Aki utazott már valaha velem (vagy legalábbis elég jól ismer), az pontosan tudja, hogy időnként vannak ilyen-olyan bekattanásaim, azaz kitalálok valamit, aminek a megvalósításához azután mániákusan ragaszkodok (a családom meg hozzám, szóval nem nagyon van választásuk…). Így (illetve a Sultanahmet megállóból az Eminönüig villamosozva, majd az ott található buszpályaudvarról elbuszozva) jutottunk el a Topkapiból a Fener-Balat városrészbe, amit mindenképpen látni és bevallom töredelmesen, fotózni szerettem volna – érdemes ráguglizni, hogy miért. Olyan üde színfoltja a színpompás lakóházak sora a városnak, hogy tulajdonképpen nem is gondolná az ember, hogy ez is Isztambulban van. Merthogy nincs is! Legalábbis a valaha szebb időket megélt épületek pompája mára már csupán a Photoshop csodája. Eleget kóboroltunk és beszélgettünk a helyiekkel a környéken ahhoz, hogy a fenti állítást bátran leírjam, de a legkedvesebb történetet mindenképpen kiemelném és megosztanám az utókorral. A színes házakat keresve biztosra mentem: kinéztem egy kávézót a legszebb környéken, kiírtam a címét és tulajdonképpen oda igyekeztünk elkalauzoltatni magunkat. A kávézót sehogy sem találva megkérdeztük egy helyen, hogy vajon hol lehet, mire kiderült, hogy éppen ott, ahol kérdezem. Hát volt döbbenet…
Internet
Valóság
Internet vs. valóság...
Hosszas keresgélés után... :)
A fakult házak negyedéből ismét buszra pattanva tértünk vissza Eminönübe (nem írok számot, hiszen a buszsofőr segít, hogy az ő járata arra megy-e, azaz felszálljunk-e), ahol visszakaptuk a szivárvány összes színét és ráadásul még a Földkerekség összes létező illatát is az Egyiptomi, más néven Fűszer Bazárban (Misir Carsisi), ami egyébként a Galata híd végének közelében, a jól látható Új Mecset mellett található. Azonnal magával ragadott ez a hely mindannyiunkat – sokkal, de sokkal jobban tetszett, mint a Nagy Bazár. Az eladók csöppet sem voltak tolakodóak, inkább kedves vendégszeretet jellemezte őket – gyakorlatilag amire végigértünk a bazáron, jól is laktunk a rengeteg kóstolóval no meg a finom almateával, amivel mindenhol megkínálnak. Alapvetően itt nem terveztünk nagybevásárlást csapni (sőt egyáltalán vásárolni, miután a különleges ízekért nem különösebben vagyunk oda), de egész egyszerűen lehetetlen volt ellenállni a sok tetszetős és isteni finom falatnak, no meg a teafűmennyországgal felérő teafűfelhozatalnak. Nem tudom, mondtam-e már, de én soha nem kávézok (soha még csak meg sem kóstoltam!), teázni viszont annál jobban szeretek (a hatalmas termoszomról tudnának mesélni az iskolámba járó gyerekek), szóval naná, hogy igencsak elcsábultam, a gyerekeim pedig a csokoládéval bevont mindenféle magvak rabjaivá (és vásárlóivá) váltak pillanatok alatt…
A fűszermennyország bejárata
Fűszerbazár & két kedvenc fűszerem
Illatok
Ízek
Fűszerhegyek
Szerzemények (egy diszkrét része)
Akármennyire is nassoltuk tele magunkat a Fűszerbazárban, mégiscsak az utolsó este köszöntött ránk Isztambulban, szóval készültünk egy szép helyen búcsúvacsorázni. A bazárból kilépve Milán megpillantott egy hangulatos tetőteraszt, de leintettük, hogy jaj, az biztos nagyon drága, aztán addig-addig sétálgattunk a környéken, hogy mit ad isten, egyszer csak egy üvegliftben találtuk magunkat, ami egy hangulatos tetőteraszra repített éppen… Az Alpek Restaurantban nagyon finomakat ettünk, gyönyörű volt a kilátás és hozzáteszem, hogy teljesen normálisak voltak az árak – a helyet mindenkinek bátran ajánlom, pláne, hogy az étteremből nyíló terasz részen az arra vágyóknak még vízipipázni is lehet. Megemlíteném azt a praktikus dolgot is, hogy az étteremnek nagyon szép a wc-je (a nőiről legalábbis tapasztalatból és bizton állítom), amit fogyasztó vendégként bátran használhatunk, de szükség esetén máshol is ugyanennyi a titok: vegyél valamit, pl. egy ásványvizet és máris a vendégük vagy – egy wc-re is…
#nemreklam, #nemhirdetes, pusztán jó volt és szívből ajánlom
Desszert kilátással
Kilátás velünk :)
FYI, azaz tájékoztatásul leközlöm
Magyar nő a török WC-ben
Fájó szívvel villamosoztunk haza a már jól ismert útvonalon: az Eminönüről el a Sirkeci pályaudvar mellett, mely a híres Orient Express végállomása, majd balunkon világított Agia Szophia és Kék mecset, kicsit később jobbunkon a Nagy Bazár és végül jött a mi megállónk, a Laleli University... Hihetetlen, hogy néhány nap alatt mindez milyen rutinná tud válni… És mennyire fog hiányozni…
Csomagolás után nem jött álom a szememre, de volt Coran TV...
