Jobb egyszer látni, mint százszor hallani – tartja a mondás, amellyel tulajdonképpen tökéletesen egyet is értek, bár legalább egyszer hallani kell róla ahhoz, hogy vágyjunk látni (akár százszor is). Lefkada szigetéről már sok mindent elmeséltem az előző két bejegyzésemben, ám egy mese a bevezetés és a tárgyalás mellett csakis a befejezéssel lehet kerek (no és így kapnak még egy utolsó esélyt azok a bizonyos bogarak, ha esetleg még nem fészkeltek volna be a fejekbe…).
Csak ülök és mesélek...
Lefkada gyönyörű, s nem kérdés, hogy a képzeletbeli dobogó legfelső fokán a szebbnél-szebb tengerpartjai állnak, melyeket korábban már bemutattam.
Reggel
Délben
Este
A második helyre én egy kevéssé ismert, különleges helyet szavaznék be, az Athaniban található Serenity Boutique Hotelt. A mindössze öt szobával/lakosztállyal rendelkező, a tulajdonos hölgyek által üzemeltett szálloda egy igazi kuriózum. A berendezés minden egyes szeglete éppúgy lenyűgözően tökéletes, mint a hegyoldalban található, teraszos kertje a különleges fekvésű, végtelenített medencével. Az egész hely maga a nagybetűs harmónia, már-már kézzelfogható a béke és a nyugalom, amire igen csak nagy szükség van napjaink állandó rohanásában. Mi minden pillanatát imádtuk, pláne hogy volt szerencsénk zömmel egyedül lenni mintha csak, mint valami sztárok, az egészet kibéreltük volna, s ezt aztán tovább fokozták az olyan apró figyelmességek, mint például amikor az egyik tulajdonos maga hozott nekünk frissítő narancsleveket azzal, hogy biztos jól fog esni a nagy melegben. Ezt az életérzést és helyet csak ajánlani tudom mindenkinek!
Ilyesmi lehet a mennyország kapuja is...
Egyszerűen tökéletes!
Álmok útján...
Mennyei ízek (stílszerűen)
"Azt hiszem, az ilyen pillanatokért élnek a szülők: amikor a gyereküket maradéktalanul boldognak láthatják."
Miután egy dobogón klasszikusan három helyezett van, jöjjön a bronzérmes, ami nem más, mint a korábban már említett Copla Beach Bar a Kathisma Beachen, ami valójában csak ebben a felsorolásban szorult hátrébb, hiszen tulajdonképpen az örök kedvencünk. Érdekes módon az ezüstérmes, mindentől elzárt nyugalomszigetének pont az ellentéte ez: egy gyönyörű helyen kiépített, élettel teli, tengerparti bár medencékkel, menő zenékkel, szabadnapos chippendale fiúknak tűnő pincérekkel és ameddig a szem ellát mosolyogva csacsogó, táncikáló fiatalokkal. Akarva-akaratlanul biccentget a feje és mozog a lába mindenkinek az ütemre, s a szájak is önműködésbe lépnek és egész egyszerűen csak felfele hajlandóak görbülni. Hát ezt is sokaknak lehetne, sőt kellene receptre felírni!
Korán érkezve a Copla is csak a miénk
Délután kezd megtelni élettel
Relax (nagy duzzogva :-))
Ha már egyszer mesélek, jöjjön a negatív dolgok toplistája is, hiszen egyetlen mese sem létezhet kihívások, nehézségek vagy épp gonosz manók nélkül. Előrebocsátom, ezek csak elméletben bosszúságok, hiszen minket nem olyan könnyű ám kihozni a sodrunkból, bár tény, hogy egyik sem esett túl jól nekünk se. Az abszolút első helyezést már az első napunkon megszerezte a görög közlekedés és parkolás, hiszen a kijelölt helyen szabályosan parkoló autónkat délután összetörve találtuk. Na nem nagyon, bár döntse el mindenki, hogy egy elemcserés hátsó ajtó úgy sajátzsebből mennyire kívánatos. Utána persze árgus szemekkel figyeltünk mindig és azt azért sikerült megállapítanunk, hogy enélkül a horpadás nélkül bizony nagyon kilógtunk a sorból… Második helyre az én menetrendszerű nyári balesetemet, a darázscsípést sorolnám be, ami úgy történt, hogy mezítláb ráléptem egyre (tavaly nyáron a combomon kóricált észrevétlenül és rákönyököltem – természetesen nem ugyanez). Iszonyatosan fájt aznap, majd másnapra úgy feldagadt a talpam, hogy járni alig tudtam, majd jött a viszketés és lilulás, mint következő fázisok. De örömmel jelentem, illetve hát nyilvánvaló, hogy túléltem. A bronzéremért többen is versenyben voltak, de a folyamatos fényvédőkrémezés ellenére bekövetkező kellemetlen leégést és hólyagos hámlást valamint az ideutazó népek szemetelését végül leszorította a dobogóról egy olyan tény, amiről mindenképpen érdemes szólni, ez pedig az autókázás. Nem árt tudni, hogy Lefkada lakott települései, turistaparadicsomai alapvetően a sziget keleti oldalán vannak, míg a híresen szép és az embert Lefkadára vonzó strandok nyugaton, azaz az igazán szépért bizony nap, mint nap utazni kell. Miután a szigetet keresztül átautózni nem lehet, marad a nagyjából szigetszéli körbeút, ami nem rossz minőségű, viszont a hegyvidéknek köszönhetően néhol igen érdekes és hát a partokhoz vezető út szélessége, akarom mondani keskenysége külön említésre méltó. A „kedvencem” az a helyzet, amikor a kétirányú forgalom egész egyszerűen nem fér el egymás mellett, s miután az egyik oldalon sziklafal, a másik oldalon pedig szakadék akadályozza erősen a lehúzódást, az autók a visszapillantó tükröket behajtva centiznek egymás mellett. Ennél csak a parkolás „viccesebb”, hiszen vannak olyan meredek helyek, ahol a kerekek mögé a biztonság kedvéért mindenki sziklát keres és tesz. Na de visszatérve az autóhasználatra, erre tényleg készülni kell (idő, pénz, repülős/buszos út esetén autóbérlés), de érdemes, hiszen csakis így fedezhető fel Lefkadának az az arca, amiért az ember odamegy.
