Lefkada, Görögország (2016) II.

II. Tárgyalás

2016. augusztus 04. - PHD

Nyaralás - esküszöm, még kimondani is kellemes (próbáld csak ki szépen, hosszan ejtve). A karácsony mellett ez az a néhány nap, amit egész évben várunk, amit egész évben tervezünk, amire egész évben készülünk. Akármilyen boldog is az ember, a mindennapok körforgása akkor is egy mókuskerék, amit időnként igenis meg kell állítani, hogy megpihenhessünk és gondtalanul élvezhessük a szorgos-dolgos hétköznapok gyümölcsét na és a minket körülvevő világ szépségeit. Fantasztikus dolog, ha ilyenkor új helyekre juthatunk el, de annak is megvan a varázsa, ha az ember rutinosan vonul el a világ zajától - mi idén (ahogy azt már korábban is jeleztem) ez utóbbira voksoltunk, hogy többek közt megúszva az összes „kötelező” fakultatív és kulturális programot, 10 nap semmittevéssel töltődhessünk bolygónk egyik legszebb és egyben elérhető ékszerdobozkájában, a karibinek tűnő, de görög Lefkada szigetén.

A Karib, akarom mondani Jón-tenger

Lefkada, 2016

Vannak olyan pillanatok az életben, amikor az ember úgy érzi, hogy még pislogni is vétek, nemhogy átaludni a csodát. Meggyőződésem, hogy ez az érzés doppingolt engem, a bagolytípus tökéletes példányát, hiszen szemben az év 355 többi napjával, minden reggel, mint a kilőtt nyíl pattantam ki az ágyból s futottam kelteni a Napot. Minden áldott reggel. Volt ebben valami csoda, sőt még most is libabőrös vagyok a puszta gondolatától, hogy mennyire élveztem a hajnal hűsében megelőzni a természetet. Persze a sportra készültem, hiszen a bőröndöm felében én bizony sporteszközöket és edzőcuccot cipeltem, de ez a fajta lelkesedés őszintén szólva még engem is meglepett.

Napkeltő / Napkelte

Reggeli plank

Miután kiedzettem magam kezdődött meg a nap a többieknek, hiszen ilyenkor kezdtem el keltegetni őket (egyetlen egyszer előztek meg ebben – akkor készültek rólam a nem-selfie edzős képek). A könnyű reggelit követően (ők nem nagyon szoktak, én meg nem nagyon akarok) elautóztunk az adott napra kiszemelt partszakaszra, amely az esetek többségében idén a Kathisma volt. Lefkadáról sokat elárul, ha magyarra fordítjuk a nevét, hiszen a lefkosz szó fehéret jelent, melyet a jellegzetes kopár, fehéres színű karsztos hegyei, sziklaszirtjei után kapott. A sziget nyugati, tengerre néző oldala valóban ilyen, melynek köszönhetően a part fehéres, az itt hullámzó tenger pedig hihetetlen gyönyörű árnyalatokban pompázó türkizkék színű. Na Kathisma ennek a nyugati oldalnak az egyik gyöngyszeme, amit a lenyűgöző szépségén túl két dolog tett még a mi nagy kedvencünkké: az általában nagy, de időnként brutálisan hatalmas hullámok és az itt található nagyon hangulatos és menő Copla Beach Bar (medencével, divatos zenékkel, DJ-kkel, bulikkal). Általában 11 körül érkeztünk meg. Kiválasztottuk a nekünk szimpatikus napágyakat (7 euró/2 ágy + napernyő), ami a nap folyamán a bázist jelentette, bekentük egymást naptejjel és kezdetét vette a marathoni fürdés, játék, olvasás, rejtvényfejtés, napozás, alvás, ja és vásárlás. A part ugyanis itt is tele van árusokkal, akik roppant kedvesen és alázattal (de tényleg!) próbálják értékesíteni a legnagyobb divatházak legújabb kollekcióit és a technika legújabb vívmányait. Meg aztán ott vannak a fánkárusok, akik a fejükön egyensúlyozva kínálják a „fresh donut”-okat, s már csak azért is vesz belőle az ember, hogy szegényeknek kevesebbel kelljen a fövenyen egyensúlyozni. Kathisma gyönyörű. Képes lennék naphosszat ülni és nézni, ahogy a tenger itt hullámzik, sőt sokszor meg is tettem és mindig azon kaptam magam, hogy csak mosolygok, mosolygok és mosolygok. Említettem a nagy hullámokat, amire muszáj visszatérnem, hiszen ezek tényleg nem mindennapiak. Ott jártunkkor állítólag kb. 4 méteresek voltak, de bizton állíthatom, hogy alaphangon voltak annyiak. Ámulatba ejtő és egyben félelmetes volt az egyre csak növekvő, görgő víz látványa, mely az újonnan érkező, gyanútlan fotózkodókat rendre nyakon löttyintette, sőt fellökdöste, de nem egy embert láttunk, akit magával is ragadott, illetve sajnos szemtanúi voltunk életmentéseknek is (megjegyzem, a lifeguardok egész nap síppal járták a partot és kiparancsoltak minden óvatlan, vakmerő fürdőzőt, de hát persze mindig vannak olyanok, akiknek nehogy már egy nyikhaj mondja meg…).

