PhD az életről

40 random tény rólam a 40. születésnapomon

2019. szeptember 05. - PHD

 

img_7078.jpg

  1. Kezdjük a legelején: nekem még születni sem volt nehéz… :) Egy szép vasárnapi napon anyukám ebédre jól beszilvásgombócozott, majd érezte, hogy szülni fog, így taxit hívott. A taxis nem akarta elvinni mondván, hogy szülő nőt nem szállít, de anyu bevitette magát látogatóba a belklinikán ügyelő apuhoz, majd gyorsan átsétált a női klinikára és 13:30-kor világra hozott (52 centivel és 4080 grammal!).
  2. Pár száz évvel előtt minden bizonnyal sámánnak/táltosnak/boszorkánynak titulálnak lévén, hogy néggyel több foggal, a jobb karomon egy szép nagy anyajeggyel és a jobb halántékomon egy jókora kopasz folttal megáldva születtem (a fogaktól és az anyajegytől műtéti úton megszabadultam, a kopasz folt azonban hajhagymák híján örökre megmarad).
  3. A legelső szavam a roppant egyszerű „papucs” volt.
  4. Világ életemben sokat beszéltem; a nagypapám mindig azt mondta, hogy betűt reggeliztem.
  5. 1 éves koromtól „főállású” bölcsődés voltam.40_01.jpg
  6. Az óvodai jelemre senki nem emlékszik. (Biztos, ami biztos, inkább gyorsan dokumentálok: Nándika – hajó, Milán - fa.)
  7. Miután apu hosszú éveken át egy focicsapat (Tápé) orvosa volt, kislánykoromban focimeccseken és -öltözőkben szocializálódtam.
  8. Mindig rövid, fiús hajam volt, nemegyszer fiúnak is néztek. Fodrász nagymamám a gimnázium előtti nyáron festette be barnáról szőkére a hajamat mondván, hogy így nem lesz gond, hisz az új iskolában mindenki szőkének fog megismerni és hinni. Erről az akcióról egyébként a szüleim sem tudtak mindaddig, amíg meg nem láttak.     fius.jpg
  9. Közel 10 évig jazz balettoztam és hálás vagyok, mert igazi táncművészektől tanulhattam, illetve évről-évre a színház színpadját is koptathattam.
  10. Tipikus 80-as évekbeli kulcsos panelgyerek voltam, aki minden tanítási szünetet falun töltött a nagyszülőknél. Nagyon boldog nyaraim voltak Kondoroson, sok baráttal, kalanddal és zsiványsággal…
  11. A kedvenc tantárgyaim a magyar nyelvtan, a matematika és az angol nyelv voltak, bár az angol tanáraim úgy adták egymásnak a kilincset, mint turisták a Szent Péter Bazilikában.
  12. Sokáig kalauz szerettem volna lenni. Pont. :)
  13. 2 diplomám van és az angol és német nyelvek ismerete mellett a kínai a legújabb hóbortom.40_02.jpg
  14. Életemben először mozgó újságárusként dolgoztam, mint nyári diákmunka. Az első diplomám megszerzését követően a Tesco munkaügyese voltam, majd a második diplomámmal beálltam a nemzet napszámosának. A tanári pályáról egy divatszalon kiépítése és vezetése miatt csábítottak el, ahol a csúcson maradtam állás és fizetés nélkül máról holnapra. Miután az emberekben akkorát csalódtam és egyébként sikeresen kipróbáltam magam, gyakorlatilag egyenes út vezetett vissza az őszinte gyerekekhez a katedrára.
  15. A média világa sosem volt idegen a számomra. Diákéveim alatt diákújságírtam, majd évekig voltam egy diákoknak szóló, élő televíziós műsor műsorvezetője. Tanárként iskolaújságot szerkesztettem, illetve a falunk havilapjába is bedolgozok ezer éve. 2015 óta saját blogom van – csak időm nincs rá annyi, amennyit szeretnék írással tölteni.
  16. Grafomán vagyok. A szó szoros értelmében szeretek kézzel írni, jegyzetelni, listákat készíteni, határidőnaplót vezetni és mindent felírni. Nagyon apró, egyesek szerint szabad szemmel nem is látható betűkkel írok, úgyhogy túl sok fa miattam azért nem kell, hogy szomorkodjon.
  17. 15 és fél éves koromban ismerkedtünk meg és kezdtünk el járni a későbbi férjemmel.40_11.jpg
  18. 20 éves koromban mentem férjhez, majd a 15. házassági évfordulónkon ismételten – egy Las Vegas-i kápolnában erősítettük meg a házassági eskünket.40_05.jpgv16.jpg
  19. Nem voltam még 25, amikor édesanya lettem.40_06.jpg
  20. Szerettem terhes lenni és szülni, mondjuk ez utóbbi nem is csoda, hisz a gyermekeink olyan ügyesen születtek, hogy Nándika születésekor Nándinak nem volt ideje elmenni enni, Milánnál pedig már inni se (kevesebb, mint 1 órát voltunk a szülőszobában cakk und pakk). Mindketten korábban érkeztek hála Istennek: Nándika 36 hetesen 2980 grammal és 49 centivel, Milán 38 hetesen 3600 grammal és 51 centiméteresen. Sima klinikai szülés volt mindkettő mindenféle érzéstelenítés vagy alternatív hókuszpók nélkül, de ami a legfontosabb, Nándi mindvégig velem volt. Nándika eredetileg Kevin, Milán pedig Benjámin lett volna, de a szülőszobában meggondoltuk magunkat.
  21. Mindkét gyerekemet 13 hónapos koráig (6 hónapos koráig pedig kizárólag) szoptattam.
  22. 19 hónap alatt szültem 2 gyereket, akiket sokáig ikreknek néztek, s mi mindig azt mondtuk, hogy nem ikrek, csak hirtelen jöttek.40_03.jpg
  23. 15-én kötöttünk házasságot és mindkét gyermekünk 15-én született. Milán az egyik legszebb állami ünnepen, március 15-én, Nándika pedig az egyik legszebb egyházi ünnepen, Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én. A névnapja mindkét gyermeknek a születését követő második hónap 19. napján van: Milán május 19., Nándika október 19. Éljen az igazságosság és a számmisztika!
  24. Általános iskolás korom óta síelek – terhesen és 6 hónapos gyerekkel a hátamon is síeltem.si.jpg
  25. 2015 nyarán húztam először futócipőt a lábamra, s kb. 100 méter futást bírtam, aztán inkább bekanyarodtam vásárolgatni a sarki boltba (komolyan!). Azóta sokat fejlődtem, számtalan kilométert és sok versenyen futottam, sőt amire a legbüszkébb vagyok, 3 félmaraton is van a lábaimban, amiből a legkülönlegesebb az, amit az egész család együtt futott le idén nyáron Szabadkígyóson (Nándika 15, Milán 13 évesen a 21 kilométert!).futas.jpg
  26. 2017 őszén spontán kilyukadt a tüdőm, amit miután nem igazán vettem észre, csak kb. 1 hónappal később diagnosztizáltak. A tüdőműtétem napja a második születésnapom, s amilyen borzasztó volt mindaz, amin keresztül mentünk, legalább annyit adott, tanított.tudo.jpg
  27. 2 tetoválásom van. A random tény ennyi, de azt azért elárulom, hogy nem szeretem a tetoválásokat. De! Szerettem volna a megismerkedésünk 20. évfordulóján Nándit valami ütős ajándékkal meglepni és így tetováltattam a csuklómra titokban a saját kézírásommal írt NNM betűket, majd nyújtottam át ajándékként a masnis csuklómat. A vállamon lévő tetoválás később készült (egy tetoválás után nem lehet megállni…) és az egybefonódó nagyobb és kisebb szív az én szívemet hivatott szimbolizálni azzal, aki benne van.
  28. Nem vagyok finnyás, válogatós viszont annál inkább. Nem eszek meg semmilyen vízi dolgot és nem szeretem többek közt a gombát, a mazsolát, az uborkát, a nyers paradicsomot, semelyik fajta dinnyét és barackot, valamint ki nem állom, ha valami erősen fűszeres vagy zsíros. Ugyanakkor nagy gourmet sem vagyok - a kedvenc ételem a teavajas kifli kakaóval. Szeretem viszont a tésztákat nyersen no meg a hagyományos túró rudit minden mennyiségben. Nincs semmilyen ételallergiám vagy intoleranciám, sem speciális étrendem, viszont van életem. :)  
  29. Nem iszom alkoholt, még az esküvőnkön is almalével koccintottam. Soha, de soha nem voltam részeg és ezáltal másnapos. Nem szeretem az energiaitalokat és a kávét sem – ez utóbbit még csak meg sem kóstoltam soha életemben. Kólát sem iszom, mert az íze bűnrossz!
  30. Nem szeretem (utálom), ha Dórának szólítanak. Amikor megszülettem a nagymamám is csak annyit mondott: szebb nevet nem találtatok? A Dórit szeretem, sokkal szebben csilingel és sokkal inkább én vagyok.
  31. Van egy nővérem, akivel sajnos évek óta nem tartjuk a kapcsolatot akárhogy is próbáltam ezen változtatni. A testvérek kapcsán további szomorú tény, hogy anyukámnak és apukámnak is egy-egy öccse volt, akiket egy és ugyanazon a napon veszítettek, veszítettünk el (egymástól függetlenül).
  32. Állítólag Zimány Lindára hasonlítok. Az biztos, hogy amikor a gyerekek kicsik voltak és Zimány Lindát a maga természetességében mutatták a tévében (még a műsorra is emlékszem: Celeb vagyok ments ki innen), rendre azt hitték és mondták, hogy az én vagyok.lindaa.jpg
  33. Nagyon szeretek olvasni és sokat is olvasok, de nem tudok egy kedvenc könyvet megnevezni és Isten igazából nem is szeretek másoknak könyvet ajánlani. Nem jó és rossz könyvek vannak, hanem ízlések és pofonok - szerintem.konyv.jpg
  34. A legkedvesebb bók, amit valaha kaptam, kaptunk: az emberiség elleni vétek az ilyen embereknek nem vállalni több gyereket.
  35. Hiszek Istenben, önszántamból keresztelkedtem meg és ministráltam végig számtalan misét gyerekkoromban, sőt egy egyházi kórusban is énekeltem. Ugyanaz a pap keresztelt meg, elsőáldoztatott és esketett, neki köszönhetem a hitemet. A mai napig rendszeresen járok, járunk templomba és nem kérdés, hogy a gyerekeink is meg vannak keresztelve és már elsőáldoztak.
  36. Tudom, hogy most lesznek, akikben egy világ fog összeomlani, de őszinteség nélkül mi értelme lenne ennek az irománynak: nem igazán szeretem a klasszikus művészetet (pedig sok esélyt adtam már neki) és a szó szoros értelmében az állatokat sem. Sajnálom, mármint nem magam miatt, hanem inkább azt, hogyha most csalódást okoztam. De hogy mentsem a menthetőt, a pókoktól egyáltalán nem félek (sőt sokakkal ellentétben a spenótot is nagyon szeretem)! :)
  37. Nagyon szeretek utazni, az utazásainkat saját magam megtervezni-szervezni és a világot mind jobban és jobban megismerni, ugyanakkor utálok az utazások előtt becsomagolni. 40 évesen elmondhatom, hogy 4 földrész 32 országában és az USÁ-n belül 15 tagállamban jártam. (Európa: Egyesült Királyság, Hollandia, Belgium, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Vatikán, San Marino, Svájc, Liechtenstein, Németország, Ausztria, Szlovákia, Csehország, Ukrajna, Oroszország, Románia, Szlovénia, Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Montenegró, Görögország. Ázsia: Törökország, Jordánia, Egyesült Arab Emirátusok. Afrika: Egyiptom, Tunézia. Amerika: Kanada, Bahama-szigetek, Amerikai Egyesült Államok, melyen belül Minnesota, Wisconsin, Illinois, Dél-Dakota, Kalifornia, Arizona, Colorado, Utah, Nevada, New York, Pennsylvania, Washington, Connecticut, New Jersey, Florida). A bakancslistámon 50 éves koromra 50 ország van…baha.jpg
  38. Sosem szoktam újévi fogadalmakat tenni, mert változtatni és változni fogadalmak és jeles dátumok nélkül is lehet, sokkal inkább bevált az ilyen-olyan kihívások megfogalmazása vagy ha úgy tetszik, célok kitűzése az új esztendőre. 2019-ben például: legalább 52 könyv és 1000 lefutott kilométer.
  39. Nem mintha lenne a boldogságnak bármiféle receptje, de mi egy dolgot megtanultunk, illetve kifejlesztettünk a mögöttünk álló hosszú és nekünk sem mindig könnyű évek alatt, aminek még nevet is adtam: sündisznópolitika. Szeretünk magunkban lenni, s a külvilágot amennyire csak lehet kirekeszteni az életünkből. Remekül működik!img_7155blog.jpg
  40. A könyvben, amit legutóbb olvastam, feltették azt a kérdést, hogy mi az, ami igazán boldoggá tesz. Becsuktam a szemem és az első gondolatom az volt, hogy a hanyatt fekvő férjem mellkasához odabújva megpihenni. Ennyi.

PhD

Drága Svájc!

2/2 Természetjárás és szomszédolás, avagy 9 nap alatt 6 ország...

     Svájcban a különlegesen szép és hangulatos városok mellett a természet is megannyi látnivalót és kalandot tartogat. A tájat (főleg egy alföldi embernek) csak csodálni lehet, s érdemes néhány nagy sétára, a hegyek, a völgyek, a vizek felfedezésére is időt szánni, mert a rohanó hétköznapokból, amik elől az ember elmenekül nyaralni, mégiscsak a természet lágy ölén lehet igazán kikapcsolódni.

img_7612.JPGSvájc (egy útszéli ad hoc megállás)

     Appenzell környékére, mint Alpok-béli túrahelyre a relatív közelségén túl a világhírű kis vendégháza, a Gasthaus Aescher miatt esett a választásunk. Wasserauenig autóztunk el aznap reggel, ahonnan az Ebenalp-hegyre az Ebenalpbahn felvonóval mentünk fel (https://www.ebenalp.ch/en/welcome), majd jöhetett egy kellemes séta a hegyekben. Hol tehenek közt, hol egy hegybe vájt barlangon át, hol egy kis kápolna mellett vezetett a mindvégig jól kiépített túraút, hogy aztán egyszer csak elénk bukkanjon a Gasthaus Aescher, amit a National Geographic és az amerikai Huffington Post is a világ legcsodálatosabb helyei közé sorolt s ez által népszerű turistacélponttá emelt. Az Alpokban, a sziklafalra tapadva megbúvó, 1884 óta üzemelő és az UNESCO világörökségi védelme alatt álló klasszikus és páratlan panorámájú hegyi fogadó akárcsak Aston Kutchert, minket is teljesen elbűvölt. Időben, nagyjából 11 óra előtt érkezve egész békés kis hely, kínai biodíszletek nélkül fotózható és ilyenkor még szabad asztal is akad bőven, hogy legalább egy frissítőt elkortyolgasson a vándor, mielőtt továbbindul, ami azért nem egy könnyen megy…

gjhu5873.JPGEbenalpbahn felvonó - ha korán kelsz és érkezel, jól lehet parkolni és nincs sorban állás, várakozás, sok kicsi kínai...

img_6623.JPGÚj felvonó, régi kürt

img_6519.JPGFelérve ez a látvány fogad - mondjuk nyilván nélkülünk! 

img_6628.JPGTúraútvonalak dögivel - mi értelemszerűen Aescher felé mentünk

kfyv9935.JPGApa és NEM anya :)))))

xozu4587.JPGHopp, egy formás karácsonyfa   

img_6561.JPGÚtvonal

img_6558.JPGIzgalmak, na jó showelemek :)

aknl2403.JPGBarlangászok

img_6562.JPGInnen, a hegy gyomrából jöttünk

aimg_6566.JPGA világ legbájosabb kis temploma

img_6614.JPGItt elmondani egy imát...

img_6577.JPGMég mindig úton

xlza5181.JPGÉs tádááám: Gasthaus Aescher

ihsx9625.JPGMagyar vándorok

img_6595.JPGViszlát, Aescher!

plgm7293.JPGViszlát, Ebenalp!

