Ami Vegasban történt, az Vegasban is marad – tartja a mondás illetve gyanítom, sokan… A jelenlévők azonban mindig kivételek, így én most inkább ehhez tartanám magam, szóval egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Las Vegas…
Az előző, nemzeti parkokban töltött napok után bevallom, azért hiányozni kezdtek az emberek (többek közt persze a bolti eladók na meg az őket körülvevő üzletek…). A mondásoknál maradva ha lúd, legyen kövér, szóval az áhított „kis” civilizációért nem kevesebbet, mint egyenesen Las Vegast céloztuk meg. A Bűnös Város köztudottan a semmi (földrajzilag: sivatag) közepén fekszik, minek köszönhetően már a megpillantása is katartikus élmény akkor legalábbis mindenképpen, ha hozzánk hasonlóan éjjel érkezik az ember. Kelet felől autóztunk és a koromsötét út egyik bukkanóján felfele autózva először a megvilágított ég tárult (f)elénk, majd alágurulva a város hatalmas, világító gyöngysora. Szerelem volt első látásra, ha város iránt is lehet érezni ilyet és hát miért is ne lehetne, s ahogy az a nagybetűs szerelemhez dukál, azért jócskán várnunk és küzdenünk kellett még érte. Nem mértem, de a beleszeretés után még nagyon sokáig mentünk, hogy a gyöngyszemek épületekké nőjenek, s éjszaka ide vagy oda olyan brutális forgalomban igyekeztünk az előzőleg lefoglalt szállodánkba, hogy a soksávos autópályán bizony sikeresen elhagyta egymást a csapat két autója. A másik kocsi utasai a GPS birtokában maximum miattunk aggódhattak, mi pedig az út során nem először (és nem is utoljára) azon, hogy az elhagyásunk miatti idegállapotban a többiek egyáltalán szóba álljanak egymással. Az első lehetséges autópálya-kijárón kihajtva benzinkutat kerestük, ahol wifi híján nekem kellett produkálnom a további útvonalat. Kiszállva az autóból egy taxisba botlottam, aki készségesen és tökéletesen elmagyarázta a pofonegyszerű hátralévő utat, így Los Angeles után immáron másodszor értünk hamarabb célba, mint a navigációs csapat. Van az a késői óra, ami hiába ér Las Vegasban, programként már csak az alvás jöhet számításba – hajnal kettő után pár perccel minket, a több száz kilométer megtétele utáni kisgyerekes családot mindenesetre jobban izgattak a pihe-puha ágyak, mint a pókerasztalok.
Másnap későn keltünk, de ez Vegasban mindenkivel megesik, s az amerikai utunk során először éreztük azt a szó szoros értelmében véve, hogy nyaralunk. A közel negyven fokban a szálloda medencéiben lubickolva és a napágyakon elnyújtózva múlattuk az időt várva, hogy a város is felébredjen. Kora délután indultunk meg, s elsőként egy nagyon-nagyon kedves, kint élő, magyar barátunkkal találkoztunk, aki egy kint oly jellemző buffet-ebédre hívott meg minket. Ez tulajdonképpen egy svédasztalos étkezési lehetőség, de olyan választékkal, hogy elmondani nem lehet. Mindenféle nemzet ételei felsorakoztak, megannyi állat húsai terítékre kerültek, számomra ismeretlen zöldségeket-gyümölcsöket ehettem (volna, ha merek) és a desszertes pultnál mindenidők legnagyobb cukrászdájának a választékából szemezgethettem. Nyilván fizikai korlátai vannak, hogy kibe mi fér bele, de maradjunk annyiban, hogy azt erősen feszegetve ebédeltünk aznap. A bátrabbak eddig sosem látott ételekkel is barátkoztak, én inkább csak az édességek tekintetében huncutkodtam felszabadultan (értsd: nagyjából egy teljes évnyi adagot letoltam…). Nem volt könnyű felállni (nem ér elképzelni!) és útnak indulni, de várt Vegas, ami azért sokat lendített, vagyis