Kathisma

A part

Hullámok

Tesók délidőben

"Vanilla, crema nutella, loukoumades, donuts"

Copla Beach Bar, az abszolút kedvenc

Lefkada hivatalosan legszebb partszakasza egyébként Porto Katsiki, amely évről-évre előkelő helyen szerepel a legszebb európai tengerpartok toplistáján, sőt néhány évvel ezelőtt a világ 10 legszebb partja közé is beválasztották. Joggal! Porto Katsikin járva, sőt már a hozzá vezető úton is megcsipkedi magát az ember, hogy ezt a mesébe illő látványt egészen biztosan nem csak álmodja-e - érkezzünk akár gyalogosan a parkolóból levezető 101 lépcsőfokon, akár a legszebb partokat naponta járó turistahajók egyikén. A hatalmas, fehér sziklafal tövében meghúzódó keskeny partot valószínűtlen árnyalatú kék hullámok nyaldossák – akarva-akaratlanul emlékeztet a majdnem szomszéd Zakynthos szebbnél szebb fotókon megismert Navagio öblére, de hajóroncs híján tudjuk, hogy most máshol járunk. Porto Katsikin 2013-ban voltunk, idén kihagytuk, mert annak látogatása nem nagyon volt ajánlott (illetve szó szerint: csak saját felelősségre ajánlott). Történt ugyanis, hogy 2015 novemberében egy hatalmas földrengés rázta meg a szigetet, melynek egyik következményeképpen sajnos időnként még ma is potyognak a sziklák (mialatt kint voltunk is hajóval kellett menekíteni onnan az embereket az egyik nap). A másik következménye nekem személyes szívfájdalmam (bár egészen biztos, hogy nem vagyok egyedül vele): a földrengés többek közt a kedvenc partomat, Egremnit is leradírozta a térképről, miután a törmelékek teljesen betemették. A helyreállításán állítólag azóta is fáradoznak (gyanítom nem az én bánatom enyhítésére, sokkal inkább azért, mert valóban egy közkedvelt csoda volt) – most ott tart az ügy, hogy autóval-gyalogosan még mindig megközelíthetetlen, hajóval (szintén saját felelősségre) látogatható. Távol álljon tőlem, hogy erről bárkit is lebeszéljek, de egy turistahajóból a megadott időre, mondjuk egy órára kitóduló, fotózkodó tömegben azért valljuk be, hogy akármilyen gyönyörű is valami, kevéssé élvezetes.