     Európa leghosszabb gleccsere, az Aletsch-gleccser toplistás svájci látnivaló. Több kilátópontjához több településről lehet felvonókkal feljutni, melyek közül Fiesch a leginkább ajánlott, így az egész napos túránkat mi is ott kezdtük. Miután leparkoltunk és a parkolásunkat kifizettünk, a felvonó jegypénztárában megvásároltuk az egész Aletsch Arénában korlátlanul használható 1 napos családi felvonó- és vonatkártyát, amely ár-érték arányban az egész svájci út alatt a legjobban megérte az árát (https://www.aletscharena.ch/life/one-day-deals/aletsch-hiking-pass/). Elsőként Fieschből mentünk fel felvonóval a 2869 méteres Eggishornra, majd lejőve átvonatoztunk Mörelbe, ahonnan felvonóztunk Moosfluhra – komolyan mondom, hogy már a felvonókon elénk/alánk táruló látvány is megérte. A gleccser elmondhatatlanul különlegesen gyönyörű mindenhonnan – még csak gleccsert sem láttam soha korábban, sőt bevallom őszintén, hogy fel is kellett elevenítenem a gleccserről még a múlt évszázad/évezred földrajz óráin tanultakat (gleccser: jégár, az állandó hóhatár feletti területről a gravitáció hatására lassan lefelé csúszó hószerű csapadék). Nem vicc, sokkal inkább szomorú tény, hogy sajnos unokáink nem biztos, hogy fogják látni, hiszen a klímaváltozás következtében (pláne, hogy a globális felmelegedés mértéke az egész világon Svájcban a legnagyobb) az Aletsch példátlan ütemben olvad: évente 12 méterrel húzódik vissza. 1870 óta 3 kilométerrel lett rövidebb, s a kutatók szerint 2100-ra akár teljesen el is tűnhet. Az olvadás persze érdekességeket is tartogat: ahogy 1991-ben Ausztria és Olaszország határán rábukkantak a kb. 5300 éves Ötzire, 2012-ben három 90 évvel korábban eltűnt túrázó került elő az Aletsch olvadó jege alól. S ha már itt tartunk, nyár ide vagy oda, odafent azért mi is majd megfagytunk…

xugi2363.JPGLélegzetelállító felvonózások

img_7630.JPGFelértünk közel 3000 méterre, az Eggishornra 

aimg_7561_3.JPGNyaraló család az Aletsch-gleccsernél :)

img_7580.JPGCsaládi kép - végülis csak a látványt takarta ki velünk a kedves svéd fotós

img_7638.JPGNekifutottunk még egy próbának - ezúttal a családot egy távol-keleti turista fotózta

aleimg_7671.JPGKellenek ide szavak???

cwmc8486.JPGHógolyózni nyáron? Simán!

obno7334.JPGTea kilátással

xzmm2597.JPGÉn volnék (odafagyva)

mqbx6315.JPGHoppá, a Toblerone-hegy, vagyis a Matterhorn

img_7813.JPGÚton Mörelbe a svájci MÁV-val - van még hova fejlődni

img_7841.JPGÚjabb felvonó

img_7846.JPGÚjabb kilátás

img_7892.JPGMoosfluh - itt már "csak" 2333 méter magasan (több, mint 2 Kékestető egymáson)  

img_7862.JPGAletsch-gleccser a Moosfluhról nézve

img_7873.JPGHa nem állunk rá, nem egyértelmű, hogy a saját képeink (és hogy egyáltalán valóban jártunk ott)

img_7884.JPGStílusos büfé - télen hütte

img_7906.JPGNyaraló/telelő

sasg6340.JPGVisszavonat Fieschbe

rdeq0601.JPGMilán, vonat, viadukt és egy doboz Kellogg's (ha influencer lennék, milyen jól fizetne...) :)

     Ahogy híres Svájc a magas életminőségről és árakról (erről később még lesz szó meg fotó!), a tisztaságról, a precizitásról, az órákról, a csokoládéról, a sajtról, a tehenek b@zi nagy kolompjairól, a Vöröskeresztről, Tell Vilmos legendájáról, a bicskáról és a svájci sapkáról vagy épp gárdáról, éppúgy a tavainak szépségéről. Bármerre is járunk, mindenhol gyönyörű tavak csillognak, s még ha egyetlen tó sem úti célunk konkrétan, kimondottan, akkor is bőven lesz szerencsénk hozzájuk, s úgysem bírjuk ki, hogy ne álljunk meg és csodáljuk áhítattal percekig, órákig. A kristálytiszta vizek és az őket körülölelő, itt-ott havas hegyek, festői falvak és középkori várak egyedi bája megeleveníti a megboldogult gyerekkorunk panelposztereinek és képeslapjainak csodálatos világát (ha ezt te már nem érted, akkor egyrészt szemtelenül fiatal vagy, másrészt segítek: a leglélegzetelállítóbb insta-posztok valósággá válnak). Kint létünk 9 napja alatt a direktbe meglátogatandó egy tavat kiválasztani kb. a melyik ujjamba harapjak kérdéssel és érzéssel ért fel, de végül a Blausee mellett tettük le a voksunkat, amely az azonos névre hallgató természetvédelmi parkban van (https://www.blausee.ch/en/naturpark/naturpark/), s mint ilyen, természetesen fizetős móka. Már maga a park megéri az árát, hiszen ahogy azt már előttem megfogalmazták, a vadregényes, erdős, sziklás, mohás, buja táj tényleg tisztára olyan, mintha A Gyűrűk ura egyik jelenetében járnánk. Amikor elénk tárul a tó, az pedig maga a csoda, még most sem hiszem el, hogy egy tó vize lehet ilyen, sőt létezik a világon egyáltalán ilyen elképesztően gyönyörű szép kék! A tengerszint felett 776 méter magasan fekvő mindössze 6400 négyzetméteres Blauseet földalatti, friss, oxigéndús források táplálják s a vize olyan tiszta, hogy a legmélyebb pontján (12 méter) is simán le lehet látni a fenekére. A tó különlegességét a mélyén pihenő fiatal nő szobra és a hozzá fűződő monda képes továbbfokozni: a szobor egy fiatal szerelmes lánynak állít emléket, aki szerelme elvesztése miatt vetette a tóba magát, s akinek a kibuggyanó könnyei miatt ilyen elbűvölően szép kék a víz – emlékeztetve az örök, síron túl is tartó szerelemre. Nem is mi lennénk, ha nem fedeztünk volna fel a vízben a nőn és a hemzsegő és ezáltal mindenki számára jól látható pisztrángokon túl mást is, mégpedig egy óvatlan turista napszemüvegét, amiről utólag kiderült, hogy a mi drága és valaha itt járt Janinké (na erre mennyi az esély???). A tavon egyébként lehet csónakázni is: az üvegfenekű csónakjával egy aranyos bácsi szívesen körbevisz (ez ingyenes, illetve nyilván a parkbelépő árában benne foglaltatik). Van játszótér és vannak kihelyezve napozóágyak is, sőt még tábortüzet is lehet rakni, valamint áll a parton egy elegáns szálloda, mely a teraszára (és az igényes WC-ibe) mindenkit szeretettel vár és csábít.

img_8094.JPGNaturpark Blausee 

aaaimg_8096.JPGBlausee park

aaimg_8100.JPGTisztára A gyűrűk ura

img_8224.JPGElőbukkanó Blausee

img_8399_14.JPGEszméletlen kék & szép!

img_8371.JPGVétek háttal ülni...

img_8223.JPGSzobor és pisztrángok a vízben

img_8105.JPGIrány csónakázni 

amimg_8168.JPGA nap fénypontját és a parkban valaha volt legnagyobb röhögést ki más szolgáltatta volna, mint mi: Milán pózolás workshopja :))))))

     Svájcban autózva az ember gyorsan megtanul egy szót: pass, azaz hágó. Van Furka Pass meg Grimsel Pass meg még jó néhány, melyeken egy-egy hegyláncon lehet nyaranta keresztülautózni és közben remekül lehet (mondjuk nem opció, hisz jön magától) méregteleníteni (értsd: izzadni) és új frizurára szert tenni (őszülni, ritkítani). A hágók egyébként lélegzetelállítóan gyönyörű útszakaszok, több ezer méteres magasságig fel, majd le s mindez sok kilométeren át, gyakran szinte lépésben, no meg néha az egyetlen drótszállal jelzett szakadék szélén egyensúlyozva, hogy a szembejövő is elférjen. A fent említett mindkét hágóhoz volt „szerencsénk”, nyilván ezért jutottak elsőként eszembe, sőt mindkettő tartogatott még extra meglepetéseket is. A 2164 méter magasan húzódó Grimsel-hágón szó szerint a fellegekben, már-már misztikus helyeken jártunk, s ráadásul a mesterséges Grimselseet és a rajta épült hatalmas vízduzzasztó gátat is megcsodáltuk, körbejártuk. A Furka Passon autózva Bellwaldnál pillantottunk meg egy fékezésre késztető érdekességet: a hatalmas, 92 méter magasan és 280 méter hosszan függő, lélegzetelállító GOMS hidat (https://www.bellwald.ch/en-gb/summer/attractions/goms-bridge-suspension-bridge). Bár mágnesként vonzott, bevallom, hogy én a fiúkkal ellentétben nem mertem végigmenni rajta (OK, még csak félig se…). Inogott, sőt mozgott, ahogy lépdeltünk, alattunk a nagy szakadék, a túloldal szinte láthatatlan messzeségben, no meg rajtunk kívül néhány közel-keleti, akik a férjem „jól időzített” poénja szerint éppen a hidat készültek elfűrészelni… Menjen, akinek 2 anyja van, gondoltam magamban, s bár nem tartoznak e kategóriába, a fiúk azért mentek magabiztosan, boldogan, az idegeimet borzolva akárcsak később, amikor egy szakadék szélén ugrabugráltak…

img_7496.JPGGrimsel Pass

img_8015.JPGSzintén - gondolom, jól látszik az út

img_7530.JPGDe volt, hogy kevésbé...

img_7590.JPGEgyszerre lenyűgöző és félelmetes

img_8012.JPGAutókázás és motorozás (üdv. a tetkósunknak) 2164 méter magasan

img_7526.JPGGrimsel-gát

img_7540.JPGBalról a tengernyi víz, jobbról a hatalmas szakadéknyi semmi

img_7578.JPGFiúk a gáton

img_7568.JPGSéta a fellegekben

img_7556.JPGMondom!

img_7982.JPGGOMS Bridge - meri vagy nem meri?

aaaaaavklf4041.JPGMeri!

img_7987.JPGNem meri!

img_8021.JPGMeriiiiiiiii!

     Jó néhány évvel ezelőtt egyszer már volt szerencsénk raftingozni a Tara folyón, Montenegróban, a gyerekek viszont olyan kicsik voltak, hogy nekik még nem volt szabad. A svájci utat tervezve aztán szembejöttek velem az extrém sportok (igen, velem szembe, aki nem mer átmenni egy függőhídon…), s azonnal tudtam, hogy eljött az ideje a családi raftingnak. Én az Interlakenben található Outdoor Interlakennel vettem fel a kapcsolatot interneten, s előre leleveleztünk, sőt ki is fizettünk mindent (https://www.outdoor-interlaken.ch/en). Több lehetőség közül nekünk a családi rafting elnevezésű 2,5 órás programra esett a választásunk, amely során a Lütschine folyón eveztünk-sodródtunk le a Brienzi-tóig, ahol lehetőségünk nyílt egy kis fürdőzésre is. A nyolcfős csónakban rajtunk kívül még 2 koreai hölgy ült és a kapitány, az új-zélandi Hudson, aki gyakorlatilag végigparádézta az egész utat. Szükség volt a cég által biztosított, profi neoprénruhákra, hiszen a gyakran ránk csapódó Lütschine vize mindössze 9 fokos volt – érdekes tapasztalás volt, amikor a folyó a tóba torkollott és a kezünket a vízbe lógatva megéreztük a gleccserek táplálta folyóvíz és a Nap melengette állóvíz közti durva hőmérséklet-különbséget. Fantasztikus délután volt tele nevetéssel és sikongatásokkal (a vadvízi evezést mindenkinek csak ajánlani tudom!), s bár végig lógott az eső lába, az ég csak akkor szakadt le, amikor visszaértünk a bázisra, viszont azonnal abban a pillanatban. Érdekes és értékes dolog az isteni gondviselés – hálás szívvel köszönjük!

img_8506.JPGVadvízi evezésre fel!

img_8500.JPGCsak előbb a gyerekek gatyába rázzák a csónakot

img_8522.JPGBeszállás

sirg2673.JPGMehetüüüüüünk

img_8547.JPGA pillanat, amikor leesik, hogy a beach body történetet bátran el lehet engedni :))) 

stlg4443.JPGBoldogság

img_8604.JPGEgységben és családban az erő

img_8642.JPGHudson kapitánnyal

img_8605.JPGMilán kapitány

img_8648.JPGIrány a víz!

qumv5433.JPGRég nevettem ennyit, pedig elég életvidám vagyok

     Svájcban még rengeteg látnivaló, mondhatnám úgy, hogy csak látnivaló, azaz megnézésre érdemes hely van és ebben az égvilágon semmi túlzás nincs. De tényleg! Az ország minden szeglete gyönyörű, viszont van még egy vitathatatlan, objektív tény, amire a kedveskedő megszólítással egyszerre már a címadáskor is utaltam: Svájc drága. Gondolom, ezt nem most, tőlem hallod először, hisz az egész világ így tartja, de ha pl. egy amerikainak vagy egy szingapúrinak is drága, akkor lehetnek sejtéseid, hogy egy átlagos magyar pénztárcának milyen drága. Nagyon drága! Brutálisan drága! Elképzelni nem tudod, milyen D-R-Á-G-A!!! Túlzás nélkül mondom, hogy az árak átlagosan körülbelül a tízszeresei a magyar áraknak. Egy ABC-ben megvett zsemle kb. 400.- forint átszámolva, az átlag parkolási díj 1500.-/óra, hűtőmágnes nincs 2000.- alatt. Fel szerettünk volna menni a híres Jungfraujochra, de amikor kiderült, hogy négyünknek az egynapos program több mint 200 000.- (igen, jól olvasod: kettőszázezer!) forint lett volna, inkább lemondtunk róla. Ugyanilyen beteljesületlen vágy maradt a panorámavonatozás, idelinkelem példának okáért a híres Gleccserexpressz honlapját és mehet a bogarászás (annyit megsúgok, hogy St. Moritz – Zermatt csak oda 152 CHF, azaz nagyjából 45 000.- Ft/fő és ugyebár még vissza is kellett volna jönni ideális esetben mindannyiunknak…): https://www.glacierexpress.ch/en/. A csúcs a házassági évfordulónk volt, amikorra egyébként én nagyjából besokalltam. Már jócskán esteledett (pedig nyáron Svájcban kb. 10 óráig világos van!), amikor mi még az autópályán tartottunk „haza”, így ott húzódtunk le megvacsorázni (se). Több étteremopció közül a gyerekek választása természetesen a Burger Kingre esett, s persze első a gyerek, ám miután megláttam, hogy a legolcsóbb hamburger önmagában 3000.- (a Burger Kingben!), közöltem, hogy én itt ma nem eszek. Erre a férjemnek is betört a feje (miattam vagy az árak miatt – mindenki maga döntse el), szóval ő sem evett, ergo végignéztük, ahogy a két gyerekünk elfogyasztja az árak tekintetében legalábbis mindenképpen ünnepi menüt. Közben a férjem majdnem elcsábult egy pizza szeletre, de az átszámolva 6000.- forinttól az ő étvágya is elment végérvényesen. Mondjuk két dolgot tudok mondani, ami csodák csodájára olcsóbb Svájcban: az Evian ásványvíz és a műszaki cikkek (miután egész Európában náluk van a legalacsonyabb ÁFA). Minden más tekintetben szükséged lesz egy igencsak tömött pénztárcára, vagy egész egyszerűen ne menj Svájcba vagy, akárcsak mi, kirándulgass a szomszédos országokba…

img_9428.JPGReggeli szenya 7.80-ért? (Kb. 2300.- forint)

img_9539.JPG1 kiló cseresznye 15.95-ért? (Kb. 4700.- forint)

aimg_9507.JPGEgy útmenti büfé árai, lehet mazsolázgatni és esetünkben mondjuk négy adag ételt-italt kimatekozni... 

img_9688.JPGNa és a fagyi árak egy "no name" bódéban? 1200.- forintért nyalhatsz egy gömböt (meg szívhatod a fogad), s ha esetleg esetleg bátorkodnál megszomjazni, az 1500.- lesz 

img_9586.JPG1/2 óra parkolás 600.-, 1 óra 1500.- forintért??

img_9670.JPGNo és a fodrásznál az árak, például egy férfi hajvágás 20 000.- forint??? Hát lehet ápolatlanra vagy menekülőre fogni...

      Ha Magyarországot is beleszámolom, 9 nap alatt 6 országban volt szerencsénk járni, ami akár 7 is lehetett volna, ha nem vagyunk restek ezért a poénért/rekordért Liechtensteinből Ausztriába átsétálni. Svájc ugyebár alap, s a repülőtér kapcsán Franciaország is, no de mesélem melyik és milyen programokat tartogatott a három másik.

