Néhány napja került megrendezésre a Bachata Magyar Bajnokság, amit egy megtisztelő felkérésnek eleget téve a zsűriasztal mögül nézhettem, hovatovább pontozhattam végig. Imádok táncolni. Mindig is szerettem. Közel 10 évig jazz balettoztam, majd jóval több, mint 10 év alatt sikerült rávenni a férjemet, hogy újra táncolhassak - ezúttal azonban már vele!

     Hatalmas élmény volt a táncverseny. Amatőr, fél-profi és profi kategóriában mérettettek meg az induló párok, illetve voltak csoportos versenyszámok is. A bachata mellett terítékre, azaz parkettre került a salsa és a kizomba is és az előre betanult koreográfiákon túl improvizálni is kellett a versenyzőknek. Bevallom, már az amatőr kategória táncosait is libabőrrel, tátott szájjal és szűnni nem akaró mosollyal néztem.

     Néhány ruha zökkentett ki így vagy úgy a varázslatból – ez volt ugyanis az egyik fő pontozandó területem, szóval muszáj volt két ámulat közt a feladatomra is koncentrálnom. Fantasztikus produkciókat láthattam és örülök, hogy gyakorlatilag beférni sem képes tömeg volt kíváncsi a versenyre és gazdagodott mindezzel a lenyűgöző élménnyel.

     Volt néhány kedvenc párosom, akik ezt a titulust azzal érdemelték ki, hogy egyszerűen képtelen voltam levenni róluk a szememet; aztán később kiderült, hogy nem voltam vele egyedül, hisz egytől egyig aranyérmesek lettek. Szívem szerint minden versenyzőnek adtam volna egy mosoly különdíjat – az est folyamán messzemenően az az átélés és boldogság tetszett a legjobban, ami a táncaik alatt sugárzott belőlük.

     Nem volt könnyű pontszámokkal kifejezni a meglátásaimat, de a másik 7 zsűritag véleményével összefésülve sokak visszajelzése szerint kifogástalan végeredmények születtek.

     Néhány különdíj kiosztásával igyekeztük a különlegességeket is elismerni és a bátorítandóakat bátorítani. Ez utóbbi nekem is jól jött volna, hiszen bár egy ideje rendszeresen eljárunk a férjemmel salsázni, rájöttem, hogy mennyire messze vagyunk még attól, hogy tudjunk is. Hétről hétre nagy lelkesedéssel és boldogan tanulunk és táncolunk, de – stílszerűen a pontozásnál maradva – komolyan mondom, hogy egy tízes skálán a legjobb indulattal is csak valahol az egy körül lépkedünk.

     Ha különdíjat nem is kaptam, új lendületet mindenképp vett a táncolni akarásom – csak a csípőriszálásra a derekát így is oly nehezen beadó drága ex-focista férjem (a félreértések elkerülése végett: nem drága focista volt, hanem drága férjem van) is lendüljön velem!  

     A versenyről hazafelé tartva azon morfondíroztam, hogy mit is szeretnék jobban: jövőre is a nagyérdemű zsűriben ülni vagy az amatőr dobogón állni... Majd kiderül! 

PhD

     A Magyar Bachata Bajnokság és az egész hétvégét átszövő táncos programsorozat színvonalas lebonyolításához szívből gratulálok a Dolce Dance Tánciskolának, azon belül is különös tekintettel a kiváló vezetőinek, Baranyi Anettnek és Sipos Zsoltnak. Köszönöm, hogy meghívtak és bizalmat szavaztak nekem, és hogy az ő fantasztikus csapatukhoz tartozhattam, tartozhatok, tartozhatunk! A profi fotók Rakonczai László kezemunkái (akárcsak a blog alagutas háttérképe) – köszönöm neki a sokadik szépséges remekműveket, és ezúton is gratulálok a varázstudományához! Ha táncolni vagy fotózkodni lett kedvetek, sokat segítettem! Szeretettel:

PhD