inkább gurított rajtunk... Időrendben haladtunk, így a híres Strip előtt a Fremont Street-en kezdtünk, ahol annak idején tulajdonképpen egész Las Vegas története indult. Ez a belváros fő utcája, egy neonokkal teletömött, híres kaszinókkal övezett, fedett sétálóutca, amiről napjainkban elég nehéz elhinni, hogy régen attól volt nagyszám, hogy ki volt kövezve. A Golden Nugget parkolóházában álltunk le, ami több érdekességet is tartogat az odalátogatóknak. Először is világhírű az a csúszdája, ami cápák közt kanyarogva vezet a medencébe (és tényleg!), másodszor szabadon megtekinthető a szálloda nevét is adó aranyrög, sőt az azt megkívánók a kihelyezett aranyautomatából azonnal vásárolhatnak is. A Fremont Streetre ki( vagy be)érve tovább ámultunk-bámultunk. Nem nagyon akad a földkerekségnek olyan fura figurája, aki itt ne járt-kelt volna szabadon, a fejünk felett kiépített kötélpályán pedig kedvükre repkedtek az arra vállalkozók. Eközben vibráltak a fények, bömböltek a zenék és mi azt se tudtuk, hogy épp hova kapjuk a fejünket. A transzfesztitáktól a transzban előadó vagy alkotó művészekig, a létező összes filmfigurától a lapulevelet plüssmacivá fejlesztő Ádám-kosztumös önmegvalósítóig tényleg mindenkihez és mindenhez volt szerencsénk. Világosban kezdtünk, de bőven ránk esteledett mire továbbindultunk a Stripre. A Strip Las Vegas azon fő utcája, ahogy a város mindenki képzeletében él: tulajdonképpen az összes híres szálloda és látványosság itt található összezsúfolva. Hivatalosan a Las Vegas Boulevard egy szakasza a Strip (strip =sáv), de a hatalmas épületeket és a körülöttük épült jellegzetes mini világrészleteket, a Szabadság-szobrot, az Eiffel-tornyot vagy épp a Szent Márk teret látva pontos cím nélkül is mindenki azonnal tudja, hogy igen, megérkezett. Egy hatalmas felnőtt vidámpark ez, ami garantáltan elvarázsol, és ahol csak jól érezheted magad. A szállodák tárt karokkal várnak akkor is, ha nem az ő szállóvendégük vagy, s kivétel nélkül mindegyik tartogat valami jellegzetes és felejthetetlen csodát, ami miatt érdemes is mindet végiglátogatni azon túl, hogy kaszinó, azaz játéklehetőség is mindegyikben van. A Bellagio fért bele az esténkbe, aminek elsők közt a helyes kiejtését tanultuk meg, hiszen a magyar szinkronokban számtalanszor elhangzó és helytelenül rögzülő „beláddzsó” helyett ez a szálloda a „belázsió” nevet viseli (FYI). Jó, hogy ezzel kezdtük, mert úgy lenyűgözött, hogy utána már nem nagyon tudtunk megszólalni. A hall időről időre változó tematikus berendezése éppen a tenger világát hozta el nekünk, amiben a Bellagio (tudod, „belázsió) homokvár változatától kezdve az időnként kinyíló és igazgyöngyöt rejtő óriás kagylóig sok különlegesség vonult fel a jellegzetes növény- és állatvilág mellett. Tovább sétálva a világ legnagyobb csokiszökőkútjába botlottunk, ami egy az egyben lefotózhatatlanul hatalmas és ínycsiklandó, s persze, hogy egy cukrászda is tartozik hozzá a megvaduló hormonok kezelésére. Egy-egy gigafagyival beszélgettük végig az est hátralévő részét, s egyben késtük le a szálloda előtt éjfélig parádézó világhírű szökőkút játékát. Sebaj, majd visszajövünk nagy duzzogva…