     Liechtensteint, akárki akármint is mond, igenis érdemes meglátogatni, s nemcsak azért, hogy kipipáld és továbbállj, hanem mert egy igazán bájos és különleges kis ország, amiről én már előzetesen, az utazás tervezésekor meggyőződtem. Liechtenstein neve hivatalosan Liechtensteini Hercegség – ennek német megfelelőjéből jön a soha ki nem találtam volna, hogy kié autójelzés: FL. Bár önálló állam, szerintem vicces, hogy nincs se saját nyelve (hivatalos nyelve a német), se saját pénzneme (a svájci frank legalábbis kevésbé hat liechtensteininek), de még csak önállóan megírt himnusza se (ez meg a God Save the Queen, azaz a brit himnusz dallama német szöveggel), azon meg már meg sem lepődtem, hogy az uralkodó család osztrák, a történelme legnagyobb részében pedig az ország valójában csak papíron létezett. Nincs nemzetközi repülőtere és vasúthálózata, nincs határellenőrzős határa (ismét éljen Schengen), hadserege, rendőrsége is szinte jelképes, börtönében pedig mindössze 22 személynek jut hely, bár arra se igazán van szükség, hisz bűnesetek tekintetében a világ egyik legbiztonságosabb országa. Területét tekintve Liechtenstein éppen akkora, mint Pécs városa (160 négyzetkilométer), lakossága pedig nagyjából Szigetszentmiklóséval vetekszik a statisztikákban. Az egyetlen ország, amelyik teljes egészében az Alpokban terül el valamint csak tengerparttal nem rendelkező szomszédok veszik körül (a világon csupán még egy ilyen ország van: Üzbegisztán). Bár Európa 4. és Földünk 6. legkisebb országa, adóparadicsomként mégis jól ismert világszerte. Érdekes adat, hogy itt a legmagasabb az egy főre jutó olimpiai érmek száma úgy, hogy az ország nyári olimpián még sosem szerzett egyetlen érmet se, no és ne feledjük azt a szomorú aktualitást, hogy a focistáink se bírnak el vele... Az ország fővárosa Vaduz, ami a maga 5000 fős lakosságával minden, csak nem egy metropolisz. Minden különösebb erőlködés nélkül körbejárható, de érdemes a városnéző kisvonatra felpattanva körbejárni és megismerni (https://www.citytrain.li/en). Leghíresebb épülete egy középkori kastély, a Schloss Vaduz, ami azonban az uralkodócsalád magánrezidenciája, s mint ilyen, nem látogatható (évente egyszer viszont irtó jó fejek: a nagyobbik kisfiam születésnapján, augusztus 15-én vendégül látják az egész lakosságot). Van a városnak egy hangulatos kis sétálóutcája (Stadle), aminek a mentén gyakorlatilag minden fellelhető az üzletektől a múzeumon át a parlamentig, sőt gyakorlatilag a külső végénél áll az én személyes kedvencem is, a Szent Florin Katedrális az általam valaha látott legszebb Mária és Jézus-ábrázolással (a vaduzi érsekséget egyébként maga II. János Pál pápa alapította). Hasznos tudni, hogy parkolni 1 órát lehet ingyenesen a kijelölt parkolókban, s utána vagy fizetsz, vagy átállsz egy másik parkolóba/továbbállsz egy másik országba vagy nemes egyszerűséggel és magyar módra újraindítod a parkolást az automatában és slussz-passz. Még mindig jókat mosolygok azon, amit olvastam, hogy ha az ember kicsit gyorsabban hajt, talán észre sem veszi, hogy áthaladt ezen az országon, s bár fizikálisan megeshet, senki ne kövessen el ekkora butaságot – nemcsak a várható bírság miatt, hanem mert 1-2 óra alatt megismerheted és szerintem erre járva mindenképpen érdemes.

fgfe4241.JPGMindenekelőtt tanuljuk meg az ország nevét helyesen, hiszen ezen szellemes hűtőmágnes szerint ebbe azért sokak bicskája beletörik

img_6816.JPGLiechtenstein épp szülinapos: született 1719-ben, azaz most 300 éves 

vhei2300.JPGKellemes fővárosnéző program

ulmz0251.JPGA város legrégibb épülete, a Vörös Ház

odyx3393.JPGA távolban a jelképpé vált Vaduz kastély, az uralkodó család lakhelye 

img_6826.JPGA Parlament épülete éppen felújítás alatt 

img_6827.JPGA kormányzati épület viszont teljes pompájában

sslh8773.JPGSzent Florin Katedrális - Mária és Jézus gyönyörűen ábrázolva

img_6848.JPGIsten vaduzi házában

vhnx3481.JPG135 méter hosszú, régi fahíd a Rajnán, ami Svájcba visz, hisz a Rajna a két ország közti határ

img_6805.JPGA liechtensteini bélyeg és bélyeggyártás olyan híres, hogy saját múzeuma is van

yclm2584.JPGCsaládi fotó Liechtensteinben - keresd a hibá(ka)t! :)

     Németország Észak-Svájcból, Bázelből, Schaffhausenből vagy épp Zürich környékéről egy kőhajításnyira van, s a kő egészen pontosan a híres Fekete-erdőben koppan, ahonnan ered a Duna, származik a kakukkos óra, ahol játszódott gyerekkorom kedd estéinek kedvenc sorozata, A klinika (péntek Dallas, kéthetente csütörtök Szomszédok – megvan?), na és ahol megtalálható Európa talán legnagyobb élményparkja, az Európa Park.

aaaaaaaimg_9038.JPGFekete-erdő

fost4173.JPGBenne

aaaimg_9044.JPGÉs még jobban benne :)

     A Duna-forrás a svájci határtól mindössze néhány percnyi autóútra, egészen pontosan Donaueschingenben van. A kedves kis német város (pláne, hogy egyetlen fillérünkbe sem került, hisz nem kellett sem parkoló-, sem belépőjegyeket venni) kastélyának a parkjában, tulajdonképpen egy mesterségesen kiépített szökőkút nélküli szökőkútszerűségben egyesül a Breg és a Brigach forrás és születik meg a Duna, hogy aztán összesen 10 országon és 2840 kilométeren át folyva megérkezzen egy újabb fekete helyre, ami azonban már nem erdő, hanem tenger. Ha az ember becsukja a szemét, egy folyó forrását szinte biztos, hogy nem így, hanem a természet lágy ölén csörgedező patakocskaként képzeli el, de talán nem sajnáljuk a Dunától ezt az eleganciát.

otwh8438.JPGA Duna forrása - azért megdobbant a szívünk a magyar szóra

img_9020.JPGNos, ez a Duna szülőhelye

loox6794.JPGÉn is szemtanúja voltam

img_9007.JPGHát ilyen!

ecfw4619.JPGJó utat! Már nincs sok hátra a Fekete-tengerig...

     A kakukkos órák a Fekete-erdő legjellegzetesebb és leghíresebb kézműves termékei. A vízeséséről is híres Tribergben található a világ legnagyobb kakukkos órája, sőt máris kettő, hiszen mindenki magának követeli a címet, s mivel nem igazán tudnak dűlőre jutni, kiválasztottuk és megnéztük az egyiket (https://www.outdooractive.com/en/poi/black-forest/die-erste-weltgroesste-kuckucksuhr/3466547/?i=3466547). Parkolni ingyen lehetett s néhány Euró ellenében meg tudtuk nézni azt a házat, amiből egy hatalmas óra lett. Belül tanulmányozható az egész óraszerkezet, kívül pedig minden félkor és egészkor előjön a kakukk és egész hosszan énekel (na jó kakukkol, de nem akartam szót ismételni). Nem mondom, hogy csak ezért autózzon el ide bárki Svájcból vagy épp Magyarországról, de a környéken járva mindenképp aranyos kis program, akárcsak a nézelődés és vásárlás (ez főleg az árak tekintetében „arany”os móka) a tribergi kakukkos óra boltokban.

img_9067.JPGA világ (egyik) legnagyobb kakukkos órája

img_9062.JPGAprócska óraszerkezet

img_9072.JPGHangulatos "kis" boltok - dübörög a kakukkos óra biznisz 

img_9075.JPGKakukkos órák, ameddig a szem ellát

aaimg_9081.JPG9599,90 Euró - gondolom, jüennel is lehet fizetni...

img_9077.JPGA világ legexkluzívabb kakukkos órája is eladó potom 22 900.-  Euróért

img_9082.JPGÍgy készülnek a kakukkos órák

img_9088.JPGMűködés közben is lehet tanulmányozni

     Nem vagyunk egyformák, s így a bakancslistáink sem azok, de tudom, hogy nem vagyok egyedül azzal, hogy kislány korom óta szerettem volna eljutni Brinkmannékhoz (akkor is, ha az csak egy filmsorozat volt és akkor is, ha Brinkmann professzor azóta már halott, Udo pedig csak a retinámba égve ugrál hetykén a kabrió egyes golfba, ahhh, egyébként a szüleim korosztálya). Őszinte leszek: a svájci útra készülve hamarabb kezdtem a Brinkmann-túrát szervezni, mint magamat Svájcba beleásni, szóval csak ennyire akartam oda eljutni. Sokat segített Anett barátnőm, a Fekete-erdő nagy szakértője, aki mindenekelőtt arról homályosított fel, amit nem árt, ha te is tudsz, hogy Brinkmannék háza és a klinika épülete egymástól bő 60 kilométerre, a fekete-erdei utakon jó 1 óra távolságra van. Brinkmannék háza Grafenhausenben található és napjainkban a Hüsli névre hallgató múzeumnak ad otthont, s mint ilyen, a hétfői szünnapot leszámítva természetesen látogatható (http://www.landkreis-waldshut.de/leben-und-arbeiten/kultur/kreismuseen/huesli/). Nem lenne túl hiteles, ha azt mondanám, hogy nem vagyok a szavak embere, az viszont tény, hogy a házat meglátva nem nagyon tudtam megszólalni (gondolom, a sóhajtozás nem számít). A gyerekeink roppant jófejek voltak és önzetlenül visszavonultak egy fa árnyékába netezni (éljen a 21. század), úgyhogy volt időnk a férjemmel ott állni és nosztalgiázni. Az idillt a fotózkodás törte meg, mert miután egy jobb szög érdekében a férjem fellépett egy dombra, az kisvártatva beszakadt alatta és ellepte kismillió dühös vöröshangya – mindent az asszonyért, hiába… A klinikához Glottertalba kellett átautózni, s onnantól kezdett a dolog bonyolódni. Miután a klinikához nem lehet autóval felmenni, a főút mentén található uszodánál érdemes leparkolni, s onnan egy kb. 20 perces sétával lehet a klinikát elérni. Igen ám, de van, ahol a felvezető út elágazik, s hiba kértünk egy túrabicajostól segítséget, jobbat mondott miközben balra mutatott, tehát nem lettünk sokkal okosabbak, pedig csak a Thure von Uexküll-Klinik táblát kellett volna figyelni és követni, ez a rehabilitációs intézet működik ugyanis most az épületben (https://www.uexkuell-klinik.de/), de ezt csak utólag tudtuk meg. Summa summárum az elágazásnál végül a jobb oldali úton indultunk tovább, ahol a gyanúsan hosszú séta közben szemből érkezve sétálgatott és pisztáciázgatott egy helyi idős bácsi nagy szerencsénkre, akitől megpróbáltunk ismételt útbaigazítást kérni annak ellenére, hogy csak németül beszélt és még azt is elég nehezen érthetően. Egy darabon visszavezetett, majd ne legyen a nevem Dóra, ha nem mondok igazat, bevezetett minket egy dzsungelbe, irányt mutatott és elköszönt. Egy életünk, egy halálunk (legalább egy, sőt A klinika közelében ér…), mentünk ágakat félrehajtva, sárban cuppogva, patak felett át majd vissza, s egyszer csak kijutottunk egy nagy placcra, ahol én, a szőke nő megkérdeztem, hogy OK, de hol a klinika, mire a férjem megbökött, hogy nézz csak fel oldalra! S láss csodát, ott álltunk a klinika mellett, konkrétan a klinikaparkban. Miután szájtátva megcsodáltuk és körbefotóztuk, úgy gondoltuk, hogy a susnyás helyett elegánsabban, a főkapun át távozunk (az a lejtős út, ahol a sorozatban az autók is jönnek-mennek), ahol aztán megláttuk a táblát, hogy Thure von Uexküll-Klinik - belépni szigorúan VERBOTEN, azaz tilos, de hát ezt nem tette hozzá a bácsika bőrbe bőrt jó Isten, amikor útbaigazított… S aki azt hinné, hogy az A klinika mánia ezzel kimaxolva, téved, hiszen egészen pontosan a hazaérkezésünk hetén kezdte el az első széria első részétől sugározni a sorozatot a Prime (nincsenek véletlenek), úgyhogy minden nap nézem, s ha valami miatt nem tudom, akkor az interneten pótlom. S bár már nem a rendszerváltás előtti panelkislány vagyok a nyolcadikról, Brinkmannék története változatlanul, sőt most már még jobban elvarázsol.

kxmn0869.JPGNa kinek ismerős??

nsgn5100.JPGNa és így???

img_9112.JPGTű-tű-tü-tü-tü-tü-tütű... Bemutatjuk A klinika című filmsorozat sorozatot! <3

aimg_9120.JPGHa te is szeretnél odatalálni, ilyen kövek vezetnek...

img_9095.JPG... és ilyen kalandos út

img_9119.JPGDe sokkal egyszerűbb, ha ezt a táblát követed! 

     Németországban egy teljes napot töltöttünk el egy Rust nevű városkában, ami így nem biztos, hogy sokat mond, de ha hozzáteszem, hogy az Európa Parkban, talán könnyen érthető (https://www.europapark.de/en). Legyen elég annyi, hogy bár jártunk már többek közt a Universal Studiosban és Disneylandben is (Párizs mellett és az eredeti, annaheimiben egyaránt), ez az élménypark minden képzeletünket felülmúlta. Tulajdonképpen egy mini Európa, ahol minden egyes megjelenő ország/országcsoport a megszólalásig olyan, mint a valóságban. Az utcák, a terek, az épületek, a büfék és azok kínálata, az ott dolgozók munkaruhája, no és persze a „forgók” pl. Olaszországban Leonardo da Vinci találmányaival, Franciaországban kánkánt járva vagy épp Svájcban a Matterhornról leszáguldva. Mindez hatalmas területen, rengeteg, konkrétan több napra elegendő attrakcióval és elképesztően sok emberrel, akik közül a legkisebbeket például meseerdő, babadodzsem vagy épp vízivilág, a legbátrabbakat pedig a „mégnézniisrossz” hullámvasutak garmadája várja. Érdemes nyitásra érkezni, a sorban állást elkerülendő a jegyeket on-line előre megvenni (viszont ez esetben nem szabad elfelejteni, hogy a parkolásért is kell fizetni) és záróra utánig lenni, mert bármilyen hihetetlen, ez az a hely, ahol zárórakor nemhogy kitessékelnének, hanem még ráhúznak néhány kört mindenhol, sőt záróra után is vásárolgathatsz és megvacsorázhatsz kedvedre. A várható várakozási időt mindig mindenhol kiírják és átlagosan kb. félóra, de volt ahol 50 percet jeleztek előre és annyit is vártunk a sorunkra, akarom mondani sikolyra... Érdemes előre utánanézni, hogy melyik attrakció micsoda, mert gyakran csak egy nevet látsz kiírva, s nem árt, ha tudod, hogy éppen hova sorakoztál be a kordonok közt, mert érhetnek meglepetések (a kellemetlen fajtából). Nagyjából 15 perc alatt megy körbe a park felett az Europa Park Express, ami szintén remek alternatíva lehet a park és a vágyak feltérképezésére. Az biztos, hogy egy nap alatt képtelenség mindenhova eljutni és mindenre felülni, szóval tényleg érdemes előre tervezni. Az ételek-italok, legalábbis nekünk, Svájcból érkezve abszolút elfogadható áron voltak, mi a görög részen ebédeltünk isteni finomat üdítőkkel együtt harmincpár euróért (négyen), viszonylag gyorsan kiszolgáltak és ülőhely is akadt. A mosdók akárcsak a park, zsúfoltak, és akárcsak a látogatóközönség, változatos állapotúak. A közérdekű információk után pedig jöjjön néhány vallomás: én megöregedtem és beszari lettem, az pedig megerősítést nyert, hogy a gyermekeimnek van a világ legklasszabb, legvagányabb és legbevállalósabb apukája. Milán fiunk egész nap a legdurvább hullámvasutakra akart felülni (többször is!), szóval néhány családi tingli-tangli után az apukájával ment szabadesni meg fejjel lefele lógni meg hátrafele száguldani, míg én Nándikával ültem fel egy-két lightosabbnak tűnő, általam csak nyugdíjas járatnak nevezett forgóra, amiken aztán egytől-egyig úgy sikítoztam, hogy ha nem is tartós, de átmeneti halláskárosodást tuti okoztam. Azért voltak olyan attrakciók is, amikre a férjem nem akart/mert felülni és én mentem a fiúkkal (na most jól kihúztam magam), akik azért tudnának mesélni, hogy hogy féltem, pánikoltam, visítoztam no meg kb. félholtra szorítottam őket… (szóval mégse igazán van okom kihúzni magam). Akárhogy is, adrenalinban és gyerekörömben gazdag nap volt, s mi, hülye szülők persze már a parkolóban megígértük a fiúknak, hogy naná, hogy még visszatérünk…

img_9155.JPGEurópa Park

img_9161.JPGMegérkeztünk!!!

img_9166.JPGDancing Dingie, Írország - erre ültünk fel legelőször bemelegíteni

img_9208.JPGVolo da Vinci, Olaszországrdbb3293.JPGItt még őszinte a mosoly!

wwka1849.JPGCanCan Coaster, Franciaország - na itt már élesedett a helyzet

asilver.jpgAztán Milán és a világ legjobb apukája felültek a Silver Starra, ami Európa egyik legdurvább hullámvasútja

eano6236.JPGMeg az izlandi Blue Fire-re, ami szintén nem gyenge...

img_9234.JPGJungfrau Glacier Flight, Svájc - az egyik lightosabbnak mondható móka    

img_9238.JPGImmáron Görögországban

aimg_9251.JPGNagyon görög

vwfc0218.JPGCsodahely - pláne adrenalinfüggőknek

img_9259.JPGPegasus hullámvasút - erre mindanyian felmerészkedtünk

img_9278.JPGEbédel a banda - Görögországban

img_9271.JPGAtlantis Adventure - hivatalos fotó örökítette meg, hogy élvezték az ősök a tengeralatti lézeres vadászatot (amiben egyébként szerénységem volt a legjobb)

img_9283.JPGDodzsemes óriásfoci Angliában - a labda és a kapuk épp nem látszanak, de vannak

img_9333.JPGHolá Spanyolország! Kolumbusjolle, Feria Swing - azért itt is akadtak finomságok...

img_9339.JPGVienna Wave Swing - felturbózott búcsús körhinta Ausztriában

img_9349.JPGEuro-Mir, Oroszország - erre Milán egyedül / egyedül Milán ült fel

img_9360.JPGNap végi csobbanások Görögországban és Portugáliában

img_9370.JPGZáróra után még egy búcsúkör a Silver Staron, hogy anyuka haja biztos kihulljon...

img_9387.JPGBúcsúzunk

img_9382.JPGAuf Wiedersehen!

img_9394.JPGVisszavár...

