(Előző rész: http://phdazeletrol.blog.hu/2017/08/12/amerikai_vakacio_ujratoltve_944)
New York kapcsán egy nagy álmom volt, ez pedig a Central Park igazi megélése. Lehet, hogy furán hangzik, pedig semmi extra: csupán szerettem volna nem berohan, fotó, kirohan módon kipipálni, hanem ráérősen bebarangolni, ahol tetszik leheverni, nézni az arra sétálókat, az úszkáló kacsákat, hallgatni a zenészeket, enni egy hot-dogot, amikor megéhezek… S láss csodát, így is lett (naná, hisz ugyebár 95%-om volt a tervezésben…). A Central Parkról egyetlenegy dolgot kell tudni: h-a-t-a-l-m-a-s (tudom, kicsit sokat ismétlem ezt a szót, de ha egyszer New Yorkban minden az?!). Úgy képzeld el, hogy akkora, hogy nem tudod elképzelni! : ))) És ezt nem viccnek szántam, de beszéljenek helyettem a tények: 341hektár, 60 (!) háztömbnyi hossz, 6 metrómegállónyi távolság. Na, igazam volt vagy igazam? Egy teljes napunk volt rá, de persze a töredékére is kevés lett... Sok-sok ajánlást olvasva és jó tanácsot megfogadva a parkba mi (is) a Dakota-ház felől érkeztünk - itt élt John Lennon és ez előtt lőtte le egy rajongója 1980-ban (hátborzongató, hogy épp olyan fiatalon, mint ahány éves most „a zuram”).
Dakota-ház
A parkba lépve szinte azonnal a Strawberry Fieldsnél találtuk magunkat, amit annak ellenére, hogy nincs kitáblázva, elég könnyű megtalálni, mert mindig zenél ott valaki – természetesen John Lennon/Beatles melódiákat. Ez tulajdonképpen egy kis könnycsepp alakú kert a közepén egy fekete-fehér „Imagine” mozaikkal – nem az én korosztályom zenéje volt ez, de a felcsendülő Imagine-t meghallani és így hallgatni mégis ámulatba ejtett. Na persze, hogy innen sem akaródzott tovább menni… Engem végül egy csodaszép hintó vonzott mágnesként el, hogy megérdeklődjem a sétakocsikázás tudnivalóit, de gyorsan kiderült, hogy hat fő az érvényes szabályok szerint nem ülhet rá fel egyszerre (mint ahogy az összes többi parkbéli hintóra sem). Szomorkodni viszont nem volt egyetlen percem, sőt pillanatom se, mert a kocsis répákat nyomott a kezembe, hogy nyugodtan etessem meg a lovakat, az is igazán jó móka. Erre persze rögtön rávágtam, hogy pont most, amikor se család, se a gyerekek és még a telefonom sincs nálam, hogy megörökítsem ezt? A bölcs válasz így hangzott: a lehető legjobbkor ahhoz, hogy semmi mással ne foglalkozz, csak élvezd a pillanatot. S milyen igaza volt…
Imagine
Hintó híján tehát gyalog vettük nyakunkba a parkot, amiben nagy segítségünkre volt az ott beszerezhető, ingyenes térkép. Vannak információs bódék, ahol kérhető, meg osztogatják is több helyen, de a mienk speciel a parkrendezők kocsijának kesztyűtartójából sietett a segítségünkre, bár hozzáteszem, nyilvánvalóan van on-line letölthető verzió is, de én még az a –talán utolsó – generáció vagyok, aki a hagyományos térkép forgatását, hajtogatását, bogarászását sokkal jobban szereti és valahogy jobban is hisz neki. Körbesétáltuk a rendkívül kreatív módon elnevezett „The Lake” nevű tavat, amely önmagában is gyönyörű, hát még a mögötte kikandikáló manhattani panorámával jegyben járva. Annyira New York és annyira hihetetlen, amikor ott vagy (és nem egy 1000 darabos kirakó felett görnyedve tárul eléd szép lassan mindez, mint elém megannyiszor gyerekkoromban…).