Miután Isztambulból egy esti géppel jöttünk haza, az utolsó napunk azért még tartogatott élményeket. A korai reggelit követően a szállodából való kijelentkezés előtt ellátogattunk még egy mecsetbe, tulajdonképpen abba, ami nem az útikönyvekben leírtak alapján, hanem Isztambulban járva keltette fel az érdeklődésünket, hiszen olyan méltóságteljesen uralta az egész Aranyszarv öblöt, hogy mágnesként vonzott minket. Egy kiadósabb sétával (közben sok-sok bolttal és némi vásárlással…), értük el a metrót, annak is a Yenikapi névre keresztelt megállóját, majd a 2-es, zöld metróról a következő, Vezneciler megállónál le is szálltunk. Itt egy újabb kellemes séta várt ránk, mely egy hangulatos campuson át vezetett fel minket a várva-várt Nagy Szulejmán Szultán mecsethez (Süleymaniye Camii), mely a Kék mecset után a második legnagyobb mecset Isztambulban (nem véletlenül szúrtuk ki) és nemcsak távolról, hanem közelről és kívül-belül is gyönyörű (és egy szem felújítási munka nem folyt ott jártunkkor – hatalmas plusz pont!).
Lifttel le
Metróval el (igazándiból azért van róla fotó, mert tetszett, hogy egyetlen hosszú szerelvény az egész)
Hangulatos környék
Szulejmán mecset
Megérkeztem
Az 1550-1557 között épült mecset az Oszmán Birodalom „fénykorának” állít emléket, hiszen a birodalom ebben az időszakban rendelkezett a legnagyobb hatalommal és vagyonnal, valamint a művészetek, a kultúra, az irodalom és tudomány is virágzott. Az még kevésbé fájna, hogy az alapba állítólag Perzsiából hozott és összezúzott gyémántokat is raktak, a magyar vonatkozás viszont érzékenyebben érint: a munkálatokat a magyar hadjáratok bevételeiből fedezték, szóval ha úgy tetszik, ez a szép mecset jórészt a miénk… Akárcsak a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban (365 ablak, 52 szoba, 12 bejárat és 4 épületrész), itt is beszédesek a számok: a mecset négy minaretes, hiszen I. Szulejmán volt a negyedik isztambuli szultán és a minaretekre 10 erkélyt építettek, mert ő volt az Oszmán dinasztia tizedik szultánja. A mecsetet egységes épületkomplexum és szépen gondozott kert veszi körül, valamint itt található egy temető, ahol többek között maga Szulejmán szultán is nyugszik – csak emlékeztetőül, az az I. Szulejmán, aki elfoglalta Nándorfehérvárt, győzött a mohácsi csatában és elfoglalta Budát is (az már csak külön érdekesség, hogy mind augusztus 29-én történt: 1521-ben, 1526-ban, majd 1541-ben), ja és aki Magyarországon vesztette életét a Szigetvár ostromát megelőző napon. A monumentális mecset méreteit nem gépelném vagy CTRL+C, CTRL+V-zném be ide, szerintem tökéletesen érzékelteti az az adat, hogy egyszerre 5000 ember tud benne imádkozni (s ugyebár nem élére állítva, hiszen ők térden hajlongnak). Miután működő mecset, az öltözködésünkkel és a viselkedésünkkel meg kell tisztelni, tehát kendő fel, cipő le és akármennyire is csábít, az imádkozókat nem szabad lefotózni! Hiába volt sietős a napunk, hisz még vissza kellett menni a szállodába kijelentkezni és hát este repülni haza, olyan nyugalmat árasztott a hely, hogy mi magunk is leültünk a szőnyegre egy kicsit átszellemülni. Az I-re a pontot a mecset mögötti teraszon való séta tette fel, ahonnan ámulatba ejtő kilátás nyílt az Aranyszarv öbölre és ahonnan méltó búcsút vehettünk ettől a különleges és a szívünkben igen előkelő helyre kerülő várostól.