     A 9 nap alatt 6 ország projektben Magyarország, Svájc, Franciaország, Liechtenstein és Németország mellett Olaszországba, azon belül Milánóba és a Comói-tóhoz látogattunk még el egy napra. Európa egyik legforgalmasabb útvonalán Zürichből Milánóba tartva egy mindenképpen szóra érdemes útszakaszhoz is volt szerencsénk, de még mekkora szerencsénk. A majd 17 kilométeres (egészen pontosan 16 942 méteres) Gotthárd-alagút a világ második leghosszabb közúti alagútja és bődületes a forgalma. A rádió folyamatosan mondja, mikor hány kilométeres a sor, hány órás átjutási idővel kell számolni, illetve, hogy aki teheti, annak érdemes inkább Ausztria-felé kerülni, sőt Jani barátunk is óva intett, hisz ők már 7 (HÉT!) órát is vártak itt. Mi persze Milánó tekintetében hajthatatlanok voltunk, hogy a Milánt elvinni Milánóba küldetést végre-valahára teljesítsük, így csak megindultunk a Google Maps által diktált odavezető úton, s láss csodát, egyetlen lámpányit vártunk és be-, illetve átjutottunk, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna, s ugyanígy este vissza (hiába, a legjobb dolog isten tenyerén utazni). Milánó kapcsán annyit elmesélnék, hogy mi a férjemmel már jártunk ott, s töviről hegyire felfedeztük a Santa Maria delle Grazie falán látható Az utolsó vacsorától a San Siroban megrendezett AC Milan – AS Roma meccsig, majd nem is olyan rég kísérletet tettünk egy családos visszalátogatásra, de a tüdőműtétem miatt a repülőjegyeink akkor a kukában landoltak. Ahogy nekem A klinika, úgy lett a férjemnek Milánó a vesszőparipája, hiszen kevesebb, mint 300 kilométerre, nagyjából Szeged-Győr távolságra laktunk tőle Svájcban, arról nem is beszélve, hogy a svájci árak no meg persze az olasz konyha miatt a hülyének is megéri már csak kajálni is átugrani… Milánóban a Piazza Meda Parkolóházra esett a választásunk (https://www.parkme.com/lot/133349/parcheggio-piazza-meda-milan-italy), ami bár nem olcsó, de a Milánói dómtól nagyjából 3 perc sétára van. Nem árt tudni, s ezt speciel én sem tudtam, hogy szemből a Dómot a feljövő nap miatt délelőtt nem igazán lehet jól lefotózni (hátulról meg azért mégsem az igazi), szóval a napot inkább a mellette található Galleria Vittorio Emanuele II. gyönyörű fedett bevásárló utca, annak a másik végénél álló Scala és a híres Via Montenapoleone felfedezésével érdemes kezdeni. Nem is igazi luxusmárka, amelyiknek nincs a környéken üzlete, de azért akadnak jó boltok a pórnépnek is bőven. Előre elterveztük, hogy ebédelni a Milánói dóm tövében, fagyizni pedig a Comói-tó partján fogunk, úgyhogy ebédidőben betértünk az Il Mercato del Duomoba 1-1 igazi és mennyi olasz pizzára, majd a dómos fotók elkészülte és minden idióta, minket galambetetés közben lefotózni akaró, headsetes bűnbandatag lerázása után átautóztunk Comóba. A férjemmel itt is jártunk már korábban, s nyilván nem véletlenül vágytunk vissza, akárcsak George Clooney itt egy villára. Az Alpok által körülölelt, Y-alakú Comói-tó gyönyörű. Hegycsúcsok, pálmafák, yachtok, elegáns villák, szűk utcácskák, hangulatos terek, mediterrán teraszok - tökéletes helyszín a hamisítatlan olasz fagyihoz és a dolce vita életérzéshez. Élni így is lehet, illetve csak így érdemes - legalább az év néhány napján!

ithb2204.JPGÚton Milánóba az Alpokon át

img_7134.JPGHello Gotthárd!

img_8008.JPGCiao Milánó - gyorsan asszimilálódtam :)

xvid6634.JPGGalleria Vittorio Emanuele II.

nova1775.JPGÉletérzés

aaegj8158.JPGBár nem vagyok babonás, ez egy kötelező program (3 kör forgás jobb sarokkal a bika tökén - szerencse lezsírozva)

img_7185.JPGA híres milánói Scala

ovwd7831.JPGVia Montenapoleone 

wdlr0355.JPGSzerény boltok, szerény vevők

fwkv3586.JPGJuventus Store

qkof9688.JPGEbéd kilátással 

fvno5151.JPGA dóm és a boldogság maga

utjt5353.JPGMilan in Milan, vagyis elhoztuk végre Milánt Milánóba (Nándika kevésbé szerencsés Nándorfehérvárral...)

pywy0565.JPGÚtközben még egyszer a Scala 

img_7296.JPGComói-tó

img_7312.JPGComó városa

img_7315.JPGJellegzetes kis szűk utcácskák és a kukucskáló a dóm

qdir3624.JPGA Comói dóm (merthogy nem csak Milánónak van)

img_7313.JPGNaná, hogy itt is (könyves)boltozgattam egy kicsit - azt árulják, amire igény van... 

dyrw6614.JPGFagyi - mire az általam kinézett fotópontra értünk, persze vállalhatatlanra nyaltuk/olvadt

img_7274.JPGNem egy fagyikanálba bevakargatott félgömb, mint a hagyományos magyar adag...

rdou5014.JPGJobb fotós híján selfie 

img_7316.JPGComóból meglehetősen gyorsan vissza is értünk Svájcba

     Akár csak kifele menet, haza is az Easy Jettel repültünk, ami azért a végére még tartogatott némi kevésbé kellemes meglepetést. Ugyanaz a bőrönd, ami Budapesten becsekkolva átment a mércéjükön, sőt amivel Milán tavasszal megjárta Párizst is (ugyanígy az Easy Jettel utazva), Bázelben már nem tetszett nekik. Történt ugyanis, hogy a gépbe szállás előtt a Duty Freeben vásárolt cuccokat is be kellett préselni a bőröndbe (ők utasítottak erre a sehol sem létező baromságra), majd amikor már szegény pattanásig dagadt, jó hogy nem fért be a liliputi mérőkeretbe, az Easy Jet alkalmazott meg ott állt a munka hőse érdemkeresztet maga előtt látva, elégedetten - persze az én szívatásomhoz korábban kellett volna felkelnie… Miután nagy kegyesen felajánlotta, hogy próbáljuk a csomagot a család többi poggyászába szétosztani, nekem sem kellett több: egy óvatlan pillanatban kicseréltem a problémás bőröndöt a másik éppúgy kinéző bőröndünkre és a család szépen elment a dagival beszállni a gépre, én meg boldogan mosolyogtam a ketrec mellett, benne a cserebőrönddel, mire intettek, hogy rendben, én is mehetek. Mondjuk a gép, hiába ültünk benne, kb. egy óráig nem indult el, s persze a magam fajta becsületes ember már látta a lelki szemeivel, hogy az Easy Jet alkalmazottak a biztonsági kamera felvételeinek kielemzése után jönnek engem elővezetni. Aztán láss csodát, egyszer csak megindultunk, mintha mi sem történt volna, hogy aztán kimerülten aludjuk végig az utat és boldogan érjünk haza. S most, miután jól kimeséltem, illetve tekintve, hogy csupa tényeket írtam, jól kitudósítottam magam, lassan ideje pontot tenni e Drága Svájc végére, ami legyen inkább három pont a valamikori folytatás őszinte reményében...

img_9754.JPGDrága Svájc! A viszontlátásra!

  PhD

 

Drága Svájc!

2/1 Utazás, autóbérlés, városlátogatások

     Évek óta tervezgettük, hogy a klasszikus tengerparti láblógatós nyaralás helyett a hegyek felé vesszük az irányt, hisz utoljára 2008-ban csináltunk ilyet (akkor a gyerekek 2,5 és 4 évesek voltak csupán). Aztán mit ad Isten, szilveszterkor jött egy baráti meghívás (amit ezúton is nagyon szépen köszönünk, Jani!), majd az újévet konkrétan repülőjegy-vásárlással kezdtük a világ egyik legszebb és legdrágább országába, Svájcba. Akkor még elképesztő messzinek tűnt július 9-dike, de az indulás reggele persze egy-kettőre eljött.

cngh4809.JPGHurrá, utazunk!img_5901.JPGAnya, feleség, nő, utazásszervező, idegenvezető és mesélő...

     Az Easyjet menetrend szerinti járatával 1,5 óra alatt Bázelben voltunk, ami bár svájci célpont, a repülőtér 3 ország (Svájc, Franciaország és Németország) repülőtere, s a repülőnk egészen pontosan Franciaországban landolt. Később nyilak mutatták, melyik ajtón kilépve melyik országba érkezünk, s a megérkezésünk tulajdonképpen ennyiben ki is merült (éljen Schengen!).

img_5918.JPGBudapest felett - aki látja az Országházat, annak nincs szüksége szemüvegre (nem, a Duna nem elég!)img_5927.JPGA fellegekben (testileg és lelkileg is)img_5942.JPGMegérkeztünk: Basel (Svájc) - Mulhouse (Franciaország) - Freiburg (Németország) img_5948.JPGAmerre mész, abban az országban vagy... Egyszerű, mint a matek lecke! :)

     Miután mi Svájcba jöttünk, egyértelműen arra mentünk, ám kisvártatva kiderült, hogy az a cég, amelyiktől előzetesen autót béreltünk, Franciaországban van, szóval átsétáltunk a folyosó másik végére, ahol felmozgólépcsőztünk Franciaországba, hogy a tervezett kellemes délutáni program helyett megkezdődjön az estig tartó kálváriánk az autóbérlést bonyolító céggel... Történt ugyanis, hogy hiába béreltük ki előre az interneten az autót a férjem bankkártyájával, amivel korábban is voltak már sikeres autóbérléseink (ráadásul ugyanennél a cégnél!), nem engedték, hogy átvegyük az autót, mivel a kártya nem „credit”, hanem csak „debit” volt (a kutyát nem érdekelte, hogy mennyi pénzzel – mint ahogy a creditnél se, hogy egyébként milyen hitelkerettel…). A szabály az szabály – akárcsak az, hogy csak az elsődleges autóvezető bankkártyájával lehet fizetni, szóval számításba sem jöhetett egy B, terv (másik kártya). Látva a kialakult helyzetet egy közel 300 Eurós összeg megfizetése mellett mégiscsak engedték volna a debit kártya használatát (a szabály hirtelen mégsem szabály…), ám miután ezek szerint mégiscsak el lehet a kártyánkat fogadni és nagyjából ennyi volt az egész kocsi kibérlése alapból, ezt a „kenőpénzt” nem voltunk hajlandóak megfizetni. Ekkor törölni akartuk az egész foglalást, hisz a kismillió másik ott lévő cégből majd lett volna, akinek mindenféle cirkusz és külön körök nélkül kell a pénzünk, de azt 48 órán belül már nem lehet (a vicc, hogy a kocsit eleve 48 órán belül, előző este foglaltuk). Kialakult tehát a patthelyzet, törölni nem lehet, de a kocsit elvinni sem, na és persze a szerződés értelmében a számlánkról le fogják emelni a bérlés összegét a semmiért – hát normális dolog ez??? Felháborodásunkat helyben nem tudták orvosolni mondván, hogy őket köti a „policy”, szóval forduljunk a központhoz. Szóval fordultunk, azaz fordultam, ergo telefonon próbálkoztam, ahol miután a francia hölggyel angolul megértettem mi a probléma, közölte, hogy csak a kocsit bérlő jogosult ügyintézni, aki viszont könyörgöm a mellettem álló férjem, de nem beszél sem franciául, sem angolul ilyen szinten. Hosszas várakozás után adott egy telefonszámot, ahol magyarul is tudják a hívást fogadni, de az a szám, hiába tárcsáztuk, még csak nem is létezett… Ekkor kikerestük interneten az elvileg 17 óráig nyitva tartó magyar ügyfélszolgálati iroda számát, ahol félóra után is csak a „kérem várjon” muzsikát hallgattuk – persze külföldről… A telefonos segítségkérés kudarcba fulladását követően mondta a pultos fiú, hogy akkor próbáljuk meg a neten intézni, de a foglalásunkat kezelő felület csak egyetlen opciót adott miután megadtuk a foglalási számot: vegye fel az autóját. Na kösz! Ekkor már kb 2 órája, étlen-szomjan és megőszülve álltunk ott a 2 gyerekkel, s láss csodát, végül csak megesett rajtunk az echte francia Abdel szíve, s intett, adjuk a kártyát. Igen ám, de a rendszer valamiért csak nem fogadta el a kártyát, de persze már az sem volt érdekes, hogy az én kártyámat is elővettünk, viszont azt is elutasította. Értetlenül álltunk ott, mire leesett a tantusz, hogy olyan összeget akar kaucióként lefoglalni, ami magasabb, mint a kártyáinkon beállított limit, szóval jött a soha, semmilyen körülmények közötti netbank nyilvános wifin. Félve nyújtottuk ismét oda az immáron elvileg minden tekintetben megfelelő bankkártyát és imára kulcsolt kézzel vártuk, majd örömujjongással nyugtáztuk a sikeres tranzakciót, mellyel letétbe helyeztük a megfelelő pénzt a kocsi átvételéhez. Azonban itt még mindig nem volt vége a történetnek… Megkérdezték ugyanis, hogy hol óhajtjuk az autót használni, s miután ugyebár Franciaországban voltunk, de mi Svájcba készültünk, közölték, hogy legombolnak még rólunk 9 Euró/nap összeget, amiért külföldön fogjuk használni (honnan tudtuk volna otthon a gép előtt ülve, hogy a Bázelben bérelt kocsi, vagyis Bázel az nem Svájcban lesz?!), illetve a szerződésben foglalt 150 km/nap tervezett túllépésére fizessünk még 60 Eurót (ez utólag megfizetve egyébként kb 1 Euró 3 kilométerenként, ha jól emlékszem!). De ekkor már nagyjából semmi sem érdekelt minket, csak hogy a kocsit magunk alatt és innen el tudhassuk – még az se, hogy a neten kiválasztott családi autó helyett egy Opel Corsával dobtak meg minket, amibe konkrétan úgy fértünk el, hogy 2 bőrönd velünk utazott az utastérben… Ja és persze a vadonatújnak és makulátlannak kikiáltott autó oldala végig volt karcolva, szóval fotóztam és rohantam vissza, hogy nehogy ránk verjék majd (viszlát kaució…), erre kaptam egy e-mailcímet, hogy oda küldjem el, ami persze nem létezett… Hát így kezdődött a várva-várt s irigyelt nyaralásunk feketén-fehéren.

img_9702.JPGEsküszöm, a szüléseim könnyebbek voltak, mint ehhez hozzájutni - a férjem tanúsíthatja (és a sajátjukat a fiaim is :))  

     Előzetesen Svájcra és Svájcból nagyon sokat készültem, rengeteget olvastam, ismerősökkel beszéltem és vég nélkül jegyzeteltem. Amikor körvonalazódott, mi az, amit mindenképpen látni szeretnénk, post-iteket gyártottam és egy kézzel rajzolt táblázatban ragasztgattam őket ide-oda az ésszerű távolságok és az egyes napokra várható időjárás függvényében – a családom már ismer, más az eszelősségem miatt körülbelül ezen a ponton utaltatott volna be gyógykezelésre… :) A svájci városok közül meglátogattuk Gruyeres-t, Luzernt, Lauterbrunnent, Stein am Rheint, Schaffhausent és Rheinfallt, Zürichet, Bázelt valamint Adelbodent. A természet csodái közül túráztunk az Alpok lankáin és az Aletsch-gleccsernél, jártunk a lélegzetelállító Blauseenél, láttuk a felduzzasztott Grimselseet, számtalan vízesést a hegyek oldalában és egyet egy hegy gyomrában, egy kis extra adrenalinért pedig sétáltunk egy függőhídon (már az, aki mert…) és raftingoltunk a Lütschine folyón. Na de lássuk ezeket szépen sorban - aztán meg majd a néhány Svájcon túli úticélt, mert az is akadt a már említett Franciaországon túl még konkrétan 3 másik országban...