Ízelítőül egy útszél - nem igazán fotóztam, inkább a túlélésre koncentráltam...
Ez itt egy kétsávos út akar lenni!
A helyek és dolgok mellett essen végül néhány szó az emberekről is. A görög nép alapvetően elég lusta, viszont miután a turizmusból élnek, nem igazán lehet okunk a panaszra, hiszen végtelenül kedvesek és figyelmesek. Ageliki, a szállásadónk például egy nap sajátkészítésű süteményt csempészett a hűtőnkbe, sőt az utolsó napon még búcsúajándékkal is kedveskedett. De 3 év után megismert minket a cukrászdás hölgy is, aki anno a kisbabáját várta, és most meg is mutatta nekünk a nagylegényt, s nem múlhatott el úgy nap, hogy ne dobjon nekünk puszikat, s ne csaljon ezzel levakarhatatlan vigyort az arcunkra. Aztán ott van Paja, aki ugyan magyar, de hosszú évek óta Lefkadán tölti a nyarakat, így maga a 2 lábon járó Lefkada-lexikon méghozzá egy hihetetlenül készséges, segítőkész és jópofa köntösbe csomagolva. Paját mindenki ismeri, a neve a legtöbb helyen garancia, sőt egyben kedvezmények kulcsszava, Lefkada egész egyszerűen vele alkot egy kerek egészt. Az utolsó, akiről mesélnék Ben, az egyik tengerparti árus Afrikából. Udvariasságával, alázatosságával és őszinteségével gyorsan belopta magát a szívünkbe, pedig csak egy egyszerű nigériai fiú, aki azokat a karkötőket árulja a fövenyen fel-le sétálva, amiket esténként maga készít. Lehet persze a migránsokról meg a feketemunkáról vitatkozni hosszasan, én akkor is hálás vagyok Bennek, mert 4 karkötőnél bizony sokkal többet kaptak a gyerekeim tőle, kaptunk mindannyian. Egy tanítást, ha úgy tetszik egy pofont, hogy bizony ilyen embersorsok is vannak. 9 éve él távol a családjától és bátorkodik oda minden napozóhoz, hogy „Hakuna Matata” azért, hogy legalább éhen ne halljon. A karkötők azóta a kezünkön vannak s megbeszéltük a gyerekekkel, hogy ránézve mindig jusson eszünkbe, hogy az életünkkel mekkora szerencsénk van…
Meglepetés süti
Ben
A több, mint karkötők
Zárógondolatnak hadd jegyezzem meg, hogy a világ egyforma s benne minden embernek megvan a maga keresztje, de az, hogy ezt ki milyen szemüvegen át szemléli, mindenkinek a maga dolga. Nagyon sokan nem tudnak örülni a szépnek, a jónak vagy pusztán annak, hogy reggel úgy ébrednek fel, hogy a szemükkel látnak, a fülükkel hallanak. Sajnos sokan a kákán is csomót keresnek és egy nyaralás alkalmával is mindenen bosszankodnak (miért nincs közelebb parkoló, mások a közelében miért dohányoznak, mi az, hogy nincs kisadag, miért van ennyire meleg vagy épp ellenkezőleg miért lett hűvösebb…). Az ilyen embereknek lehet, hogy Lefkada sem fog tetszeni, de mindenki másnak, aki nyitott a világ szépségeinek felfedezésére, megélésére és nem utolsósorban értékelésére, Lefkada szigetére legalább egyszer el kell jutnia. De az se baj, ha többször!
Hát ilyen volt Lefkada 2016-ban
Végül a kedvenc képem, amin nem lehet nem mosolyogni - az a bizonyos alma meg a fája... :-)
PhD