THE LAKE - kiérdemli, hogy így, csupa nagy betűvel...
Még mindig A tó
Családi foTÓ
A Tó-tó, szóval a The Lake azért is érdekes, mert fölötte ível a számos filmjelenet helyszínéül szolgáló Bow Bridge… Nos, ez az a pont, ahol a beszámolóm írása órákra, pontosabban napokra megakadt, hiszen egy-két itt játszódó filmcím kedvéért fellátogattam a világhálóra és csak úgy sodródtam jól esően a Central Parkban játszódó filmjelenetek árjával. Hogy a Bow Bridge-nél maradjak, láthatjuk például a bűbájos Bűbájban vagy a Boldogító talánban, de hogy egy pasisat is mondjak, a Pókember 3. részében is. Ha nem szűkítjük le erre az egy hídra, akkor egyébként szinte végeláthatatlan a Central Parkbéli filmek listája (több mint 350 filmet forgattak itt, mellyel listavezető forgatási helyszín az egész világon): Reszkessetek betörők 2, Szex és New York, Álmomban már láttalak, Hirtelen 30, 27 idegen igen, Szerelem a végzeten, Apafej, Barátság extrákkal; pasiknak többek közt a Szellemirtók, a Leon, a profi, a Bosszúállók, az Éjszaka a múzeumban; a régebbiek közül pedig például a Kramer kontra Kramer, a Hair vagy az Álom luxuskivitelben (bár most, hogy így belegondolok, lassan a Reszkessetek betörők is inkább ez a kategória…).
Bow Bridge
Picit távolabbról gyönyörködve a hídban festők közt ülve utcazenére
A Bethesda terasz és szökőkút volt a sétánk következő állomása, ami néhány előző mellett a Váltságdíj, az Elpuskázva, a Szép kis nap vagy épp a Stuart Little 2 filmekben tűnik fel.
A gyönyörű Bethesda terasz
Galambitató
Aztán továbbmentünk a csónakház felé, ahol az aznapi ebédet terveztük, de olyan sokan voltak, hogy csak a bár résznél kaptunk helyet, ott is hatan két asztalhoz leültetve, így úgy döntöttünk, hogy életérzés meg híres hot-dog & sült krumpli kombó ide vagy oda, keresünk inkább más helyet. A közelben lévő Conservatory Water partján meg is leltük a tökéleteset: Le Pain Quotidien – a hot-dogtól a limonádéig van itt és friss, organikus, egészséges minden, és lévén hogy finom is, nemcsak nekem jött be. A jóleső falatok majszolása közben klassz kilátásunk volt a teraszról a tóra, amin sok kis vitorlás hajómodell úszkált, amik bérelhetőek és távirányítóval vezérelhetőek. Igazán hangulatos hely.
Conservatory Water
Organikus ebéd kilátással
Az ebédszünet után meglátogattuk a közeli Alice Csodaországban szobrot, majd Andersent, akinél egy kis tábla megint eszünkbe juttatja a 2001. szeptember 11-i merényletet, hisz a szobor az árván maradt gyerekek előtt tiszteleg.