     Gruyeres hangulatos középkori óvárosa és vára már önmagában látogatásra érdemes, de mi alapvetően a La Maison du Gruyere sajtgyár (https://www.lamaisondugruyere.ch/homepage-en/) és a közeli Maison Cailler csokigyár (https://cailler.ch/en/maison-cailler) miatt vettük arra az irányt. Mindkettő fantasztikus élmény volt, s ha mondhatok ilyet, akkor Svájcban járva kötelező program. A sajtgyár érdekessége azon túl, hogy a nálunk is méltán népszerű Gruyere sajt készül itt, hogy magyar nyelvű audioguide is van és egy roppant bájos, Cseresznye névre keresztelt tehén vezet végig a sajtgyártás rejtelmein, ami kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes, értékes. Te tudtad például, hogy a lelegelt növények befolyásolják a tej ízét? Vagy, hogy egy tehén napi 25 liter tejet ad, amihez 100 kiló füvet legel le és 85 liter vizet fogyaszt el? Nos és hogy 1 kiló sajthoz 12 liter tej kell? No de nem veszem el Cseresznye kenyerét, vagyis füvét, tessék egyszer meglátogatni! A csokigyárról három érdekességet olvastam: az egész környékén csoki illat terjeng, annyi csokit ehetsz, amennyi csak beléd fér (!) és a gyerekeknek 16 éves korig ingyenes – nos, tanúsíthatom, hogy mindhárom így igaz! Érdemes éhesen és vízzel felszerelkezve érkezni, illetve a programot - az utána fotók elkerülése végett - az utolsó napra időzíteni… :) 

lvyy3626.JPGLa Maison du Gruyere sajtgyár img_6339.JPGMindent megtanultunk, úgyhogy hazatérve akár tehenet is tarthatunk...dkbj4352.JPGSajtgyártás élesbengsfs7831.JPGTárolás-érlelés, 6/8/10 hónap múlva akár Magyarországon, ergo az asztalunkon is kiköthetnek...img_6444.JPGCheeeeeeeese :)))heoa1862.JPGMaison Cailler csokigyárimg_6253.JPGA csokoládé érdekes története (pl. a kakaóbabból sokáig csak ital készült és sem gyermekek, sem nők nem ihatták!)img_6293.JPGMindent meg lehet szagolni, ízlelni, fogdosni (mondom mindent, nem mindenkit!)hcpi2967.JPGKészül a csoki!tvfd5996.JPGCsokikóstoló - bármennyit meg lehet enni...oyyl9795.JPG...mondom BÁRMENNYIT!dddy9080.JPGBüfé - életünkben először ittunk igazi csokit! Hmmmmm...img_6374.JPGGruyeres csodaszép főutcája img_6370.JPGKicsi, viszont szemet gyönyörködtető minden részleteimg_7803.JPGA templom img_6393.JPGA vár img_6395.JPGA kávézók ajtoimg_6396.JPGAz ajtók img_6397.JPGA szegletek axuz2969.JPGAz alkonyat 

     Luzern szerintem az egyik legtöbbet fotózott svájci város – legalábbis a Reuss-folyó fölött ívelő, fedett fa Kapellbrücke, vagyis Kápolna-híd a középtájt mellette álló Vízi toronnyal (Wasserturm) szerintem sokaknak ismerősen fest. Az UNESCO kulturális világörökségének részét képező híd Európa legrégebbi és második leghosszabbfedett fahídja. 1365-ben épült, s bár 1993-ban szinte teljesen leégett (valószínűleg egy eldobott cigaretta miatt), újjáépítették és körülbelül a felét sikerült restaurálni a svájci történelem fontos jeleneteit ábrázoló képeknek. Azt azért leszögezném, hogy nem ez az egyetlen és még csak nem is az egyetlen fedett fahíd képekkel, hiszen először minket is megtréfált a kistestvére, a Spreuerbrücke. A közelében parkolva vállon veregettük magunkat, hogy ennél profibb megérkezést elképzelni sem lehet, aztán kiderült a turpisság, hogy ja, ez még nem a híres Kapellbrücke… Luzern óvárosa gyönyörű! Macskaköves utcácskák, hangulatos terek, régi, percekig bogarászható homlokzatú épületek. Van megmászható városfal, látogatható tornyok, híres templomok, kastély, kezeit széttáró Krisztus-szobor, híres oroszlánszobor, gazdag kínálatú múzeumok, drága (óra)boltok, hajókázásra csábító tó és a helyi hegy, a Pilatus. Hiszem, hogy Luzern nemcsak Svájc, de az egész világ egyik legszebb, legsokoldalúbb és legnépszerűbb városa, és tudom, hogy a villámlátogatásunk után, ami a szívünk elrablására tökéletesen elég volt, még minket is visszavár!

 img_6993.JPGLuzern img_6958.JPGTegye fel a kezét, akinek valahonnan ismerős (na nem a 3 fiatalember)!img_6984.JPGKapellbrücke - kívül kjxf1574.JPGKapellbrücke - belül img_6961.JPGKapellbrücke - felül (a dohányzás még a hidakra is ilyen ártalmas...) img_6897.JPGSpreuerbrücke img_6906.JPGTuristák összezavarására alkalmas hidak... 
img_6917.JPGHíd kilátással img_6926.JPGHangulat(os) img_6929.JPGRéges-régi terek, épületek img_6998.JPGElképesztően szép homlokzatok img_7012.JPGCsak ismételni tudom magam... img_7014.JPGGyönyörű! 

     Lauterbrunnenre Szandi barátnőm hívta fel a figyelmemet réges-régen, amikor még szó sem volt róla, hogy én valaha is eljutok Svájcba. Együtt lájkolgattuk ennek a mesébe illő kis településnek a szebbnél szebb képeit (érdemes az Instagramon rákeresni), s aztán egyszer csak elérhető közelségbe került, vagyis inkább én hozzá, így nem volt kérdés, hogy Svájcban járva meglátogatjuk. Lauterbrunnen a svájci Alpok egyik leglenyűgözőbb völgye, s az azonos nevet viselő falucska a hangulatos, tarkavirágos faházaival kecsesen kanyarog a völgyben miközben hatalmas, havas csúcsú és vízesésekkel tarkított hegyek ölelik, bármerre fordulunk. A tájat a kissé illúziórombolóan sok autó és turista mellett a Goethe-t és Lord Byront is megihlető Staubbachfall-vízesés uralja, mely közel 300 métert zuhan alá, s melynek közelébe egy kiépített úton fel is lehet mászni. A szemnek láthatatlan, bár a központtól picit távolabb is van, a Trümmelbachfalle (https://www.truemmelbachfaelle.ch/), amely egy vízeséssorozat egy hegy gyomrában – ehhez foghatót még sose láttam. Európa egyetlen, hegyen belüli, látogatható gleccservízesése ez, amit egy barlanglift segítségével és csak nyaranta lehet megközelíteni. 20 000 liter víz robog alá másodpercenként elképesztő erővel, hanggal és vízpárával a természet bámulatos különlegességét és erejét demonstrálva (talán nem véletlen, hogy 4 éves kor alatt tilos a látogatása).

wczz0959.JPGLauterbrunnen wira3574.JPGStaubbachfall img_8303.JPGHogy lehet valami ilyen mesébe illően szép?hpik4586.JPGFelmásztunk a vízesés mellé... img_8299.JPG...ezért a látványért (jobb oldalt látszik egy leheletnyit)... aaaimg_8300.JPG...na meg ezért!!! img_8330.JPGMézeskalácsházak mindenhol aaimg_8307.JPGÉs ilyen szép temető/sír se sok van a világon! aaaaimg_8382.JPGTrümmelbachfalleimg_8667.PNGBarlanglifttel a hegy gyomrában img_8394.JPGKezdődjék a felfedezés! img_8398_2.JPGEzt az elemi erőt és csodát nem képes visszaadni a fénykép img_8419.JPGA fényviszonyok és a vízpára miatt a hegyen belüli vízesések fotózásra kevésbé voltak alkalmasak - mondjuk a lényeg itt tényleg az érzés aimg_8449.JPGEmber és természet 

     Egy tartalmas délelőtt alatt jártuk be az egymáshoz közel fekvő Stein am Rhein és Schaffhausen városait, valamint a Rajna-vízesést, Rheinfallt. A Rajna érdekessége, hogy a Boden-tavat (Bodensee) nemcsak táplálja, hanem abba is folyik le az, vízesését pedig még a tó előtti szakaszán találjuk, ami egyben Európa legnagyobb vízesése (mennyi leg ebben a kis országban!). Miután volt szerencsénk már a Niagara-vízesést látni, gyorsan átkereszteltük MiNiagarának, de természetesen arra járva mindenképpen érdemes és élmény látni, pláne, hogy a belépő nem túl horror és a parkolásért sem kell külön fizetni (https://rheinfall.ch/en/). Stein am Rhein és Schaffhausen szintén baráti ajánlásra kerültek be a programunkba, mint Svájc legjobb állapotban fennmaradt középkori városai. Előbbi kisebb, utóbbi nagyobb területen tartogatott elképesztően régi és leírhatatlanul gyönyörű épületeket – szájtátva nézelődtem és nem bírtam a látványtól és az érzésektől szabadulni! Volt, ami Amerika felfedezése vagy épp a mi Mátyás királyunk uralkodása előtt épült - mennyi emberi sors helyszínéül szolgáltak ezek a hatalmas szakértelemmel épített-szépített és háborúk híján tökéletesen megmaradt házak… Schaffhausen jobban modernizálódott, az 5-600 éves épületek aljában sajnos Meki meg H&M virít és az utcákon nyüzsög meg mobilozik a tömeg, Stein am Rhein viszont ott jártunkkor egy valódi időutazásra hasonlított (OK, azért ott is vannak vendéglátóhelyek, szuvenírboltok meg turistacsoportok…).

img_8897.JPGMegérkeztünk bzqa0286.JPGStílusos svájci pad az elfáradt és/vagy fotózkodásra hajlamos arra járóknak (egyben a helyi testalkatanalizátor: ameddig beleférsz, egyértelmű, ki kicsoda... :)))  
img_8848.JPGRheinfallarmb7571.JPGRheinfall - velünk img_8893.JPGRheinfall - széllel :)aimg_8895.JPGRheinfall - nélkülünk rukz6133.JPGStein am Rhein - talán a legszebb ékszerdoboz img_8812.JPGEzek a homlokzatok! img_8816.JPGNincsenek szavak!img_8747.JPGBele lehet egy városkába szeretni???kjhr2940.JPGGyönyörű!
img_8745.JPGEz is! Ahhh, csodagyönyörű! img_8825.JPG1448-ban épült!!! img_8784.JPGEgyszerűen imádom ezt a kisvárost! wdyy7736.JPGSchaffhausenimg_8917.JPGMűvészet volt ám ennyire nyugodt képeket készíteni!
img_8944.JPGSzó se róla, Schaffhausen is szépséges!img_8932.JPGMicsoda épületek itt is! xkdd1273.JPGArról nem is beszélve, hogy gondolnak a könyvmolyokra is!
bjrm8264_1.JPGEgy kis tradícionális uzsi (egy komplett magyar ebéd árán...)

     Zürich Svájc legnagyobb városa. Svájc hallatán általában elsőnek vagy akár egyetlenként jut az emberek eszébe, sőt sokan, akárcsak Ausztrália esetében Sydney-t, egyenesen a fővárosnak hiszik, ami azonban Bern (Ausztrália esetében pedig Canberra). Miután Zürich hatalmas, nyilvánvalóan látnivaló is akad több napra a több száz múzeumtól és művészeti galériától az állatkertig. Ha az ember kimondottan a központra kíváncsi, a városnézést a Hauptbahnhoftól, azaz a főpályaudvartól induló Bahnhofstrassén érdemes kezdeni. Ez tulajdonképpen a város híres bevásárlóutcája, ami kivezet a Zürichi-tóig és ahol nem mellékesen a legdrágább ingatlanok találhatók egész Európában (egy újabb leg!). Nagyjából félúton érdemes a régi, labirintusszerű utcácskákon, ami tulajdonképpen már az Altstadt, azaz Óváros, felkanyarogni a Lindenhof dombra, ahonnan szép rálátás nyílik a városra, illetve kisétálni a Limat folyó partjára, ahol az egymással szemben álló Fraumünster templom és Grossmünster katedrális csalogatja a híveken túl a turistákat. A Fraumünster, vagyis az Asszonyok Katedrálisa néven ismert templom egyes források szerint 853-ban (a mi Honfoglalásunk előtt!) épült, majd 700 évig zárda volt. A gótikus épületben napjainkban szertartásokat meg orgonakoncerteket tartanak, s jó pénzért mutogatják a szentélyt díszítő 3 darab közel 10 méter magas, színes üvegablakot, melyeket a híres Marc Chagall készített. Miután a gyerekek ingyen mehettek be, őket betereltük, mi viszont beértük a bekukucskálás és a kívülről megcsodálás ingyen élményével. A folyó túlpartján álló Grossmünstert, vagyis Nagykatedrálist állítólag maga Nagy Károly alapította. A román stílusú, kéttornyú katedrális a reformációig kolostorként szolgált, azóta református templom, s mint ilyen meglehetősen egyszerű, leszámítva Augusto Giacommetti ólomüvegeit és Otto Munch faragott bronzajtóit. Fő jelentősége, hogy az 1500-as évek vallásújítója, Ulrich Zwingli, akinek a hatalmas szobra egyébként a templom mögött áll, itt hirdette a reformáció tanait. A templomba lépés ingyenes, a toronyba viszont pénz ellenében (ott jártunkkor 5 CHF/fő) lehet felmenni – tapasztalatból nem tudom, de állítólag a pazar kilátás miatt mindenképpen megéri. Na majd legközelebb! Az óváros régi épületei közt csámborogva még egy templom mindenképpen említésre méltó egy újabb leg miatt: Szent Péter templomán látható 6,64, más források szerint 8,7 méteres átmérőjű számlapjával Európa legnagyobb órája (sajnos nem sikerült lemérnem…). A Zürichi-tó partja gyönyörű. Ráérősen sétáló, hattyúkat etető családok, vízibiciklizők, csónakázók, sétahajózók, napozók, fürdőzők, na meg akiket igazán irigykedve néztem: futók és olvasók. (Itt jegyzem meg, hogy egyik hobbimnak sem éltem a kint létünk alatt, hiszen még szerintem is főben járó bűn lett volna a minket körülvevő pazar látvány helyett egy könyv lapjait bújni, nem úgy ilyen helyeken futni, a bőröndkorlát miatt azonban a sportcuccaimnak ez alkalommal otthon kellett maradni – mondjuk nem biztos, hogy reggel 6-nál korábban tudtam volna kelni vagy éjfélnél-hajnal egynél később feküdni…) Svájcban minden valamire való városnak van hegye, ami alól természetesen Zürich sem kivétel. Magaslati levegőért és az igazán nagyszerű panorámáért irány az Uetliberg, ahová fel lehet túrázni ingyen vagy vonatozni kb. egy repülőjegy árért – lehet választani vagy esetleg úgy cselekedni, mint mi: kihagyni. :)

img_9562.JPGHauptbahnhof (HB), Zürich img_9546.JPGBahnhofstrasse img_9545.JPGMondom én! ixap8916.JPGGuten Morgen, Zürich! - Lindenhof img_9465.JPGLindenhof - kilátás a másik oldalra elnézve img_9468.JPGAz óváros utcáin jlod9058.JPGÓvárosi utcácska talán Svájcban :) img_9479.JPGFraumünster és egy Ungarische Frau img_9483.JPGA híres Chagall-ablakok - belülről drága volt... img_9481.JPGGyerekeknek ingyenes, szóval őket betereltük és a nyíló ajtónál ennyi azért sikerült... img_9504.JPGGrossmünsterimg_9530.JPGHatalmas és gyönyörű faragott bronzajtók, melyek egyébként 10-kor nyitnak rgyw0280.JPGGrossmünster pipa :) img_9534.JPGSzent Péter templomán látható Európa legnagyobb óralapja img_9560.JPGEgy másik, megtekintésre mindenképpen javasolt óra a Bahnhofstrassén található Kurz óra- és ékszerüzlet zenélő-táncoló csodája  mpkg3428.JPGZürichi-tó - az ősökkelimg_9520.JPGZürichi-tó - az utódokkal img_9521.JPGZürichi-tó - ohne Pölös

