(Előző rész: http://phdazeletrol.blog.hu/2017/10/09/amerikai_vakacio_ujratoltve_467)
Amióta életemben először hallottam az amishokról, azóta érdekel az ő titokzatos világuk. Néztem filmet és dokumentumfilmet meg olvastam is róluk, sőt anno San Diegóban még találkozni is volt szerencsém néhánnyal, de amit hónapok óta szerveztem, az minden elképzelésemet felülmúlt. Történt ugyanis, hogy egy amerikai utazgatós édesanya blogjában rábukkantam egy olyan amish családra, amely turistákat fogad a vendégházában…
Washingtonból viszonylag későn indultunk s logikusan érkeztünk is meg a pennsylvaniai Gordonville-be. Azonnal tudtuk, hogy jó helyen járunk, hiszen konkrétan korom sötét volt, és mint a szentjánosbogarak luciferinje, úgy világított a buggy-k lámpása országút szerte. Hiába mutatta a GPS, a farmbejárót persze nem találtuk a vaksötétben s végül néhány láthatósági mellényes (!) amish volt a segítségünkre. A kései órára tekintettel a házigazda néni gyakorlatilag megmutatta, hova parkoljunk, hol fogunk lakni és ment is vissza a főházba (gondolom aludni). Irtó hangulatos kis házunk volt, minden fából készült meg patchwork és hasonló kézimunka, kedves gondolatok a falakon, amish könyvek a polcokon. Volt saját fürdőszobánk, generátorról áramunk és az ablakokba szerelt ventillátoroknak köszönhetően a nyári meleg is abszolút elviselhető volt. Tudtuk, hónapokig készültünk rá lelkileg, hogy internet nem lesz, de idecsöppenve valahogy nem is bántuk (ugye, fiúk???). A nagyvárosok nyüzsgése után kifejezetten és elmondhatatlanul jól esett ez a nyugis, amolyan A farm, ahol élünk feeling.
Welcome!
Imádkozz mindig, dolgozz keményen és bízz Istenben (így-így)
A szobánk
Az álom azonban hamarosan rémálommá vált, kiderült ugyanis, hogy a lelkesedésünkben egy (legalábbis ekkor még egynek vélt) egér is osztozik. Sosem felejtem el, ahogy anyu ordított: egéééér (még most is csupa libabőrös lettem). Persze azt hittük, azt akartuk hinni, hogy valamit nagyon benézett, de aztán újra előjött a kis fránya, úgyhogy összeült a válságstáb. A két Nándi (apa és fia) lettek az őrszemek, akik kitartó várakozással és üldözéssel, na meg a kenyérpirító és egy papucs segítségével elkapták a nem kívánatos lakótársat, miután az rutinosan bevonult az előbb említett masinába csemegézni – milyen könnyű megoldás lett volna egy elegáns mozdulattal a kenyérpirító gombját lenyomni, azonban a fiúk inkább kivitték szabadon engedni. Nem mondom, hogy nyugodt éjszakánk volt – Nándi tudna mesélni, hányszor rezzentem össze, sőt ugrottam fel meg kiabáltam egeret látva álmomban (vagy ki tudja…), sőt én, a kőkemény bagolytípus hajnalban már a környéken sétálgattam a reggelt várva.
A farm, ahol (f)élünk :)
05:34
Reggelre valahogy minden más lett, sokkal kevésbé félelmetes (aki nem fél az egértől/semmi mástól, az nyugodtan kinevethet). 8 körül jött az amish néni a friss, házi reggelivel: saját joghurt, vaj és kenyér, melyet piríthatunk, ha akarunk. Hát nem akartunk, annál inkább buggyant ki belőlünk az egértörténet, melyet olyan színészi alakítás fogadott, hogy óóóó meg váóóóó itt még soha, hogy eséllyel pályázhatott volna akár az Oscarra. Körülbelül, illetve egészen pontosan ennyi volt az össz kommunikáció közöttünk, mint ahogy a családból se láttunk senki mást, ami nagyon nagy csalódás volt, hisz alapvetően miattuk jöttünk. A farmot persze bejárhattuk, láttuk, hogyan vannak berendezkedve a szinte teljesen önellátásra, de a személyes kontaktus, a beszélgetés, a megismerkedés nagyon hiányzott. Tulajdonképpen úgy éreztük, mintha az egész farm a mienk lenne, esküszöm, még induláskor se találtunk egy árva lelket, hogy legalább elköszönhessünk, ahogy az a nem amishoknál szokás...
