A következő nap reggelén még korábban, már ½ 8-kor (otthon 5:30!) mentünk reggelizni (elvégre egy nap alatt csak át lehet állni egy másik időzónára… vagy nem…), mert a leghíresebb mecsetekbe készültünk s szerettük volna a sorban állásokat elkerülni vagy legalábbis minimálisra csökkenteni. A mindössze 3 megállóra lévő Sultanahmet megállóig (T1 villamos) pár perc alatt eljutottunk, azonban útközben beütött a krach: apukám sehol sem találta a pénztárcáját, így visszafordult a szállodába abban bízva, hogy ott hagyta. Sajnos a pénztárca nem lett meg, pedig még a Galata-torony kávézójába is odatelefonáltunk, ahol utoljára használta. Előző este azon nevetgéltünk, amikor egy vakot kísérgetett apu, hogy na majd jól kirabolják közben, mint a filmekben – hát kár volt az ördögöt a falra festenünk, a kirándulás másnapján odavolt apu összes pénze, bankkártyája és irata (még jó, hogy az útleveleinket elvették a szállodában azzal, hogy náluk van biztonságban – na ja…).

     Visszatérve az eredeti programhoz elsőként a Kék mecsetbe (Sultanahmet Camii) mentünk, amit a belsejét uraló kék szín miatt nevezett el így a világ, a törökök viszont Ahmed szultán mecsetének hívják, hiszen I. Ahmed szultán számára építették 1609-1616 között. Azért itt kezdtünk, mert egyrészt az ingyenessége miatt gondoltuk, itt nagyobb lehet a tömeg, másrészt miután a mecsetet napjainkban is aktívan használják a hívek, az az imák idejére bezár. Erről a kiírásokból, de előre az interneten is lehet tájékozódni, a mi esetünkben 8:30-11:30, 13:00-14:30 és 15:30-16:45 közti nyitva tartási időkkel lehetett számolni. A Kék mecsetet már messziről megismerni, hiszen jellegzetes és egyedülálló a 6 minaretje (hegyes gigaceruzák körülötte), bár ezt se vegyük készpénznek, hiszen esetünkben például 1 minaret éppen vissza volt bontva, így még mindig ott bolyonghatnánk Isztambulban a 6 tornyot keresve… A Kék mecsethez az egyiptomi obeliszkről könnyen beazonosítható Hippodrom (s tulajdonképpen a villamosmegálló) felől érdemes érkezni. Az udvarba belépve azonnal hatalmas kiírás tájékoztatja és kéri a látogatókat már a kertben is a helyes megjelenésre és magaviseletre – ennek szintén előre érdemes utánanézni, s eleve az iszlámnak megfelelő öltözetben érkezni (nemcsak a nőknek, a férfiaknak is!). Azonnal belekezdtem a hajam kendővel való bebugyolálásába, de látva a bénázásomat kisvártatva a segítségemre sietett egy kedves helyi hölgy, s hát nem hiába…

Divatfotózás a villamosmegállónál - háttérben a Kék mecset

Távolodva a villamosmegállótól (jobbra) és közeledve a Kék mecsethez (balra): a Hippodrom

Asszimilálódás folyamatban...

Megérkeztünk (hátulról)

Megérkeztünk (elölről és boldogan)

     A mecsetbe a cipőink levétele után, egy külön a turistáknak fenntartott bejáraton át léphettünk be. Sajnos gyorsan feltűnt, hogy a restaurálás nemcsak az egyik minaretet érinti, hanem gyakorlatilag a teljes kupolarendszert, így a több mint 20 000 darab türkizkék izniki csempe híres ragyogásából elmondjam mit láttunk? Konkrétan semmit. Csalódottságunkon gyorsan úrrá lettünk: ez egy jel, hogy Isztambulba nekünk még vissza kell jönni!

Biztos, ami biztos: "néhány" lábmosó

Íme a csodálatos (?) Kék (?) mecset

     A Kék mecsetből kilépve mágnesként vonzott magához a gyakorlatilag vele szemben álló Hagia Szophia (Ayasofya Müzesi), melyhez egy sétány vezet át, de akármennyire is hívogat, időnként mindenképpen érdemes nemcsak előre, hanem hátra is nézni, mert a távolodó Kék mecset látványa bizony megéri.

Hagia Szophia - hívogat vagy hívogat???