     Bázel városát eredetileg a megérkezésünk napján terveztük felfedezni, de helyette, mint tudjuk, csak a reptere jutott, illetve gyorsan megnéztük az egy éltre megjegyzett hármas határ szobrát a Rajnán, amit Wilhelm Münger készített három karcsú, fényes idomból. Miután haza is Bázelból utaztunk, a városnézést praktikusan az este hazainduló repülőgép előtti órákban pótoltuk. A Storchen nevű parkolóház az árát leszámítva ideális választásnak tűnt, hiszen gyakorlatilag az autómentes Óváros kapujában parkoltunk és minden nagyon közel volt. Elsőként (na jó, miután egy fagyi vásárlásával hozzájutottunk a McDonald’s-ban a titkos kódhoz és ezáltal a WC-hez) a Marktplatzon álló Városházát (Rathaus) csodáltuk meg ami, ahogy azt tartják, valóban eltéveszthetetlen látványosság. A 16. századi, vörös homokkőből épült, díszes falú épület mind az utcafrontról, mind az udvarát körbenézve gyönyörű (és ingyenes!). Következő úti célunk a szintén vörös homokkőből épült és szintén ingyenesen látogatható Basler Münster székesegyház volt, amit egész Svájc egyik legszebb épületének tartanak. A dombra épült, egészen a 9. századig visszanyúló múltú, gótikus stílusú protestáns templom csipkés hatású ikertornyokkal és színes cseréptetővel büszkélkedhet, no meg számtalan méltóság kriptájával – a 16. századi, a róla elnevezett ösztöndíjak miatt nálunk is jól ismert holland tudós, Erasmus is itt van állítólag eltemetve (mondjuk mi nem találtuk). A templom érdekessége, hogy altemplomában megtekinthetőek az eredeti, több mint 1000 éves épületrészek, mögüle pedig szép kilátás tárul elénk. A környéken sétálva persze ismét számtalan, ha nem is ezer, de jó párszáz éves épületek közt találjuk magunkat, s itt van Svájc legrégebbi egyeteme is (1460 óta). A régi városfal egyes részei, illetve három megmaradt városkapu is megtekinthető, valamint méltóságteljesen várja többek közt Napóleon, II. Erzsébet, Charles Dickens, Picasso utáni vendégeit a környék legelegánsabb szállodája a Grand Hotel Les Trois Rois. Megszállni mi nem akartunk, viszont egy másik nagy múltú helyre betértünk: a kiindulópontul szolgáló Marktplatzon 1870 óta megtalálható Schiesser kávézóban zártuk a városnézést, ahol a maradék aprópénzünkön az arany grammjával vetekedő áron vettünk a gyerekeknek csokoládét.

 img_5958.JPGHármashatár - három ország barátsága emlékmű nandika.jpgNándika milan_1.jpgMilán img_9599.JPGMcDonald's - fagyi (és WC) kilátással xyvb9670_1.JPGAz eltéveszthetetlen és gyönyörű Városháza pgwj1300_1.JPGEgy vörös, egy szőke img_9605.JPGA Városháza belső udvara wobi8156_1.JPGBasler Münster img_9626.JPGBeálltunk a csöpp épület csöpp kapujába img_9622.JPGÉs besétáltunk, ha már egyszer ingyen van! img_9615.JPGLenyűgözően régi és szép állapotú templom img_9613.JPGHihetetlen rég(i) halottakkal img_9618.JPGAltemplom több, mint 1000 éves eredeti épületdarabokkal ebbz7485.JPGKilátás a Basler Münster mögül a Rajnára és a városra img_9630.JPGSzeretem ezt a pillanatképet. Vajon mire gondolhat a kis 13 éves feje? ydws5068_2.JPGÓváros naná, hogy itt is van img_9660.JPGMeg irtó régi épületek
img_9647.JPGMeg szép hidak  img_9669.JPGLes Trois Rois - híres, nagy múltú szálloda img_9677.JPGSchiesser - kávézó (és pénzrablás) 1870 óta dyuv4359_1.JPGKicsire nem adunk, avagy nagy csoki nagy mosoly... :)

  Adelboden önmagában is egy hangulatos kis hely, de mi a The Cambrian (https://www.thecambrianadelboden.com/en?gclid=EAIaIQobChMIkJnkyYPJ4wIVFODtCh1m8wb8EAAYAiAAEgKoyvD_BwE ) miatt utaztunk oda, mert mindenképpen szerettünk volna olyan helyen lenni, ahol a nyár közepén a hegyek közt is lehet strandolni (na jó, és fancy fotókat készíteni, posztolni… :) ). Ez az a hely, amiről tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, s megsúgom, hogy a wellness részlegre napi helyet is lehet előzetesen leegyeztetve foglalni. Gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű, s leszámítva az időnként fotózkodni felbukkanó húzott szemű embertársainkat, az egész hely kellemesen nyugis (ezért kell előre foglalni, mert a minőség biztosítása érdekében néhány fős a wellnessben a limit). Bár itt, a városok leltárba szedése során utoljára írtam róla, abszolút első helyen vágyom, vágyunk ide vissza! Talán visszaadják a képek, hogy nem hiába...

aimg_6178.JPGAdelboden - van még kérdés? <3 img_6176.JPGThe Cambrian img_6121.JPGNagy igazság! img_6114.JPGHát élet az ilyen??? fdmp5085.JPGÉs az ilyen??? aaimg_7701.JPGMinden egyes téli vagy épp nehéz napon, ezek az emlékek fognak fűteni... img_6165.JPGKöszönjük, The Cambrian, Adelboden, Svájc! img_e7711.JPGDANKE SEHR!!! <3  

Folyt. köv.

PhD

 

Isztambul, óúóúó Isztambul... (4. rész)

     Aki utazott már valaha velem (vagy legalábbis elég jól ismer), az pontosan tudja, hogy időnként vannak ilyen-olyan bekattanásaim, azaz kitalálok valamit, aminek a megvalósításához azután mániákusan ragaszkodok (a családom meg hozzám, szóval nem nagyon van választásuk…). Így (illetve a Sultanahmet megállóból az Eminönüig villamosozva, majd az ott található buszpályaudvarról elbuszozva) jutottunk el a Topkapiból a Fener-Balat városrészbe, amit mindenképpen látni és bevallom töredelmesen, fotózni szerettem volna – érdemes ráguglizni, hogy miért. Olyan üde színfoltja a színpompás lakóházak sora a városnak, hogy tulajdonképpen nem is gondolná az ember, hogy ez is Isztambulban van. Merthogy nincs is! Legalábbis a valaha szebb időket megélt épületek pompája mára már csupán a Photoshop csodája. Eleget kóboroltunk és beszélgettünk a helyiekkel a környéken ahhoz, hogy a fenti állítást bátran leírjam, de a legkedvesebb történetet mindenképpen kiemelném és megosztanám az utókorral. A színes házakat keresve biztosra mentem: kinéztem egy kávézót a legszebb környéken, kiírtam a címét és tulajdonképpen oda igyekeztünk elkalauzoltatni magunkat. A kávézót sehogy sem találva megkérdeztük egy helyen, hogy vajon hol lehet, mire kiderült, hogy éppen ott, ahol kérdezem. Hát volt döbbenet…

ist.jpgInternet

img_e4935.JPGValóság

agpw4358.JPGInternet vs. valóság...

img_e4931.JPGHosszas keresgélés után... :)

     A fakult házak negyedéből ismét buszra pattanva tértünk vissza Eminönübe (nem írok számot, hiszen a buszsofőr segít, hogy az ő járata arra megy-e, azaz felszálljunk-e), ahol visszakaptuk a szivárvány összes színét és ráadásul még a Földkerekség összes létező illatát is az Egyiptomi, más néven Fűszer Bazárban (Misir Carsisi), ami egyébként a Galata híd végének közelében, a jól látható Új Mecset mellett található. Azonnal magával ragadott ez a hely mindannyiunkat – sokkal, de sokkal jobban tetszett, mint a Nagy Bazár. Az eladók csöppet sem voltak tolakodóak, inkább kedves vendégszeretet jellemezte őket – gyakorlatilag amire végigértünk a bazáron, jól is laktunk a rengeteg kóstolóval no meg a finom almateával, amivel mindenhol megkínálnak. Alapvetően itt nem terveztünk nagybevásárlást csapni (sőt egyáltalán vásárolni, miután a különleges ízekért nem különösebben vagyunk oda), de egész egyszerűen lehetetlen volt ellenállni a sok tetszetős és isteni finom falatnak, no meg a teafűmennyországgal felérő teafűfelhozatalnak. Nem tudom, mondtam-e már, de én soha nem kávézok (soha még csak meg sem kóstoltam!), teázni viszont annál jobban szeretek (a hatalmas termoszomról tudnának mesélni az iskolámba járó gyerekek), szóval naná, hogy igencsak elcsábultam, a gyerekeim pedig a csokoládéval bevont mindenféle magvak rabjaivá (és vásárlóivá) váltak pillanatok alatt…

img_4944.JPGA fűszermennyország bejárata

img_4950.JPGFűszerbazár & két kedvenc fűszerem

img_4954.JPGIllatok

img_4960.JPGÍzek

img_5274.JPGFűszerhegyek

img_5295.JPGSzerzemények (egy diszkrét része)

     Akármennyire is nassoltuk tele magunkat a Fűszerbazárban, mégiscsak az utolsó este köszöntött ránk Isztambulban, szóval készültünk egy szép helyen búcsúvacsorázni. A bazárból kilépve Milán megpillantott egy hangulatos tetőteraszt, de leintettük, hogy jaj, az biztos nagyon drága, aztán addig-addig sétálgattunk a környéken, hogy mit ad isten, egyszer csak egy üvegliftben találtuk magunkat, ami egy hangulatos tetőteraszra repített éppen… Az Alpek Restaurantban nagyon finomakat ettünk, gyönyörű volt a kilátás és hozzáteszem, hogy teljesen normálisak voltak az árak – a helyet mindenkinek bátran ajánlom, pláne, hogy az étteremből nyíló terasz részen az arra vágyóknak még vízipipázni is lehet. Megemlíteném azt a praktikus dolgot is, hogy az étteremnek nagyon szép a wc-je (a nőiről legalábbis tapasztalatból és bizton állítom), amit fogyasztó vendégként bátran használhatunk, de szükség esetén máshol is ugyanennyi a titok: vegyél valamit, pl. egy ásványvizet és máris a vendégük vagy – egy wc-re is…

img_4993.JPG#nemreklam, #nemhirdetes, pusztán jó volt és szívből ajánlom 

img_e5004.JPGDesszert kilátással

img_5287.JPGKilátás velünk :)

img_4988.JPGFYI, azaz tájékoztatásul leközlöm

img_5014.JPGMagyar nő a török WC-ben 

     Fájó szívvel villamosoztunk haza a már jól ismert útvonalon: az Eminönüről el a Sirkeci pályaudvar mellett, mely a híres Orient Express végállomása, majd balunkon világított Agia Szophia és Kék mecset, kicsit később jobbunkon a Nagy Bazár és végül jött a mi megállónk, a Laleli University... Hihetetlen, hogy néhány nap alatt mindez milyen rutinná tud válni… És mennyire fog hiányozni…

img_5049.JPGCsomagolás után nem jött álom a szememre, de volt Coran TV...

     Miután Isztambulból egy esti géppel jöttünk haza, az utolsó napunk azért még tartogatott élményeket. A korai reggelit követően a szállodából való kijelentkezés előtt ellátogattunk még egy mecsetbe, tulajdonképpen abba, ami nem az útikönyvekben leírtak alapján, hanem Isztambulban járva keltette fel az érdeklődésünket, hiszen olyan méltóságteljesen uralta az egész Aranyszarv öblöt, hogy mágnesként vonzott minket. Egy kiadósabb sétával (közben sok-sok bolttal és némi vásárlással…), értük el a metrót, annak is a Yenikapi névre keresztelt megállóját, majd a 2-es, zöld metróról a következő, Vezneciler megállónál le is szálltunk. Itt egy újabb kellemes séta várt ránk, mely egy hangulatos campuson át vezetett fel minket a várva-várt Nagy Szulejmán Szultán mecsethez (Süleymaniye Camii), mely a Kék mecset után a második legnagyobb mecset Isztambulban (nem véletlenül szúrtuk ki) és nemcsak távolról, hanem közelről és kívül-belül is gyönyörű (és egy szem felújítási munka nem folyt ott jártunkkor – hatalmas plusz pont!).

img_5071.JPGLifttel le

img_5216.JPGMetróval el (igazándiból azért van róla fotó, mert tetszett, hogy egyetlen hosszú szerelvény az egész)

img_5208.JPGHangulatos környék

aaimg_5087.JPGSzulejmán mecset 

img_5298.JPGMegérkeztem

     Az 1550-1557 között épült mecset az Oszmán Birodalom „fénykorának” állít emléket, hiszen a birodalom ebben az időszakban rendelkezett a legnagyobb hatalommal és vagyonnal, valamint a művészetek, a kultúra, az irodalom és tudomány is virágzott. Az még kevésbé fájna, hogy az alapba állítólag Perzsiából hozott és összezúzott gyémántokat is raktak, a magyar vonatkozás viszont érzékenyebben érint: a munkálatokat a magyar hadjáratok bevételeiből fedezték, szóval ha úgy tetszik, ez a szép mecset jórészt a miénk… Akárcsak a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban (365 ablak, 52 szoba, 12 bejárat és 4 épületrész), itt is beszédesek a számok: a mecset négy minaretes, hiszen I. Szulejmán volt a negyedik isztambuli szultán és a minaretekre 10 erkélyt építettek, mert ő volt az Oszmán dinasztia tizedik szultánja. A mecsetet egységes épületkomplexum és szépen gondozott kert veszi körül, valamint itt található egy temető, ahol többek között maga Szulejmán szultán is nyugszik – csak emlékeztetőül, az az I. Szulejmán, aki elfoglalta Nándorfehérvárt, győzött a mohácsi csatában és elfoglalta Budát is (az már csak külön érdekesség, hogy mind augusztus 29-én történt: 1521-ben, 1526-ban, majd 1541-ben), ja és aki Magyarországon vesztette életét a Szigetvár ostromát megelőző napon. A monumentális mecset méreteit nem gépelném vagy CTRL+C, CTRL+V-zném be ide, szerintem tökéletesen érzékelteti az az adat, hogy egyszerre 5000 ember tud benne imádkozni (s ugyebár nem élére állítva, hiszen ők térden hajlongnak). Miután működő mecset, az öltözködésünkkel és a viselkedésünkkel meg kell tisztelni, tehát kendő fel, cipő le és akármennyire is csábít, az imádkozókat nem szabad lefotózni! Hiába volt sietős a napunk, hisz még vissza kellett menni a szállodába kijelentkezni és hát este repülni haza, olyan nyugalmat árasztott a hely, hogy mi magunk is leültünk a szőnyegre egy kicsit átszellemülni. Az I-re a pontot a mecset mögötti teraszon való séta tette fel, ahonnan ámulatba ejtő kilátás nyílt az Aranyszarv öbölre és ahonnan méltó búcsút vehettünk ettől a különleges és a szívünkben igen előkelő helyre kerülő várostól.     

img_5089.JPGLábmosók szolgálatra készen

img_5162.JPGGyönyörű!

img_5133.JPGNők imahelye

img_5159.JPGVégeláthatatlan, kézzel szőtt, hívogató szőnyeg

img_5202.JPGSírkert

img_5196.JPGItt nyugszik Szulejmán (akkor is lefotóztam!)

img_5187.JPGKülönleges kilátás

img_5291.JPGAz alma meg a fája... :)  

    Visszaúton a szállodába azért szembeköszönt még egyszer néhány igen jellegzetes dolog, nehogy elfelejtsük, hogy ez is Isztambul. Az egyik ilyen az elképesztő mennyiségű utcai kutya és macska, amik bár olyannyira nem bántanak, hogy gyakorlatilag meg sem mozdulnak, azért zavaró módon mindenhol ott vannak…

img_5211.JPGVendégekre vár egy átlagos vendéglátóhely - hát várhat... 