Akár reklámfotó is lehetne - Oscart nekem is! :)))
A farm néhány épülete
A gazdaság egy része
A farmra vezető és onnan elvezető (!) út...
Na de menjünk csak vissza még néhány percre. Az idilli reggeli és a „tűzzünk innen” közt azért volt még egy említésre méltó kalandunk, a csomagolás. Ordítva fedeztem fel ugyanis, hogy a bőröndömben egér, bár a kekszpusztítás mértékét elnézve inkább egy egérbanda járt (hiába, ez az ordítás nálunk családi szokás). Miután eger(ek)et magunkkal vinni végképp nem szándékoztunk, ismét Nándin volt a sor. Egyesével nézte-rázta át az összes cuccot (kétszer!), ami alatt én konkrétan egy szék tetején visítoztam, a gyerekek csapásra készen állva vártak a jól bevált papuccsal, anyuék pedig a pillanatot akarták minden áron megörökíteni. Hát így nyaralunk mi…
Mindez azonban nem szegte se a jókedvünket, se a kíváncsiságunkat, a mouse house-t (hála Istennek) a hátunk mögött hagyva, már robogtunk is egy újabb amish helyszínre, ami tulajdonképpen egy turistáknak berendezett amish farm Lancasterben, ahol végre VALÓBAN megismerkedhettünk ezeknek a csodabogaraknak a kultúrájával - ez a program pótolt mindent és kárpótolt minket, csak ajánlani tudom mindenkinek.
A belépőjegy megvásárlása után egy vezetett túrán vettünk részt az ott álló amish házban, melynek során mindent elmesélt a kedves idős hölgy, amire egy átlagos ember kíváncsi a svájci ősidőktől a Bibliához és a tradíciókhoz, s ez által a családi összetartáshoz és békés élethez ragaszkodáson át a dress code-ig. Nagyon szépen beszélt, sokat értettek belőle a gyerekek is és könnyen lehetett fordítani is.
Az ugye, hogy milyen kedves idegenvezető nénink
Jellegzetes amish szoba
Női ruhák
Férfi ruhák
Babaruhák
A bibliai idézetek, imák kötelező díszek
És hát az elmúlás...
A ház minden szegletének a tanulmányozása és az azokban rejlő izgalmas történeteknek a végighallgatása után szabadon barangolhattunk tovább. Nem kell nagy területet elképzelni, mégis van itt minden, ami amish.
Útbaigazítás
Az amish farm
Kovácsműhely
Bizonyíték az amish humor létezésére: Golden Goat Bridge :)
Nekem, mint pedagógusnak nyilvánvalóan az egytantermes iskola tetszett a legjobban, ahol egy igazi amish tanító néni várta a betérőket. Lehetett vele beszélgetni, valamint készségesen és szívesen válaszolt minden kérdésre is, de a mi figyelmünk gyorsan másra terelődött, hiszen a hatalmas táblán, amire az arra járók mindig felírják magukat, a sok krikszkraksz közt ott virított egy Béla. Persze nem tudtuk szó nélkül hagyni, mire kiderült, hogy a név tulajdonosa, egy német kisfiú még a teremben van, s persze rögtön beszélgetésbe elegyedtünk az anyukájával. Az amish iskola egyébként a gyerekek szívébe is gyorsan belopta/belopja magát, lévén hogy itt csak nyolc évig kell iskolába járni, utána az ifjak otthon tanulnak tovább: háztartási ismereteket és a családjukban hagyományos szakmát, illetve tv és minden más kütyü híján sokat beszélgetnek és olvasnak, így diploma nélkül is nagyon műveltek és tájékozottak.
Amishkola kívül... :)
...belül
Amish vendégkönyv
Az iskola mellett, illetve azzal holtversenyben kedvenceink voltak még az amish járművek. Elmentünk egy buggy ride-ra, azaz a felpattantunk egy jellegzetes fekete lovas kocsira, ami körbekocsikázott velünk a farmon, melynek során áthaladtunk többek közt egy jellegzetes, régi, fedett fahídon is. Az amishoknak, mint az általában elmondható a technikai vívmányokról, nincs autójuk, saját buggy-t viszont minden fiú kap, amikor betölti a 16 éves kort (ideje önálló útra indulni). Az amishoknak nincs biciklijük se, van viszont roller minden méretben - rég nevettünk annyit, mint ott rollerezgetve (hiába, csak tudnak valamit).