Háttérben a távolodó Kék mecset

Hagia Szophia

Mi <3

     A Hagia Szophia előtt már jócskán hosszú sor állt, s bár létezik „fast line” (ha hajlandó vagy többet fizetni ugyanazért a látványért, előremehetsz), mi türelmesen végigvártuk a félórát, mire bejutottunk. A nyitva tartási idő egyébként keddtől vasárnapig 9-19 óra (hétfőnként zárva van!), a belépőjegy pedig 60 török líra, viszont a belépés 13 éves kor alatt ingyenes, de ehhez kötelező az ezt igazoló okmány bemutatása (nincs pardon). Miután a Hagia Szophia ma már teljes egészében múzeum, a hölgyeknek, bár mecsetnek látszó a tárgy, itt mégsem kötelező kendő alá bújni. Érdekes dolog ez a mecsetség, hiszen közel 1000 évig ez volt a keresztény világ legnagyobb temploma. A mai épület 537-re készült el az akkori Bizánci Birodalomban, amit Hódító Mehmed alakíttatott át birodalmi mecsetté a 15. században, Atatürk pedig múzeummá 1935-ben. Már meg sem lepődtünk, hogy egy része ennek is be volt állványozva, de a nagy részét ennek azért meg tudtuk nézni.

Neeeee

Alakul...

Na azért!

     A földszinten körbesétálva többek közt beállhatunk abba a színes körbe (Opus Alexandrinum), ahol egykor a császárokat koronázták, de láthatunk például Magyarországról zsákmányolt gyertyatartókat is. Egyértelmű „kedvenc” volt Szent György oszlopa, avagy az Izzadó oszlop, melyen egy hüvelykujj méretű, réztáblával letakart lyuk van, ahová bedugva az ujjunkat és elfordítva 360 fokkal állítólag valóra válnak a kívánságaink. Naná, hogy ezerrel kívántuk, hogy előkerüljön apu pénztárcája, de eddig hiába…

Az egykori szentély és két hatalmas gyertyatartó...

... Magyarországról :(

A "Kívánság" oszlop - bár itt és nekem nem kötelező (talán épp ezért!), még mindig kendőben    

     Az izzadó oszlop közelében található egy csigarámpa, ami felvisz az emeletre, ahova mindenképp érdemes felmenni. Érdekes látvány innen lenézni, pláne hogy az uralkodó helyére lehet beállni (újabb kör jelöli), ahonnan anno ő nézte végig a miséket. Jól látszik a keveredő múlt, például a Szűz Máriát és a csecsemő Jézust ábrázoló keresztény mozaik közelében lévő hatalmas, fekete, arab feliratos pajzsok furcsa kontrasztja, s innen az is egyértelművé válik, miért érdemes nekünk most a felújítással járó kellemetlenségeket és lemondásokat elviselni – kétségkívül gyönyörű lesz, szóval ide is vissza kell majd jönni! Az emeleti rész igazi értéke az ún. képtár, ahova egy hatalmas márványkapu vezet be, és ahol 10-13. századi világhírű mozaikritkaságokat látni (pl. Deészisz).

Az uralkodó hűlt helyén

Lassan, de biztosan: a bal oldalon már látszik milyen gyönyörű lesz a jobb oldal is

Márványajtó a 6. századból

Deészisz (13. századi mozaik)

Egy 11. századi, azaz 1000 éves (!) mozaik

Mesébe illő kilátás

     A „kötelező” múzeum shop után, mielőtt továbbsétáltunk volna a következő napirendi pontunkhoz, a gyerekek nutellás kalácsot (a szüleik pedig lepattanó morzsákat) uzsonnáztak a Hagia Szophia előtt, amit az Isztambul szerte megtalálható árusító kocsik egyikéről vásároltunk néhány líráért. Bár a fotó nem épp itt és ekkor készült, idekívánkoznak tájékoztatásképp a vízárak is (igen, 1 török líra még mindig kb. 50.- forint).

Jellegzetes isztambuli uzsonna

Nagyobb tétel esetén megéri kiugrani bevásárolni...

