legalább az év néhány napján!

Úton Milánóba az Alpokon át

Hello Gotthárd!

Ciao Milánó - gyorsan asszimilálódtam :)

Galleria Vittorio Emanuele II.

Életérzés

Bár nem vagyok babonás, ez egy kötelező program (3 kör forgás jobb sarokkal a bika tökén - szerencse lezsírozva)

A híres milánói Scala

Via Montenapoleone 

Szerény boltok, szerény vevők

Juventus Store

Ebéd kilátással 

A dóm és a boldogság maga

Milan in Milan, vagyis elhoztuk végre Milánt Milánóba (Nándika kevésbé szerencsés Nándorfehérvárral...)

Útközben még egyszer a Scala 

Comói-tó

Comó városa

Jellegzetes kis szűk utcácskák és a kukucskáló a dóm

A Comói dóm (merthogy nem csak Milánónak van)

Naná, hogy itt is (könyves)boltozgattam egy kicsit - azt árulják, amire igény van... 

Fagyi - mire az általam kinézett fotópontra értünk, persze vállalhatatlanra nyaltuk/olvadt

Nem egy fagyikanálba bevakargatott félgömb, mint a hagyományos magyar adag...

Jobb fotós híján selfie 

Comóból meglehetősen gyorsan vissza is értünk Svájcba

     Akár csak kifele menet, haza is az Easy Jettel repültünk, ami azért a végére még tartogatott némi kevésbé kellemes meglepetést. Ugyanaz a bőrönd, ami Budapesten becsekkolva átment a mércéjükön, sőt amivel Milán tavasszal megjárta Párizst is (ugyanígy az Easy Jettel utazva), Bázelben már nem tetszett nekik. Történt ugyanis, hogy a gépbe szállás előtt a Duty Freeben vásárolt cuccokat is be kellett préselni a bőröndbe (ők utasítottak erre a sehol sem létező baromságra), majd amikor már szegény pattanásig dagadt, jó hogy nem fért be a liliputi mérőkeretbe, az Easy Jet alkalmazott meg ott állt a munka hőse érdemkeresztet maga előtt látva, elégedetten - persze az én szívatásomhoz korábban kellett volna felkelnie… Miután nagy kegyesen felajánlotta, hogy próbáljuk a csomagot a család többi poggyászába szétosztani, nekem sem kellett több: egy óvatlan pillanatban kicseréltem a problémás bőröndöt a másik éppúgy kinéző bőröndünkre és a család szépen elment a dagival beszállni a gépre, én meg boldogan mosolyogtam a ketrec mellett, benne a cserebőrönddel, mire intettek, hogy rendben, én is mehetek. Mondjuk a gép, hiába ültünk benne, kb. egy óráig nem indult el, s persze a magam fajta becsületes ember már látta a lelki szemeivel, hogy az Easy Jet alkalmazottak a biztonsági kamera felvételeinek kielemzése után jönnek engem elővezetni. Aztán láss csodát, egyszer csak megindultunk, mintha mi sem történt volna, hogy aztán kimerülten aludjuk végig az utat és boldogan érjünk haza. S most, miután jól kimeséltem, illetve tekintve, hogy csupa tényeket írtam, jól kitudósítottam magam, lassan ideje pontot tenni e Drága Svájc végére, ami legyen inkább három pont a valamikori folytatás őszinte reményében...

Drága Svájc! A viszontlátásra!

  PhD