Papa, mama, gyerekek - végre mindenki egy képen!
Buggy Ride
Csak ne most szakadjon le...
Na, otthonra egy ilyet?
Száguldás, roller, szerelem, száguldás, óóó - amish dalszöveg :)
A farm területéről azért az amishoknál is egy üzeleten át lehet kijutni, ahol sokféle jó minőségű, kézzel készített amish termékre és érdekesebbnél érdekesebb könyvekre meg szakácskönyvekre lehet szert tenni – az üzlet az kérem itt is üzlet. Az időutazásból kellemes átmenetet jelentett a közeli Target (nagyon szupermarket) és Panera Bread (igen, a korábban már említett evős hely), ahol nagy bőszen vásárolgattak és ebédeltek az amishok ugyanúgy, mint az átlagemberek, de hát a maskarájukról nemhogy a szomszéd kasszánál vagy asztalnál, nyilván kilométerekről is kiszúrni őket. A frissen tanultak alapján szakértően elemezgettük őket, hányadikos, házas-e ilyenek. Autóba ülve aztán tovább gyakoroltunk, néztük, hova nincs bevezetve az elektromos áram, hol szárad kint a sok jellegzetes ruha meg ilyenek. Amit viszont nem láttunk, igaz most már nem is kerestünk, azok a templomok, ugyanis olyan nekik nincs, a több órás istentiszteleteiket ugyanis mindig az adott közösség valamelyik családjának a házában tartják meg, s ha ez nem lenne elég, aznap mindenki ott is ebédel. S mennyi ilyen érdekességet lehetne még mesélni…
100% amish
Az amishokat nem szabad fotózni, de "véletlenül belesétáltak" ebbe a szelfibe :)
És még egy lesifotó csak itt, csak most, csak nektek!
Amish KRESZ
Délután nagyon más világ és kaland várt ránk, ugyanis a csokijáról híres Hershey volt a körutunk következő állomása, ami azonnal vissza- és beszippantott minket korunk Amerikájába. A hivatalosan is a Föld legédesebb helye jelzőt viselő városka minden (szó szerint) ízében stílszerűen cuki, beszédesek az utcanevek (például Chocolate Avenue, Cocoa Avenue), de Hershey’s Kisses csokialakúak a kandeláberek is. A Hershey’s Chocolate World volt a konkrét úti célunk, ami tulajdonképpen egy olyan szórakoztató komplexum, ahol természetesen minden a csokiról szól. Egy kis vasútszerűségen végigutazva megismerkedhettünk a csokigyártás folyamatával, illetve steril gyári munkásnak beöltözve saját csokit is gyárthattunk magunknak, aminek a végén mi magunk terveztük meg a csomagolását is. Sok-sok fakultatív program közül lehet még választani (pl. csokikóstoló, városnézés, követni sem tudom már, hány D-s mozi) és természetesen orrvérzésig lehet itt is vásárolgatni.
Csokimennyország kapujában...
Köszönjük, Mr Hershey! Vagyis öööö...
A friss tejet pedig köszönjük az amishoknak!
Irány csokigyártást tanulni!
Az ott MIND csoki!!!
Ideje saját csokit gyártani!
Hello, Baby!
Csokigyártás után - enni vagy nem enni?
Venni vagy nem venni?
Persze, hogy venni...
Nem messze innen van egy brutális vidámpark is, a Hersheypark, aminek bájos érdekessége, hogy még a Hershey csokit megálmodó és gyárat alapító Milton Hershey hozta létre a dolgozók gyerekeinek, kevésbé bájos pedig, hogy itt található az Egyesült Államok egyik legbrutálisabb, konkrétan a legmeredekebb hullámvasútja. Hatunk életkorát és merészségét átlagolva, négyzetre emelve majd gyököt vonva úgy döntöttük, hogy érje be mindenki a 2 évvel ezelőtti tematikus parkokkal és irány a Niagara…
PhD