Alice és Milán Csodaországban
Milán Andersen ölében
:(
Jócskán benne járva már a délutánban, megindultunk „kifelé” a The Mall nevű sétányon, ami inkább csak menetirányt jelentett, hiszen a tényleges távozásunkra csupán órák múlva került sor. Élveztük ezt a sétát (is), hisz lépten-nyomon zenélt, festett, árult valaki, így unatkozni azt nem lehetett. A fiúknak az a srác tetszett nagyon, aki mindenféle üres festékes vödrökön bármilyen bemondott és gyorsan letöltött zenére rögtönzött egy elképesztő dobszólót. Tényleg zseniális volt. Engem megint a padok kötöttek le, hisz mint azt 2 éve San Franciscóban felfedeztem, tele voltak kis réztáblákra írt üzenetekkel. A nagy olvasgatás közben aztán megszólított egy kedves idős bácsi, mert tetszett neki, hogy van, aki ilyen alaposan végigtanulmányozza a szövegeket. Elmondta, hogy hosszú éveken át volt itt parkőr, így kérdezzek nyugodtan, szívesen elmeséli, amire emlékszik. Hirtelen magamnak is olyan filmérzésem lett, mégpedig Iris esete az idős szomszéd bácsival az egyik kedvenc filmemben, a Holidayben. Megkérdezte, hogy szeretnék-e én is egy saját padot a Central Parkban, hisz tízezer dollárért (!) megtehetem. Mondtam neki, hogy megtisztelő, hogy kinézi ezt belőlem, mire annyit felelt: „-Viccelsz? Kettőt is kinéztem belőled!” Máris megszerettem. Elmondta, hogy a parkban található 9000 pad körülbelül felének van már örökbefogadó tulajdonosa, amit a rajtuk található kis tábla jelez, s hogy ez az egész kezdeményezés onnan jött, hogy muszáj volt bevételt szerezni valahonnan/valahogyan a park fenntartási költségeihez. Kérdezte, hogy van-e már kedvenc padom, mert neki kettő is van. Az egyikre az van írva, hogy ezen a helyen kérte meg xy z kezét. A mellette levő a másik kedvence, amin ez áll: ezen a helyen mondott z igent. Bár a 341 hektáron nem volt szerencsém megtalálni ezeket a padokat, mégis ezek lettek az én kedvenceim is.
The Mall
A Sheep Meadow vagy másik nevén Great Lawn egy hatalmas zöld terület a park déli részében, s ez az, ahogy elképeltem a parkot, amint a New Yorkiak kivonulnak és élvezik azt. Kismillióan ülnek a füvön, beszélgetnek, esznek barna papírzacskókból meg műanyag dobozokból, isznak papírhengeres Starbucks poharakból, mások olvasnak, napoznak, különféle labdajátékokat játszanak. Persze a lelki szemeim előtt sok volt a futó meg az elsuhanó bicajos és görkoris – ők is ott vannak s szűnni nem akaró módon szelik mindenfelé a park útjait.
Sheep Meadow / Great Lawn
Gyorsan ment a vegyülés...
Futók, bicajosok, görkorisok mindenfelé, no meg a kutyasétáltatók :)
A „The Pond”, egy újabb tó nevű tó már egész a park déli szélénél. E mellett található a híres jégpálya (természetesen csak télen üzemel, ilyenkor apróbb gyermekeket megcélzó vidámpark), illetve erre van az állatkert is. Mi ezek egyikébe sem mentünk be, inkább megkerestük búcsúzóul a Reszkessetek betörős galambos nénis hidat, a Gapstaw Bridge-et. Különleges érzés megpillantani…
Central Park dél - a távolban már a Plaza Hotel
Gapstaw Bridge
A Reszkessetek betörők vonalon tovább haladva a parkból az annak a délkeleti sarkánál lévő Plaza Hotelhez/-be mentünk. Viszonylag gyorsan megnézhető, ami megnézhető, illetve ez egy újabb kifogástalan vécézési lehetőség (félreértés ne essék, nem vagyok budimániás, csak igyekszem a remélhetőleg szórakoztató irományt hasznos – és adja az Isten, hogy minél több olvasó hasznosítsa is! - információkkal ellátni).
Plaza Hotel - "Nincs itt Kevin, nincs itt Kevin, nincs itt Kevin..."
Itt volt Kevin, itt volt Kevin, itt volt Kevin!