Porto Katsiki, 2013

Porto Katsiki és a család, 2013

Egremni, 2013

Egremnin, 2013

Idén Agiofilit fedeztük fel újdonságként, amivel azért picit bénáztunk is. Tudni kell ugyanis, hogy én mindig minden utunkat mértani pontossággal megtervezek, legyen szó a programokról, a pénzügyi tervezésről vagy épp a közeli boltok nyitva tartásáról. Aki ismer és kért már kölcsön ilyen pakkot tőlem, az bizonyíthatja, hogy nem a levegőbe beszélek, hiszen effektíve minden korábbi úti célunkhoz készítettem egyfajta privát útikönyvet. Lefakadára visszatérőkként azonban ez az alapos kutató- és felkészülő munka idén elmaradt, így Agiofiliről sem tájékozódtam. Summa summárum, ameddig nem épül ki az oda vezető út, javaslom, hogy Vassilikiből közelítsétek meg vízitaxival (menetrend szerint járnak viszonylag gyakran oda-vissza). Ezen tudás (utólag utána olvastam: „személyautóval kifejezetten nem javasolt a megközelítése”) híján mi mentünk, ahogy a navigáció küldött s legyen elég annyi, hogy a kora délelőtti óra ellenére az autók sorra jöttek vissza, mint később kiderült, az utat nem bírva, feladva. Lapítottam is, mint az a bizonyos a fűben, a férjem meg kb 3 km/óra „sebességgel” küzdötte le az egysávos, kaptatós, sziklás, kátyús úton a szűnni nem akaró vacakabbnál vacakabb szakaszokat és hajtűkanyarokat a család kedvéért, míg egyszer csak láss csodát, megérkeztünk. Vigaszdíjként utunk egy vadonatúj, aszfaltos parkolóban végződött, de hamar kiderült, hogy a díjat mégse mi kapjuk, hanem mi fizetjük, méghozzá egészen pontosan 4 darab euróval. Itt már erősen izgultam, hogy Agiofili valóban lenyűgöző legyen, de egy rövid séta és néhány lépcsőfok után boldogan húztam ki magam, hiszen elénk tárult egy újabb gyönyörűséges csoda. Agiofili apró öblét szintén sziklafal öleli körbe, vize kristálytiszta és a kék szinte minden árnyalatában játszik, viszont nem árt tudni, hogy a tengeráramlatok miatt a hőmérséklete mindig hűvösebb. Gyönyörű szép strand, mindenképpen érdemes felfedezni (hajóval!), bár aprócska mérete miatt szerintem időnként túlzsúfolt lehet (érdemes korán érkezni).

Az "út"

Az úticél

Agiofili

Ez van, ha más fotóz... :)

Vízitaxi - a tengelytörést kerülőknek csak azzal!

A tengerparti lejtőzésen kívül idén semmi másban nem gondolkodtunk, de a gondoskodó jó Isten egy nap borongós idővel parancsolt pihenőt az egyre jobban leégő bőrünknek. A délelőttöt jóleső lustálkodással töltöttük, majd felautóztunk egy újabb kritikán aluli, de legalább már aszfaltozott úton egy tradicionális görög falucskába, Karyába, ezt követően pedig felfedeztük a sziget fővárosát, az azonos nevet viselő Lefkadát. Napközben az autóval mindenhol könnyen tudtunk haladni, parkolni és volt annak is egy varázsa, hogy turistaáradat nélkül barangolhattuk be az ilyenkor kihalt utcákat. Persze a fagyi árát a napközbeni holtszezonban sem varázsolták lejjebb, bár hozzáteszem, hogy egy gömb fagyi az itthon megszokott levakargatott félgömb helyett felért vagy néggyel, s hát vagyok annyira jófej, hogy az ízek elemzésébe most nem megyek bele (ezerféle és mennyei).

Karya

Lefkada híres hídja

Lefkada hangulatos belvárosa

Fagyizik család

A napjaink mindig valamelyik étteremben, majd egy kis desszertezéssel és családi sétával értek véget. Napokig nem voltunk hajlandóak tágítani a gyrost gyrossal vacsorától, a végefelé azonban már amerikai, sőt olasz éttermek is sorra kerültek. Lefkadán eszméletlen jókat lehet enni és szerintem nagyon jó áron (pl. egy gyros pitában 2,5 euró, egy másfél literes víz az étteremben 1,5 euró). A mi abszolút kedvencünk a Nydriben található Obelix, desszert tekintetében a Le Chocolat (a tulajdonos hölgy külön csúcs), koktélozgatásra pedig a tengerparti Pyxida. Egy cent reklámpénzt nem kapok, de ha már itt tartok, hogy őszinteségi rohamomban mindenkiről név szerint írok, akkor hajókirándulásra pedig csakis a magyar (és nem is akármilyen!) idegenvezetésű Nikolaosz hajót javaslom. Egytől-egyig személyes jó tapasztalat(ok) alapján, magamnak emlékül és feléjük egyfajta hálaképpen jegyeztem le most ezeket a neveket (a Lefkadára készülőknek pedig szeretettel ajánlva).