Meg kell, hogy valljam, idén egy kicsit szokatlanul köszöntöttél rám. Nem, nem veled van a baj, hiszen te stílusosabban nem is érkezhettél volna. Gyönyörű az idő, száz ágra süt a nap és végre jó meleg van. A természet üdén zöld és a még/már virágzó növényektől finoman illatos. Jókedvűen cseverésznek az emberek és szaladgálnak fáradhatatlanul a gyerekek. Egyszóval veled minden a legnagyobb rendben van, sőt, ha nem bízod el magad, megsúgom, úgy vagy tökéletes, ahogy vagy. Valójában én lettem más, vagyis nekem lettél más.
Számolgatok. 19 éven át az iskolapadban ülve, majd 6 éven át a katedrán állva köszöntöttelek. Akármilyen jó diák is voltam, az ó-ió-ció-áció-káció-akáció-vakáció nekem is maga volt a mennyország, s most elárulom, nem volt ez máshogy tanárként sem. Minden tanévnek megvolt a maga kőbe vésett ritmusa, és mint kottában a hangok társultak a ritmus mellé az érzések. Augusztus közepétől rendre ott volt mindenkiben a várakozás, az izgalom, szeptember elején az öröm, a vidámság, az őszi és a téli szünetben a hála Istennek, januárban a milyen messze van a tanév vége, februárban a farsangi láz, majd a rövid, de mégis olyan jól jövő tavaszi szünetbeli megpihenés és aztán a megannyi tavaszi program, kirándulások, ilyen-olyan emléknapok, vetélkedők varázsa. Persze a kemény munka közben konstans, hiszen hogyan is lehetne máskülönben a június érzése az iskolákban a földön túli boldogság. 25 szerencsés évem volt, amikor érezhettem ezt a fajta júniusi eufóriát. Idén először azonban másként érkeztél, kedves június. Idén először nem vagyok se diák, se tanár, s napok óta másra se tudok gondolni, mint arra a jó érzésre, amit ilyenkor mindig magaddal hoztál. Idén először nekem bizony csak a rágondolás jutott, de rágondolni egy ételre bizony messze nem maga a jóllakás. Szóval hiába vagy tökéletes, én mégis tökéletlenül éllek most meg. Ugye elnézed nekem?
Hello június! Máskülönben persze annyira örülök neked. Szép vagy és jó és melengető és gyümölcsérlelő. Spórolós is, hisz nem fűtünk, alig világítunk és strandra készülve enni se nagyon eszünk. Szabadba csalsz, millió programlehetőséget adsz és nyaralással kecsegtetsz. Mert igen, veled együtt végre itt a nyár is. Reggel korán indulsz, és egész hosszan tartasz, hogy még több időnk legyen megélni egy-egy csodás napodat. Ráadásul a gyerekek olyan boldogok, s ettől, naná, hogy én is az vagyok. Ha nem is „olyan”, de nagyon. OK, nagyon-nagyon! Légy jó!
PhD
