Régen volt, amikor utoljára leültem írni. Régen volt, amikor az állandóan cikázó gondolataimmal volt időm itt is, így is foglalkozni. A munkanélküliségről – legalábbis technikai értelemben véve - kétségkívül könnyebb volt beszámolni, de azóta a munka mellett egyre nehezebb az efféle hobbizgatásra időt fordítani.

     A január és a február elméletben olyan semmilyen hónapok. Hosszú, hideg, szürke, eseménytelen időszaka ez az évnek. A karácsony maga mögött hagy egyfajta űrt, s a szíveket csupán az első tavaszi napsugarak és az általuk előcsalogatott virágok látványa, illata képes újra megmelengetni, amire azért – akárcsak adventkor az említett ünnepre – még kell várni egy ideig. A szülők mindennapjain így vagy úgy, de mindenképpen tarkít valamit a gyerekek félévi bizonyítványa és a menetrendszerű szülői értekezletek élményei, majd jön a farsangi őrület, azaz hogy minek öltözzön be idén a gyerek (ami még nem volt, ami kivitelezhető, ami neki s nem utolsósorban nekünk is tetszik). Előfordulhat egy-két báli meghívás is, ami alapvetően anyuka megjelenését illetően okoz fejtörést (és nyírbálja a büdzsét) és van még a Valentin-nap, ami amióta ekkora divat lett Magyarországon is, nem hiszem, hogy kihívás bárkinek is. Említettem, hogy újra dolgozok, s miután továbbra is tanár néniként, az év ezen időszaka esetemben azért tovább bonyolódik, hiszen az előbb említett dolgok mindegyikét megélem egy másik oldalról, pedagógusként is. Aztán ott van a névnapom, amit követ a férjem, majd a kisebbik fiam születésnapja, a megismerkedésünk évfordulója, s ha a Valentint és a Nőnapot is ideveszem, akkor ez bizony hat hét alatt hat ünnep. Miután a fiaim élsportolnak, s most versenyszezon van, hétvégente általában megindulunk, sőt olyan is előfordul, hogy annak mindkét napján odavagyunk. Átlagos napunk nem igazán akad, hiszen ha épp nyugi lenne, akkor előállnak a kötelező olvasmányokkal vagy épp valami aktuális szavaló- vagy épp matematikai versennyel (ma épp az utóbbin mérettettek meg mindketten). Ha jobban meggondolom, külön öröm a szakadó eső meg a hideg, mert legalább a kert miatt (még) nem furdal a lelkiismeret, no meg az sem elhanyagolható szempont, hogy a nagykabát alatt jobban rejtegethető, hogy az edzőterembe eljutni mostanában végképp nincs időm. S megsúgjak valamit? Nálunk még áll a karácsonyfa is… Persze tele vagyok tervekkel a ház átalakításától a könyvírásig s ismerem magamat annyira, hogy úgysem nyugszok a megvalósításukig.

     Tisztelettel jelentem, így vagyok, így vagyunk mostanság, s ha kevesebbet írok, talán sikerült megmutatnom az okát. Téma lenne ezer, csak több szabadidő kellene, mert nem kérdés, hogy az írás nem kerülhet a család, a gyerekek érdekeinek elébe. De ahogy tudok, ezután is jövök, a figyelmeteket és türelmeteket pedig ezúton köszönöm.

PhD