Egyszer fent, máskor lent – tartja a mondás, s bizony az élet produkál ilyet is meg olyat is. Esetemben éppen olyat…
Egy mezei csütörtök délelőtt van, január. Odakint esik a hó, amit én jó hómunkás módjára már szépen el is lapátoltam. Azóta rotyog a leves és sülnek a friss kakaós csigák, ahogy az egy szakácsnő konyhájában elvárható, és persze csillog-villog minden a ruháktól a szekrénytetőkig, merthogy immáron főállásban mosó- és takarítónő is vagyok. Nem, nem vagyok mexikói szappanoperába illő feleséggé felturbózva (szégyenletes módon még körömcipő sincs rajtam), hiszen egyedül vagyok, de estére esküszöm, még ezt is hozom. Ej, de büszke lenne rám néhány közéleti személyiség, amiért nem pénzkeresettel töltöm a családra is fordítható értékes időmet… A gond nem is ez, hiszen kinek lenne ellenére ez az idilli élet? Na de kérem a számlákat az idilli élettel csak nem fizethetem! Vagy esetleg tegyek egy próbát a postán a vasalótudományommal? S mi van, ha történetesen még a munkámat is kedveltem? Ha azok a tanítási órák kellettek nekem. Ha emberek közt lehettem. Ha másokat is szerethettem (s mint a mellékelt ábra mutatja, ők is szerettek). Ha tudást és útmutatást adhattam. Ha a sajátjaim mellett más gyerekek segítségére, hovatovább hasznára voltam. De letelt. Helyettesítői állásban voltam és az élet (pontosabban a halál) a forgatókönyvet sajnos gyorsan átírta. Jakupcsekkel együtt karácsonyra én is a munkanélküliséget kaptam, s bár felkavart, momentán teljesen le vagyok nyugodva. Hiszen a völgy után mindig hegy jön és a legsötétebb felhők mögött is mindig süt a nap. Hiszen a jó Isten tudja, hogy velem az én érdekemben mi a szándéka. Hiszen úgyis megoldjuk. Hiszen úgyis minden megoldódik. Mosolygok. Mosolygok most is és mosolyogni is fogok. Ha nincs munkahelyem, hát itthon önmegvalósítok. Talán végre könyvet írok. Talán rövid időn belül újra tanítok. Talán magam is tanulok. Talán más érdekes kihívásokkal találkozok. Közben spórolunk és lemondunk, mert igenis tudunk. Közben élvezzük, hogy sokkal többet együtt vagyunk. Közben álmodozunk, mert azt lehet. Közben tervezzük, hogy miként tesszük még különlegesebbé ezt a csodálatos életet.
Egyszer fent, máskor is fent – tartja az én mondásom. Bármit is tartogat számunkra a sors, minden nap ajándék, amit a szeretteinkkel és egészségben élhetünk meg. A többi részletkérdés. Az, hogy nincs munkahelyem, átmeneti dolog, orvosolható, sőt orvosolva is lesz. Addig meg élvezem ezeket az ajándék napokat, amiket a jó Isten adott nekem. Mert igenis élvezem. Élvezem, hogy 100%-ban a családommal lehetek, amikor itthon vannak és élvezem a magányt is, amikor odavannak. Hiszen az vesse rám az első követ, akinek nem tetszene egy meleg szobában ücsörögve, forró csokit szürcsölgetve ráérősen gyönyörködni a havas tájban egy mezei csütörtök délelőtt. Bárcsak fizetnének is érte…
PhD