     Az Elsüllyedt Palotaként is ismert Bazilika Ciszterna (Yerebatan Sarayi) a Hagia Szofia mellett elhaladó, villamossínes út túl oldalán, ha jól emlékszem a tájékoztató táblára, attól mindössze 150 méterre, azaz egy ügyesebb köpésre van. A hét minden napján 9:00-17:30-ig nyitva tartó szokatlan látványosság előtt is kanyargott egy kisebb, de igazán gyorsan haladó kígyó, majd a 20 líra/fő belépődíj megfizetése és a 150 méteres mélység ellenére csupán néhány lépcsőfok leküzdése után elénk tárult a hangulatos csoda, ahol az előzetes tájékoztatás ellenére fotózni igenis szabad. Hatalmas élmény a város ókori, 532-ben épült földalatti víztározó rendszerének egy darabjában barangolni. 336 darab, 8 méternél is magasabb korinthoszi márványoszlop, misztikus félhomály, kellemes zene, egy újabb „Crying Column”, ahol újra lehet (pénztárcát) kívánni, s a híres Medúsza fejek. Ezen ókori görög szörnyeteget ábrázoló 2 szobor eredete ismeretlen és nagy valószínűséggel egész egyszerűen csak, mint kőanyag kerültek beépítésre, hiszen össze-vissza, azaz oldalt fekve és fejjel lefelé állnak, de persze létezik ennél izgalmasabb magyarázat. A mitológia szerint akire Medúsza ránézett, kővé változott, szóval azért nem állnak a fejek rendesen, hogy ne tudjanak ránk nézni és kővé változtatni minket, látogatókat - köszi.

Az Elsüllyedt Palota

Nem életem fotója, de egyrészt bizonyíték arra, hogy ott jártam, másrészt hogy nemcsak Julia Robertsnek van ekkora mosolya... 

Nélkülem azért sokkal szebb! 

A Síró oszlop, amelyik állítólag azért a több száz rabszolgáért könnyezik, akik a ciszterna építése közben vesztették életüket 

Újabb esély apu pénztárcájára...

Az egyik Medúsza

A másik Medúsza - itt jobban látszik mekkora

Valószínűleg az egyetlen turista vagyok, aki ezt megörökítette (vagy egyáltalán észrevette a lába alatt) 

     A föld felszínére visszaérve csak nem hagyott minket nyugodni a pénztárca (pláne, hogy időközben ugyebár agyon kívántuk magunkat), így mindannyian visszamentünk a szállodába és egyesített erővel kutattuk át apuék szobájában az összes létező zegzugot. Annyira bíztunk benne, hogy apu csak idegességében nem találta, de sajnos hiába… Persze hazatelefonálva Magyarországra le lett tiltatva az összes kártya, s azért nem állt meg az élet, hisz elvégre „csak” egy tárgy volt, még ha veszteség és bosszúság is, de mennyivel jobb ez így, mintha valamelyikünknek esett volna baja!

     A napunk hátralévő részét a Nagy bazárban (Kapali Carsi), illetve annak a környékén töltöttük el, ami a szállodánktól mindössze egyetlen villamosmegállóra volt, a villamos be is mondja: The Grand Bazaar.

Megindult az asszony a férj pedig félti a vagyont... 

A Nagy bazárban

Részlet(ek)

Azért a férj(ek) félelme nem alaptalan...

     Őszintén leírom, hogy maga a Nagy bazár nemcsak a nevében és a területét illetően, de a csalódás mértékét tekintve is igencsak nagy volt. Látni kell, nem mondom, de bemész, 10 perc, kijössz – ennyi tökéletesen elég. Brutális módon be-, egészen pontosan túl van árazva gyakorlatilag minden, s OK, hogy alkudni kell, de amikor az aluljáróban 60 líráért kapható cipőt úgy kezdi az árus, hogy ezer akárhány líra, akkor van a fenének kedve belekezdeni az alkudozásba. A másik bosszantó dolog a fotózás, hiszen sok hangulatos helyen, gyakorlatilag az összes lámpaárusnál tábla tiltja. Van, ahol lyukat próbáltam beszélni az árus hasába, de akkor sem sikerült kikönyörögnöm egyetlen képet se, míg máshol a vásárlás fejében nagykegyesen megengedték, hogy fotózzunk, de persze a képből ki nem álltak (hála a Photoshopnak, ők utólag levágva… mármint a képről…).

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen :)

Nem az igazi... 

Megvaaan!

     A Nagy bazár környéke sokkal inkább jó hely – persze annak, aki szeret és szeretne is vásárolni. Végeláthatatlan árus és replika, gyakorlatilag végkimerülésig lehet lötyögni, alkudozni, pénzt költeni és cipekedni. Vacsorára bájosan csalogatott minket a villamosmegállóhoz közeli Sar Restaurant (fő az őszinteség), de végül gyermekeink nagy örömére a Burger King mellett tettük le a voksunkat, ahol átszámolva nagyjából ötezer forintért ettük magunkat degeszre hatan. A szállodához vezető 1 megállónyi utat sétálva tettük meg, s betértünk még néhány boltba, név szerint megemlítem például az LC Waikikit , ahol elég sok jó ruhaneműt sikerült vennünk a fiúknak, ja meg csurrant-cseppent az anyukájuknak is...