Lábmosók szolgálatra készen
Gyönyörű!
Nők imahelye
Végeláthatatlan, kézzel szőtt, hívogató szőnyeg
Sírkert
Itt nyugszik Szulejmán (akkor is lefotóztam!)
Különleges kilátás
Az alma meg a fája... :)
Visszaúton a szállodába azért szembeköszönt még egyszer néhány igen jellegzetes dolog, nehogy elfelejtsük, hogy ez is Isztambul. Az egyik ilyen az elképesztő mennyiségű utcai kutya és macska, amik bár olyannyira nem bántanak, hogy gyakorlatilag meg sem mozdulnak, azért zavaró módon mindenhol ott vannak…
Vendégekre vár egy átlagos vendéglátóhely - hát várhat...
A másik, amit eleinte nem értettem, a sok itt-ott kötözött fejű ember. Először néhány pattanás-tapaszos tűnt fel a nyílt utcán, akikről aztán kiderült, hogy orrműtöttek, aztán jöttek, majd miután tudatosan figyeltem, egyszerűen áramlottak a hajbeültetettek –nagyon vicces. Szóval kedveseim, akinek ilyen jellegű gondjai vannak, annak (is) irány Isztambul, mert nyilván nagyon jól/olcsón dolgoznak!
Ki bőrkabátot, ki hajat akar Isztambulban...
Az ebédünket már a szállodánk környékén fogyasztottuk el, ahol kinéztünk egy helyesnek tűnő kis éttermet. Lévén, hogy gyönyörű, melengető őszi napsütés volt (bent pedig elképesztő szagok terjengtek), a teraszon ültünk le, ahol viszont olyan kereszthuzat volt, hogy gyorsan meg is lett a hely neve: Zug Restaurant. Alapvetően sokat szoktunk nevetni, de itt aztán végképp elemében volt a csapat, úgyhogy szerintem a személyzet tagjai és a körülöttünk ülők azon tanakodtak, hogy a zárt osztály kirándul-e vagy valami drogos banda, amely feltételezésen valljuk be (nem) sokat segített Milán, aki a kockacukrot porrá törve kínálgatta körbe.
Bocs, Milán, de ez a kép most idekívánkozott... :)))
A szállodából való kijelentkezés után még sétálgattunk egy kicsit, de miután a környező boltokban csak tucat számra vásárolva és csak viszonteladókat szolgáltak ki, nem nagyon tudtuk a pénzt tovább költeni. A nem kicsi isztambuli forgalom miatt az előzetesen interneten lefoglalt sofőrünk elég sokat késett, de miután jócskán ráhagyással kértük és a diszpécser telefonon jelezte a kellemetlenséget, nem igazán idegeskedtünk. A repülőtéri kötelező procedúrák és duty free shoppingolás után az időutazásnak is felérő isztambuli látogatásunkból igazán stílszerűen utaztunk haza: az Isztambulból 19:10-kor induló gépünk pontosan 19:10-kor ért Budapestre haza. S hogy mi volt az első dolgunk, miután szerencsésen hazaértünk? Elkezdtük bogarászni a repülőjegyeket vissza Isztambulba…
Az átlagos isztambuli forgalom
A gépünk
VISZONTLÁTÁSRA, Isztambul!
Utóirat: ameddig én, az ősember blogolok, az ifjúság vlogol...
PhD