     A másik, amit eleinte nem értettem, a sok itt-ott kötözött fejű ember. Először néhány pattanás-tapaszos tűnt fel a nyílt utcán, akikről aztán kiderült, hogy orrműtöttek, aztán jöttek, majd miután tudatosan figyeltem, egyszerűen áramlottak a hajbeültetettek –nagyon vicces. Szóval kedveseim, akinek ilyen jellegű gondjai vannak, annak (is) irány Isztambul, mert nyilván nagyon jól/olcsón dolgoznak!

haj.jpgKi bőrkabátot, ki hajat akar Isztambulban...

     Az ebédünket már a szállodánk környékén fogyasztottuk el, ahol kinéztünk egy helyesnek tűnő kis éttermet. Lévén, hogy gyönyörű, melengető őszi napsütés volt (bent pedig elképesztő szagok terjengtek), a teraszon ültünk le, ahol viszont olyan kereszthuzat volt, hogy gyorsan meg is lett a hely neve: Zug Restaurant. Alapvetően sokat szoktunk nevetni, de itt aztán végképp elemében volt a csapat, úgyhogy szerintem a személyzet tagjai és a körülöttünk ülők azon tanakodtak, hogy a zárt osztály kirándul-e vagy valami drogos banda, amely feltételezésen valljuk be (nem) sokat segített Milán, aki a kockacukrot porrá törve kínálgatta körbe.

zug.jpgBocs, Milán, de ez a kép most idekívánkozott... :)))

     A szállodából való kijelentkezés után még sétálgattunk egy kicsit, de miután a környező boltokban csak tucat számra vásárolva és csak viszonteladókat szolgáltak ki, nem nagyon tudtuk a pénzt tovább költeni. A nem kicsi isztambuli forgalom miatt az előzetesen interneten lefoglalt sofőrünk elég sokat késett, de miután jócskán ráhagyással kértük és a diszpécser telefonon jelezte a kellemetlenséget, nem igazán idegeskedtünk. A repülőtéri kötelező procedúrák és duty free shoppingolás után az időutazásnak is felérő isztambuli látogatásunkból igazán stílszerűen utaztunk haza: az Isztambulból 19:10-kor induló gépünk pontosan 19:10-kor ért Budapestre haza. S hogy mi volt az első dolgunk, miután szerencsésen hazaértünk? Elkezdtük bogarászni a repülőjegyeket vissza Isztambulba…

img_5077.JPGAz átlagos isztambuli forgalom

img_5233.JPGA gépünk

img_5246.JPGVISZONTLÁTÁSRA, Isztambul!

img_5264.JPGUtóirat: ameddig én, az ősember blogolok, az ifjúság vlogol... 

PhD

Isztambul, óúóúó Isztambul... (3. rész)

     A vasárnapi érkezéshez képest pikk-pakk szerdát írtunk, ami ráadásul Halloween napja volt (bár ezt rajtunk kívül Isztambulban nem sok mindenki tudta, de legalábbis a jelét senki semmilyen módon nem adta – nem úgy, mint anno Londonban, ahol például egy koporsó várt mellettünk a buszra…). A szokásos, korai és bőséges reggeli közben apu elmesélte, hogy ameddig mi előző este mit sem sejtve hammamoztunk, ők lövéseket hallottak. Milán (aki ekkor még nem zuhant abba az álmába, amiből aztán felköltötték miattam) kinyitotta az ablakot, hogy kinézzen kíváncsian, de lévén, hogy a lövések egészen közelinek hangzottak, papa azonnal visszaparancsolta az ágyba. Reggelizni már a teljes történettel és kész tényekkel érkezett apu, hisz mutatták a híradóban: lövöldözés volt a Topkapi palotánál amivel „csak” annyi gondunk volt, hogy mi épp oda készültünk aznap…

img_3991.JPG

Nem tudom, a sirályok biológiailag képesek-e egyáltalán rá, de ott csurgatták a nyálukat minden reggelinél

     A villamosról az előző napról ismerős Sultanahmet megállónál leszállva, majd a Hagia Szophia előtti Sultanahmet téren keresztülsétálva és balra bekanyarodva várta kalandvágyó családunkat a Topkapi Palota (Topkapi Sarayi). A keddet kivéve 9:00-16:45/18:45 (téli: nov.-ápr. / nyári: ápr.-nov.) közt nyitva tartó, négy udvarból és számtalan épület(rész)ből, no meg kincsből álló Topkapi maga a csoda - szerintem egy Szulejmán sorozatrajongó gondolkodás nélkül a fél karját adná érte oda (hozzáteszem jómagam egyetlenegy részt sem láttam még soha!). Nem is tudom, hogy egy filmdíszlethez vagy egy időgép-megállóhoz hasonlít-e jobban, de az biztos, hogy az 1455-től 400 éven át épült-szépült gyakorlatilag miniatűr városban, amely annak idején közel 4000 (bár bizonyos forrásokban ennél sokkal több!) embernek volt az otthona, kézzel foghatóvá válik az Oszmán Birodalom fénykora. Mielőtt teljesen elvarázsolódnánk, a 21. századi biztonsági ellenőrzés, no meg a belépődíj gyorsan visszaránt a valóságba: a fizetendő (12 éves kor felett) fejenként 60, illetve a Hárem-látogatás további 35 török líra (sokat spórolhatnak azonban a rokkantak, akik az igazolványuk bemutatásával ingyen mehetnek be, sőt a velük érkező egy kísérő is – de azért lesz még ebből móka, no de haladjunk csak szépen sorban…).

     A Császár kapun át megérkezve a Topkapi első udvara (Alay Meydani) még ingyenesen látogatható, a jegypénztár tulajdonképpen ennek a belső végében, a második udvarba vezető kapu előtt jobbról van. Ez gyakorlatilag egy szép, gondozott park, repkedő papagájokkal meg strázsáló fegyveres őrök sokaságával (fogalmam sincs, hogy a tegnap esti események vagy a Pölös-Hudák család látogatása miatt vagy esetleg ez itt mindig így van). Ezt az udvart a Janicsárok udvarának is nevezik, hiszen ezt a területet a szultán testőreiként szolgáló janicsárok használták gyülekezőhelyül. Az udvar nevezetessége a Hóhérok szökőkútja, ahol dolga végeztével a hóhér annak idején a kezét és az eszközeit mosta. Bevallom töredelmesen, hogy ott azt hittük, hogy hatunk tizenkét szeme nem találja ezt a kutat, aztán utólag azonosítottuk be, hogy mégis láttuk („ja, ’az’ volt az”).

img_4912.JPG

Az Első udvar baloldalán a Hagia Irene bizánci templom fogad

atopkapi.jpg

Az Első udvar

Képtalálat a következőre: „the executioner's fountain topkapi”

A Hóhér szökőkútja

img_4748.JPG

Az Első udvar vége - bejárat a Második udvarba 

     A második udvarba, a Diván udvarába (Divan Meydani) az Üdvözlés kapuja vezet, melyen kizárólag a szultán haladhatott át lóháton, mindenki másnak le kellett szállni és meg kellett hajolni (kész szerencse, hogy ló helyett kivételesen villamossal érkeztünk). A diván, azaz az államtanács innen irányította az Oszmán Birodalmat: bal (földrajzilag északi) oldalon található a Birodalmi Tanács terme a hátsó falán a magasban azzal a sűrű rácsokkal elfedett ablakkal, amelyen át a szultán titokban figyelhette a diván munkáját, amikor ahhoz kedve szottyant (azaz muszáj volt a munkájukat úgy végezniük, hogy sosem tudhatták, a szultán éppen jelen van-e). Itt található a Belső kincstár, a több magyar vonatkozású kiállítási tárgyat felvonultató Fegyverraktár és az Igazság tornya is, ami úgy és azért épült, hogy a palota és a város minden szegletéből jól látható legyen a szultáni igazságszolgáltatás. Végül, de nem utolsósorban ennek az udvarnak ezen részén van a Hárem bejárata is, ahova keep calm, egy kis kitérő után mindjárt visszatérünk.

img_4752.JPG

Az Igazság tornya, tövében a Tanácsterem bejáratával

amilan.jpg

Az Igazság tornya és a világ legcukibb trollja :)

img_4901.JPG

Tanácsterem-részlet - a szultáni ablak a bal felső sarokban

img_4900.JPG

Aranyozott szultáni ablakrács 

img_4898.JPG

14. századi magyar gigakardok a Fegyverraktárban  

img_4756.JPG

A Hárem bejárata

     Az udvar másik, tehát jobb (déli) oldalán kapott helyet a palotai konyha, ahol ma a világ harmadik legnagyobb porcelángyűjteménye található, köztük azokkal a nagy becsben tartott szeladonporcelánokkal, amikről azt tartották, hogy megváltozik a színük, ha a beletett étel/ ital mérgezett. A kínai porcelánok mellett szép számmal láthatunk itt oszmán tálalóedényeket és konyhai eszközöket, valamint európai kristályokat is. Ezekben a termekben tilos felvételeket készíteni, de az élet megoldotta, hogy mégiscsak legyenek idecsatolható, „saját” képeim, ugyanis miután feltöltöttem egy képet a Topkapiból az egyik közösségi oldalra, rám írt egy illető (illetve több lelkes török is, de ezt most hagyjuk), hogy ő személyesen is látott, ami roppant hízelgő volt lévén, hogy ott azért nem kevés ember fordul meg egy nap. Megírta, hogy a Topkapiban dolgozik, amit bizonyítandó küldött néhány fotót - szóval innen a porcelános képeim -, de aztán gyakorlatilag azonnal rátért a fő érdeklődési körére, én pedig gyorsan letiltottam, mielőtt jöttek volna az olyan témájú saját fotói is… Ezt a konyharészt egyébként mi már kifelé jövet néztük meg, mert a hatalmas épületkomplexum bejárását könnyebbnek tartottuk úgy, hogy a baloldali (tehát északi) részeket néztük végig befelé menet és a jobboldali (déli) részeket kifelé jövet (ami kifelé jövet nézve természetesen ismét a mi bal oldalunkat jelentette).

img_5306.JPG

Porcelánfotók legálisan

img_5303.JPG

Szerintem az egyik fogantyú árából eléldegélnék életem végig... 

     A második udvar kétségkívül legvonzóbb része a Hárem bejárata, ami az Igazság tornya közelében, tehát az első udvar felől a másodikba érkezve, hogy úgy mondjam, annak a bal felső sarkában található. Na itt jött az ingyen rokkantjegy vicces része, ugyanis a rokkantaknak kiadott „free” jegyre nem fordul át a beléptető kapu, azaz a rokkantnak konkrétan át kell másznia a szerkezeten – ez nem csalás, nem ámítás, maga az ott álló őr mondta, sőt mutatta meg nekünk! Szóval az én 68 éves, gerincműtött és fél lábára sánta apukám, na meg a 3 hónapig fekvő, csavarozott csípőjű anyukám nekiláttak a török gyógytornának – azóta is cukkoljuk aput, hogy milyen kis fürge volt a hárem kapujában!

img_4791.JPG

Beugrált a család, indulhatunk!

    Az egzotikusan hangzó (és az emberek fantáziájában elevenen élő) Hárem tulajdonképpen a szultán, az édesanyja, a feleségei, az ágyasai és a gyermekei lakosztálya. A hárem szó jelentése tiltott, hiszen a hárembe tilos volt belépni, sőt még az őrzését is fekete eunuchok végezték (felnőtt „férfiak” közül kizárólag ők léphettek be a hárembe). Nagy ritkán előfordult, hogy a szulán kivételt tett például zenészekkel, de az ilyen kivételes vendégeknek mindvégig bekötött szemmel kellett lenni, zenészek esetén zenélni. A háremben körülbelül 300 (!) szoba van, melyek közül természetesen a Szultán lakosztálya és a szultán édesanyjának, azaz Válide szultánnak a lakosztálya a legfényűzőbbek (itt említeném meg azt az érdekes tényt, hogy az iszlám világban sok nőnek, különösen az édesanyának és a feleségnek hatalma volt a férfiak felett!), de a Hárem az első négyzetméterétől az utolsóig gyönyörű: színes csempék-mozaikok, rengeteg márvány, arany, festett üveg ablakok, nagy pamlagok, baldachinok, csillárok, vázák…

img_4760.JPG

Hát nem gyönyörű?!

img_4766.JPG

Kukucskálás a hálóterembe

img_4761.JPG

Hálótermi kandalló

img_4779.JPG

Mennyezet

img_4768.JPG

Abszolút eredeti állapot

img_4774.JPG

Török kávé az uraknak

     Az abszolút kedvenc és egyébként felvételeken is a legtöbbet látható a Császár terem. Ott áll a szultán trónja, onnan nézte és élvezte kényelmesen ücsörögve az ágyasai táncát – esküszöm, annyira eleven ez a hely, hogy lelki szemeink látják is a megelevenedő történelmet. Az ágyasok nagy részének azonban „csak” a tánc jutott egész életében (sőt sok háremhölgy még csak nem is találkozott a szultánnal soha személyesen!), hiszen amikor a szultán kiválasztotta valamelyiküket az együttlétre, azt órákig fürdették-kenegették-cicomázták, így mire elkészült, a szultánnak gyakran már tovaszállt a kedve (meg az ébrenléte). Pedig a szebbnél-szebb, tökéletes testű és a Háremben folyamatosan tanított szűzlányok mindent megtettek a szultán kegyeiért, hiszen az ágyasból a gyermekszülés jelenthetett előrelépést, sőt fiúgyermek esetén önálló lakrészt, bár azért ehhez a szultán is kellett – és nem csak testben. A szultán döntötte el ugyanis, hogy kitől szeretne gyermeket, s ha olyan nő esett teherbe, aki nem a kegyeltje, az nem tarthatta meg a gyereket, rajta a korabeli módszerekkel abortuszt végeztek. S ha a szultán szabad utat adott is a gyermeknek, ettől még nem volt egyértelmű a happy end. Ha kislánya született, az a Háremben nevelkedett fel, majd diplomáciai céllal kiválasztott, idegen férfihoz adták férjhez. A fiú trónörökös nagy öröm volt, néhány éves korától külön nevelők foglalkoztak vele, ám ha a szultánnak több fiúgyermeke is született, a trónt a legrátermettebb örökölte, ő pedig a trónt féltve a többi testvérét általában megölette vagy legalábbis élete végigéig börtönbe vetette. S ha egy szűzlánynak nem adatott meg semmilyen légyott, akkor maradt a vénlányság, esetleg a saját neme, no meg az intrikák tömkelege. Amelyik háremhölgyről kiderült, hogy szabályt szegett, az bizony az életével fizetett – bevett szokás volt, hogy a kegyvesztett háremhölgyet zsákba tették és bevetették a tengerbe. Na hölgyeim, vágyik valaki ide? És uraim, ha belegondolnak, mennyibe kerülhet ennyi nőt eltartani, azt hiszem, gyorsan alábbhagy mindenki lelkesedése…

img_4802.JPG

A kedves mama, Válide szultán lakosztálya

img_4800.JPG

Ez is

acsaszar.JPG

A lélegzetelállítóan gyönyörű Császár terem - középen, a szultán trónja (nem az a vasöntvény az előtérben, hanem a két váza közti kanapészerűség)

img_4808.JPG

A bizonyíték, hogy itt jártunk :)

img_4818.JPG

A szultán hálóterme 

img_4819.JPG

Belső szökőkút és "italhűtők" (kétoldalt) a szultán hálótermében

     A Hárem túlsó végén kiérkezve már a Harmadik udvarban (Enderun Avlusu) találtuk magunkat, ahova hivatalosan egyébként a Boldogság/Fehér eunuchok Kapuja vezet át. Erre a napra is jutott felújítás, hisz a palota egyik legérdekesebb része, a Harmadik udvar jobboldalán található Kincstár és Apródterem ott jártunkkor ezen okból nem volt látogatható, pedig ott őrzik a világszerte híres gyémántokat, ékszereket, köztük a nevezetes, arany és hatalmas smaragdokkal díszített Topkapi-tőrt – na majd legközelebb! Láthattuk viszont más érdekességeket ebben az udvarban, mely a palota szíve tele gyönyörű növényekkel. Közép tájt található a Trónterem és III. Ahmed könyvtára, baloldalon pedig többek közt a Szultán portréterme, ahol hangosan nevettünk Berki Krisztián portréja előtt, és a Szent palást pavilonja, amely felfoghatatlan és hivatalosan lefotózhatatlan kincseket vonultat fel, úgy mint a Kábához tartozó tárgyak, Mohamed próféta köpenye, kardja, íja, lábnyoma (!), szakálla (!), foga (!), Mózes botja vagy épp Keresztelő János relikviái. Rengeteg zarándok látogat el ide, hihetetlen érzés ezeket a dolgokat így testközelből látni, főleg hogy még a szultán és a családja is csupán egy évben egyszer léphetett be ide! Képmellékletem azért persze ide is lett – nem, azért nem jöttem be minden teremőrnek, viszont az útikönyvemhez fogva úgy tartottam a telefonomat, hogy közben titokban végig ment a videófelvétel, amiből aztán ki tudtam fotózni egy-két használható képet. Szemesnek áll a világ…

img_4893.JPG

A Harmadik udvar

img_4895.JPG

A Trónterem

img_4886.JPG

A Könyvtár

img_4888.JPG

Pár száz éve olvasgat...