Életkép :)

Fő az őszinteség! :)))

     A nap fénypontja a család hölgytagjai számára este 9-kor kezdődött, amikor is anyukámnak és nekem időpontunk volt a szállodánkbéli török fürdőbe, azaz a hammamba. Azért a lényegi és valóban kellemes rész bevallom elég furcsán kezdődött, amikor is a bőrünk előkészítéseképpen beküldtek minket egy szál bikiniben a törököktől hemzsegő szaunába, majd át a konkrétan teltházas gőzfürdőbe. Az egy dolog, hogy délelőtt a vállamtól a bokámig semmit, sőt még a hajamat sem láttathattam, most meg jó, ha volt rajtam 20 centi anyag, de ami még ennél is jobban bosszantott, hogy elég sokba került ez a móka ahhoz, hogy nemhogy ne jól, hanem egyenesen kellemetlenül érezzük magunkat. Elmondanám ugyanis, hogy ezek a népek koszos papucsban járkálnak percenként ki-be (konkrétan melegebb van itthon a fürdőszobánkban, mint ott a szaunában), rágóznak (csámcsogva, durrogtatva, ahogy azt „illik”), egymással kiabálnak és ha ez nem lenne elég, a szaunában is mobiltelefonoznak (azt lestem, hogy ugyan melyik fotózgat…). Persze felháborodásunknak a wellness-részleg munkatársánál hangot is adtam, mire grátisz arcfiatalító maszkot kentek ránk elnézéskérésképpen, no meg mert a törökfürdő kiürülésére hiába volt előjegyezve időpontunk, még mindig várni kellett. A maszk lemosása megint csak kalandos volt, hiszen e célból konkrétan egy wc-be küldtek be minket, szóval ameddig én a kis csapnál tisztogattam magam, anyu erősen gondolkodott rajta, hogy a bidébe dugja be a fejét, csak hogy haladjunk. Potyogtak a könnyeink, mondanom sem kell, pláne, mikor anyu kész lett és a tükörbe nézve és magát meglátva megkérdezte viccesen, hogy „Dóri, te vagy az?”, aztán meg a fiatalító maszk abszolút csúcshatását bizonyítandó, elkezdett oázni … Mi lett volna, ha még jól is érezzük magunkat???

Anya-lánya hammam(ra várva) - a legvidámabb barakk...

     Maga a hammam még csak ezután kezdődött. Egy gyönyörű szép márványterembe léptünk be, aminek a közepén egy hatalmas és forró márványágy állt. Erre kellett felfeküdni és kezdődhetett a nagybetűs török masszázs – anyu kezdett, majd sorra kerültem én is (bevallom töredelmesen, hogy az egy szál törölközőt maga köré tekert masszőrfiúval nem mertem kettesben maradni, így miután a Nándik allergiásak-asztmásak, az időközben elaludt kisebbik fiamat költötték fel és ültették be anyukára vigyázni…). A masszőr először forró vízzel locsolta le, majd tokától bokáig átradírozta a testemet. Elképesztő mennyiségű kosz (nevezzük elhalt bőrnek) jött le, majd következett egy újabb meleg vizes fürdetés és elképzelhetetlen mennyiségű hab. A habot egy párhuzatszerű szappanos anyag segítségével képezte –fantasztikus látvány volt maga a műveletet is és az a hatalmas habtenger, ami szinte az egész helyiséget bekebelezte. Ezután egy nagyon kellemes masszázs következett, aminek a végén egy picit bizarr, de egy férfi részéről mindenképpen furcsa módon kibontotta a szépen befont hajamat, majd megmosta és végül megmasszírozta a fejemet – OK, azért beismerem, hogy jól esett. A végső fürdetés után kisbaba módjára törölközőkbe tekert, majd teát-ásványvizet kortyolgatva pihengethettem egy másik helyen – természetesen a kis testőrömmel. Hát ilyen volt az én első, de bízom benne, hogy nem utolsó hammamom… Meg is nézem gyorsan a repülőjegy-árakat... :) 

A hammam maga

Kényeztetés (itt még fonott hajjal :))

Folyt. köv.

PhD