Nagy napra ébredtünk a következő reggelen (khm délben), hiszen Vegas a szerencsejátékok mellett a házasságkötések otthona is. Már itthon elterveztük, hogy a 15. házassági évfordulónkat, ha már Vegasban ér minket, a házassági eskünk megerősítésével fogjuk megünnepelni, hiszen Vegasban nem csak házasodni, hanem újraházasodni is minden további nélkül lehet. Vagyis nem egészen. A filmekben minden olyan egyszerű, akár részegen is odamehetsz az egymás hegyén-hátán lévő kápolnák egyikébe és hirtelen felindulásból kimondhatod a „Yes, I do”-t (na ez sem egészen így van, de erről később), hogy aztán másnap a válás lehetőségét keresd. Valójában a házasságkötés engedélyköteles, azaz a tervezett esküvő előtt legalább 24 órával el kell battyogni a Marriage License Bureauba, ahol egy nyomtatvány kitöltésével és némi pénz átadásával be kell jelenteni a nászszándékot. A házassági eskü megerősítése, azaz már fennálló házasság esetén erre nincsen szükség, de ezt nem tudva előző nap mi is megjártuk az említett hivatalt. Mivel néhány nappal korábban fogadták el az Amerikai Egyesült Államok teljes területén az azonos neműek házasságkötését, fogalmazzunk úgy, hogy házasodás szándékával ott bizony nem csak fiú-lány felállású párok sorakoztak… Na de ugorjunk. A mi maradi párosunk hófehérbe öltözve és maroknyi násznépe kíséretében tartott a kápolnák felé. Tudni kell, hogy a szertartásnak csak a képzelet szab határt, hiszen az alapceremóniától kezdve az Elvis általi zenés esketésen át a Strip felett repülve kimondott igenig mindenre van lehetőség (csak persze ki is kell tudni fizetni). Mi egyetértettünk abban, hogy minden bohóckodástól mentesen, sokkal inkább egyszerűen és meghitten (ha Vegasban egyáltalán létezik ilyen…) szeretnénk immáron a gyerekeink jelenlétében és tudva, hogy mire újra igent mondani egymásnak. Na az ilyen megoldás is elég viccesen indul, mert el kell dönteni, hogy milyen csomagban szeretnéd a későbbi 5 percet (de lehet, hogy túloztam). Szeretnél-e kölcsöncsokrot, zenét, pezsgőt, papírt, no meg fényképeket a nagy napról – ezek ugyanis mind-mind extrának minősülnek és szépen felemelik párszáz dollárra az árat. Az esküvőszervező pultos néni az alku után hirtelen eltűnt, majd nagyjából a csokorválasztásom ideje átalakult anyakönyvvezetővé, hogy aztán a ceremóniát a kamera mögül, operatőrként vezényelje le. A néni elnevezést a maga megtippelhetetlenül sok évével bőven kiérdemelte, akárcsak a szertartás közbeni aggodalmunkat, hogy csak túlélje… Aztán megkezdődött az esküvő, valóban szűk családi körben (na ezen most hangosan röhögök). A filmek itt is félrevezetőek, hiszen az én angolul nem beszélő, drága férjemet betanítottam, hogy a megfelelő résznél csak annyit kell majd mondania, hogy Yes, I do, ehhez képest a házasságkötést tulajdonképpen nekünk kellett végigbeszélni méghozzá a kamera mögött motyogó múmia gyakran számomra is érthetetlen körmondatait ismételve. Az én gyöngyöző homlokú, immáron másodszor is leendőbelim konkrétan halandzsa nyelven vett el és ígért meg ki tudja miket, de ahogy ott állt és kimondta, hogy I’ll love you forever, pontosan éreztem, hogy aki értem ennyi mindenre képes, azzal ez egész biztosan így is lesz. Miután végignéztük az esküvőn készült felvételt egyet értettünk benne, ezt jó mélyre és örökre dugjuk el (a régi-új férjem persze azt is hozzátette, hogy „ezt a sok pénzt inkább a Michael Korsban költötted volna el”). Az újraköttetett frigy után (melyet jelentem mindenki túlélt) természetesen lakodalom következett az Edit barátnőm által javasolt, nagyon kellemes és elegáns Brio nevű helyen, majd nászútra egy nagy bevásárló központba vitt a férjem, ahol a násznép egészen záróráig vigadt. Hát esküdni kérem így is lehet!
Folyt. köv.
PhD