Bevallom töredelmesen, hogy a „kis”fiaimat a Plaza Hotelnél a szemközti gigantikus Apple bolt sokkal inkább lázba hozta. Amióta tudták, hogy Amerikába megyünk, azóta gyűjtötték a szülinapi-, névnapi-, karácsonyi-, locsoló- és zsebpénzt, no meg a judo versenyekért kapott pénzdíjakat (ebben a korban még hivatalosan persze nincs ilyen, de tőlünk egy helyezéstől függő összeget mindig kapnak), hogy itt vásárolhassanak. Szóval betértünk az Apple boltba, ahogy az a nagy könyvben, akarom mondani útitervben meg volt írva, aztán olyat éltünk át, amit még soha. Az eladó srác azt mondta, eszünk ágában ne legyen itt megvenni a dolgokat, és ha ez nem lenne elég, ki is guglizta nekünk, melyik áhított kütyü hol a legolcsóbb, de olyan szinten, hogy van-e nekik a fiúk által megálmodott színekből készleten, sőt még abban is segített, hogy jutunk oda a legegyszerűbben. Csak ámultam és bámultam, akárcsak ő rám, mint borjú az új kapura, amikor azt találtam mondani neki, hogy a legszimpatikusabb eladó, akivel valaha találkoztam. Azt mondta, hogy itt nem az a fő üzletpolitika, hogy bármit is eladjanak, hanem hogy érezd az Apple-nél jól magad, hiszen végül úgyis megveszed a dolgokat és az Apple-nek teljesen mindegy, hogy melyik boltban. Az Apple-nek az a nem mindegy, hogy rájuk gondolva a cégről milyen véleménnyel vagy, mit mondasz/írsz (jelen!) róluk másoknak vagy egyáltalán akarsz-e hozzájuk tartozni. Hát kérem ez valóban üzletpolitika! Nem az első és nem az utolsó, amiből lehetne/kellene tanulni…
Ahol maga az eladó beszélt le minket a vásárlásról... :)))
Az utunkba tehát került egy kis vargabetű, és mielőtt a Central Park mellett végigfutó Fifth Avenue Museum Mile szakaszához mentünk volna, ahogy eredetileg terveztük, elmetróztunk az álomkütyükért az egyik Best Buyba. A sikeres, „jobb, mint egy karácsony” küldetést követően visszatértünk a híres Ötödik sugárútra, ahol, ha már így alakult, megnéztük a New York Public Libraryt, azaz a Közkönyvtárat, ami azon túl, hogy a világ egyik legszebb könyvtára, a Szex és New York elsőre meghiúsult esküvőjének a helyszíne is. Sajnos annak ellenére, hogy egy mezei hétköznapot írtunk, be volt zárva, így nem tudtunk bemenni, pedig jó lett volna a hatalmas olvasótermet meg a híres festményeket, köztük egy Munkácsyt is megcsodálni (na meg ingyen wifizni : )) )
A Fifth Avenue és a Chrysler Building
New York Public Library - kint rekedve, de legalább férjhez menve... :P
Visszatérve az eredeti útitervhez átmetróztunk a Museum Mile környékére, ahol szintén csupán kívülről megcsodáltuk a Metropolitant és a Guggenheim Múzeumot (ez két gyerekkel vagy más megközelítésben 4 pasival eredetileg is így volt tervezve).
Guggenheim Múzeum gyerekkel/pasikkal
MET
Vacsorázni a közeli Panera Breadbe mentünk, amit azért írok le név szerint, mert miután itt mindenki talált a fogához és az életmódjához valót, kint létünk alatt meglehetősen sokat ettünk ennek a láncolatnak az éttermeiben és meleg szívvel ajánlom mindenkinek. Apropó, meleg! Mármint nem nevet, a szó klasszikus értelmében vett magas hőmérséklet, na szóval ez ide vagy oda, nyáron is mindig úgy érdemes készülni, mintha a tél bármelyik pillanatban beköszönthetne. Mert hát be is köszönt, csak nem havazás, hanem klímák formájában. Nem véletlenül jutott ez most eszembe, hiszen többek közt az imént említett Panera Breadből is dideregve jöttünk ki, sőt a klíma alatt ülő apukám esküszöm, már deresedett, hogy a szinte mindegyikünkön végigsöprő torokfájásról ne is beszéljek. Egy szónak is száz a vége, egy kardigán sosem árt, ha van nálunk még a legnagyobb kánikulában is - persze ha nincs, a fagyhalál közeli állapot gyorsan és remek ok lehet egy kis shoppingra (jelige: most tényleg nincs egy rongyom se : ))) ).
"Melegen" ajánlom (további infó a szövegben...)!
Folyt. köv.
PhD