img_4891.JPG

Búcsúgondolat a Könyvtárajtóban 

img_5312.JPG

II. Abdul-Hamid, akarom mondani Berki szultán :)))

img_4829.JPG

Egy titkos fotót bevállalok: Mózes botja

img_4875.JPG

Napóra a Harmadik udvarban

     A Negyedik Udvarba (Sofa-i Hümayun) két átjáró vezet – ez a palota utolsó udvara. Itt található a szultán magán sétálókertje, több szép kis pavilon, kerti ház, terasz és a jobboldalán egy, az ott jártunkkor teltházas étterem és kávézó, így nem tudok beszámolni a kínálatról és az árakról, az viszont tény, hogy remek kilátása van a Boszporuszra. Az udvar baloldalán fel lehet menni az Aranyszarv-teraszra, ahonnan az Aranyszarv-öbölre lehet rálátni és két kínai közé befurakodva remek képeket csinálni. A közelben van a palota számomra legbizarrabb helye, a Körülmetélés terme, de nem kell félni, mert az emlékeket őrző falakon kívül nem nagyon van ott semmi, a falak meg ugyebár (s ez esetben hál’ Isten) nem tudnak beszélni.

img_4836.JPG

A Negyedik udvar jobb (déli) oldalán kilátás a Boszporuszra

img_4861.JPG

Bal (északi) oldali kilátás az Aranyszarv-öbölre

img_4857.JPG

Aranyos gyerekek az Aranyszarv-teraszon

img_4845.JPG

Egy hangulatos kis pavilon

img_4863.JPG

Jöjjön, aminek jönnie kell...

img_4865.JPG

A körülmetélés terme

img_4843.JPG

A Negyedik udvar

     A palota együttes 400 évig volt az Oszmán Birodalom adminisztratív központja; 1853-ban költözött át az akkori szultán a teljes udvartartásával az újonnan épült, modern Dolmabache palotába, aminek a meglátogatása nekünk most nem fért bele ebbe a pár napba, de hát úgyis készülünk még vissza Isztambulba... Egy biztos, a Topkapi szerelem lett, s bár Szulejmánt azóta sem láttam, a könyvespolcomon egyre több olyan történet vár rám, amik itt játszódnak, hogy fizikai távollétem idején legalább a gondolataimban továbbra is e különleges falak közt kalandozhassak.

     Méltó búcsúképpen a Topkapi Első udvarában található büfé teraszán fogyasztottuk el a kései szendvicsebédünket miközben néztük a szűnni nem akaró, hömpölygő tömeget (reggel érdemes érkezni és a Háremmel kezdeni!), majd hátrahagytuk ezt a csodahelyet.

Folyt. köv.

PhD

Isztambul, óúóúó Isztambul... (2. rész)

     A következő nap reggelén még korábban, már ½ 8-kor (otthon 5:30!) mentünk reggelizni (elvégre egy nap alatt csak át lehet állni egy másik időzónára… vagy nem…), mert a leghíresebb mecsetekbe készültünk s szerettük volna a sorban állásokat elkerülni vagy legalábbis minimálisra csökkenteni. A mindössze 3 megállóra lévő Sultanahmet megállóig (T1 villamos) pár perc alatt eljutottunk, azonban útközben beütött a krach: apukám sehol sem találta a pénztárcáját, így visszafordult a szállodába abban bízva, hogy ott hagyta. Sajnos a pénztárca nem lett meg, pedig még a Galata-torony kávézójába is odatelefonáltunk, ahol utoljára használta. Előző este azon nevetgéltünk, amikor egy vakot kísérgetett apu, hogy na majd jól kirabolják közben, mint a filmekben – hát kár volt az ördögöt a falra festenünk, a kirándulás másnapján odavolt apu összes pénze, bankkártyája és irata (még jó, hogy az útleveleinket elvették a szállodában azzal, hogy náluk van biztonságban – na ja…).

     Visszatérve az eredeti programhoz elsőként a Kék mecsetbe (Sultanahmet Camii) mentünk, amit a belsejét uraló kék szín miatt nevezett el így a világ, a törökök viszont Ahmed szultán mecsetének hívják, hiszen I. Ahmed szultán számára építették 1609-1616 között. Azért itt kezdtünk, mert egyrészt az ingyenessége miatt gondoltuk, itt nagyobb lehet a tömeg, másrészt miután a mecsetet napjainkban is aktívan használják a hívek, az az imák idejére bezár. Erről a kiírásokból, de előre az interneten is lehet tájékozódni, a mi esetünkben 8:30-11:30, 13:00-14:30 és 15:30-16:45 közti nyitva tartási időkkel lehetett számolni. A Kék mecsetet már messziről megismerni, hiszen jellegzetes és egyedülálló a 6 minaretje (hegyes gigaceruzák körülötte), bár ezt se vegyük készpénznek, hiszen esetünkben például 1 minaret éppen vissza volt bontva, így még mindig ott bolyonghatnánk Isztambulban a 6 tornyot keresve… A Kék mecsethez az egyiptomi obeliszkről könnyen beazonosítható Hippodrom (s tulajdonképpen a villamosmegálló) felől érdemes érkezni. Az udvarba belépve azonnal hatalmas kiírás tájékoztatja és kéri a látogatókat már a kertben is a helyes megjelenésre és magaviseletre – ennek szintén előre érdemes utánanézni, s eleve az iszlámnak megfelelő öltözetben érkezni (nemcsak a nőknek, a férfiaknak is!). Azonnal belekezdtem a hajam kendővel való bebugyolálásába, de látva a bénázásomat kisvártatva a segítségemre sietett egy kedves helyi hölgy, s hát nem hiába…

milan.jpg

Divatfotózás a villamosmegállónál - háttérben a Kék mecset

img_4426.JPG

Távolodva a villamosmegállótól (jobbra) és közeledve a Kék mecsethez (balra): a Hippodrom

img_3349.JPG

Asszimilálódás folyamatban...

dori.jpg

Megérkeztünk (hátulról)

dori2.jpg

Megérkeztünk (elölről és boldogan)

     A mecsetbe a cipőink levétele után, egy külön a turistáknak fenntartott bejáraton át léphettünk be. Sajnos gyorsan feltűnt, hogy a restaurálás nemcsak az egyik minaretet érinti, hanem gyakorlatilag a teljes kupolarendszert, így a több mint 20 000 darab türkizkék izniki csempe híres ragyogásából elmondjam mit láttunk? Konkrétan semmit. Csalódottságunkon gyorsan úrrá lettünk: ez egy jel, hogy Isztambulba nekünk még vissza kell jönni!

img_4428.JPG

Biztos, ami biztos: "néhány" lábmosó

img_4444.JPG

Íme a csodálatos (?) Kék (?) mecset

     A Kék mecsetből kilépve mágnesként vonzott magához a gyakorlatilag vele szemben álló Hagia Szophia (Ayasofya Müzesi), melyhez egy sétány vezet át, de akármennyire is hívogat, időnként mindenképpen érdemes nemcsak előre, hanem hátra is nézni, mert a távolodó Kék mecset látványa bizony megéri.

img_3557.JPG

Hagia Szophia - hívogat vagy hívogat???

fiuk.jpg

Háttérben a távolodó Kék mecset

csalad.jpg

Hagia Szophia

mi.jpg

Mi <3

     A Hagia Szophia előtt már jócskán hosszú sor állt, s bár létezik „fast line” (ha hajlandó vagy többet fizetni ugyanazért a látványért, előremehetsz), mi türelmesen végigvártuk a félórát, mire bejutottunk. A nyitva tartási idő egyébként keddtől vasárnapig 9-19 óra (hétfőnként zárva van!), a belépőjegy pedig 60 török líra, viszont a belépés 13 éves kor alatt ingyenes, de ehhez kötelező az ezt igazoló okmány bemutatása (nincs pardon). Miután a Hagia Szophia ma már teljes egészében múzeum, a hölgyeknek, bár mecsetnek látszó a tárgy, itt mégsem kötelező kendő alá bújni. Érdekes dolog ez a mecsetség, hiszen közel 1000 évig ez volt a keresztény világ legnagyobb temploma. A mai épület 537-re készült el az akkori Bizánci Birodalomban, amit Hódító Mehmed alakíttatott át birodalmi mecsetté a 15. században, Atatürk pedig múzeummá 1935-ben. Már meg sem lepődtünk, hogy egy része ennek is be volt állványozva, de a nagy részét ennek azért meg tudtuk nézni.

img_4555.JPG

Neeeee

img_4556.JPG

Alakul...

img_4513.JPG

Na azért!

     A földszinten körbesétálva többek közt beállhatunk abba a színes körbe (Opus Alexandrinum), ahol egykor a császárokat koronázták, de láthatunk például Magyarországról zsákmányolt gyertyatartókat is. Egyértelmű „kedvenc” volt Szent György oszlopa, avagy az Izzadó oszlop, melyen egy hüvelykujj méretű, réztáblával letakart lyuk van, ahová bedugva az ujjunkat és elfordítva 360 fokkal állítólag valóra válnak a kívánságaink. Naná, hogy ezerrel kívántuk, hogy előkerüljön apu pénztárcája, de eddig hiába…

img_4491.JPG

Az egykori szentély és két hatalmas gyertyatartó...

img_4486.JPG

... Magyarországról :(

img_5032.JPG

A "Kívánság" oszlop - bár itt és nekem nem kötelező (talán épp ezért!), még mindig kendőben    

     Az izzadó oszlop közelében található egy csigarámpa, ami felvisz az emeletre, ahova mindenképp érdemes felmenni. Érdekes látvány innen lenézni, pláne hogy az uralkodó helyére lehet beállni (újabb kör jelöli), ahonnan anno ő nézte végig a miséket. Jól látszik a keveredő múlt, például a Szűz Máriát és a csecsemő Jézust ábrázoló keresztény mozaik közelében lévő hatalmas, fekete, arab feliratos pajzsok furcsa kontrasztja, s innen az is egyértelművé válik, miért érdemes nekünk most a felújítással járó kellemetlenségeket és lemondásokat elviselni – kétségkívül gyönyörű lesz, szóval ide is vissza kell majd jönni! Az emeleti rész igazi értéke az ún. képtár, ahova egy hatalmas márványkapu vezet be, és ahol 10-13. századi világhírű mozaikritkaságokat látni (pl. Deészisz).

img_4550.JPG

Az uralkodó hűlt helyén

img_4515.JPG

Lassan, de biztosan: a bal oldalon már látszik milyen gyönyörű lesz a jobb oldal is

img_4525.JPG

Márványajtó a 6. századból

img_4531.JPG

Deészisz (13. századi mozaik)

img_4543.JPG

Egy 11. századi, azaz 1000 éves (!) mozaik

img_4729.JPG

Mesébe illő kilátás

     A „kötelező” múzeum shop után, mielőtt továbbsétáltunk volna a következő napirendi pontunkhoz, a gyerekek nutellás kalácsot (a szüleik pedig lepattanó morzsákat) uzsonnáztak a Hagia Szophia előtt, amit az Isztambul szerte megtalálható árusító kocsik egyikéről vásároltunk néhány líráért. Bár a fotó nem épp itt és ekkor készült, idekívánkoznak tájékoztatásképp a vízárak is (igen, 1 török líra még mindig kb. 50.- forint).

img_4560.JPG

Jellegzetes isztambuli uzsonna

img_5206.JPG

Nagyobb tétel esetén megéri kiugrani bevásárolni...

     Az Elsüllyedt Palotaként is ismert Bazilika Ciszterna (Yerebatan Sarayi) a Hagia Szofia mellett elhaladó, villamossínes út túl oldalán, ha jól emlékszem a tájékoztató táblára, attól mindössze 150 méterre, azaz egy ügyesebb köpésre van. A hét minden napján 9:00-17:30-ig nyitva tartó szokatlan látványosság előtt is kanyargott egy kisebb, de igazán gyorsan haladó kígyó, majd a 20 líra/fő belépődíj megfizetése és a 150 méteres mélység ellenére csupán néhány lépcsőfok leküzdése után elénk tárult a hangulatos csoda, ahol az előzetes tájékoztatás ellenére fotózni igenis szabad. Hatalmas élmény a város ókori, 532-ben épült földalatti víztározó rendszerének egy darabjában barangolni. 336 darab, 8 méternél is magasabb korinthoszi márványoszlop, misztikus félhomály, kellemes zene, egy újabb „Crying Column”, ahol újra lehet (pénztárcát) kívánni, s a híres Medúsza fejek. Ezen ókori görög szörnyeteget ábrázoló 2 szobor eredete ismeretlen és nagy valószínűséggel egész egyszerűen csak, mint kőanyag kerültek beépítésre, hiszen össze-vissza, azaz oldalt fekve és fejjel lefelé állnak, de persze létezik ennél izgalmasabb magyarázat. A mitológia szerint akire Medúsza ránézett, kővé változott, szóval azért nem állnak a fejek rendesen, hogy ne tudjanak ránk nézni és kővé változtatni minket, látogatókat - köszi.

img_4580.JPG

Az Elsüllyedt Palota

dorii.jpg

Nem életem fotója, de egyrészt bizonyíték arra, hogy ott jártam, másrészt hogy nemcsak Julia Robertsnek van ekkora mosolya... 

img_4575.JPG

Nélkülem azért sokkal szebb! 

img_4591.JPG

A Síró oszlop, amelyik állítólag azért a több száz rabszolgáért könnyezik, akik a ciszterna építése közben vesztették életüket 

img_4588.JPG

Újabb esély apu pénztárcájára...

img_4600.JPG

Az egyik Medúsza

img_4603.JPG

A másik Medúsza - itt jobban látszik mekkora

img_4594.JPG

Valószínűleg az egyetlen turista vagyok, aki ezt megörökítette (vagy egyáltalán észrevette a lába alatt) 

     A föld felszínére visszaérve csak nem hagyott minket nyugodni a pénztárca (pláne, hogy időközben ugyebár agyon kívántuk magunkat), így mindannyian visszamentünk a szállodába és egyesített erővel kutattuk át apuék szobájában az összes létező zegzugot. Annyira bíztunk benne, hogy apu csak idegességében nem találta, de sajnos hiába… Persze hazatelefonálva Magyarországra le lett tiltatva az összes kártya, s azért nem állt meg az élet, hisz elvégre „csak” egy tárgy volt, még ha veszteség és bosszúság is, de mennyivel jobb ez így, mintha valamelyikünknek esett volna baja!

     A napunk hátralévő részét a Nagy bazárban (Kapali Carsi), illetve annak a környékén töltöttük el, ami a szállodánktól mindössze egyetlen villamosmegállóra volt, a villamos be is mondja: The Grand Bazaar.

img_3569.JPG

Megindult az asszony a férj pedig félti a vagyont... 

img_4665.JPG

A Nagy bazárban

baz2.JPG

Részlet(ek)

baz1.JPG

Azért a férj(ek) félelme nem alaptalan...

     Őszintén leírom, hogy maga a Nagy bazár nemcsak a nevében és a területét illetően, de a csalódás mértékét tekintve is igencsak nagy volt. Látni kell, nem mondom, de bemész, 10 perc, kijössz – ennyi tökéletesen elég. Brutális módon be-, egészen pontosan túl van árazva gyakorlatilag minden, s OK, hogy alkudni kell, de amikor az aluljáróban 60 líráért kapható cipőt úgy kezdi az árus, hogy ezer akárhány líra, akkor van a fenének kedve belekezdeni az alkudozásba. A másik bosszantó dolog a fotózás, hiszen sok hangulatos helyen, gyakorlatilag az összes lámpaárusnál tábla tiltja. Van, ahol lyukat próbáltam beszélni az árus hasába, de akkor sem sikerült kikönyörögnöm egyetlen képet se, míg máshol a vásárlás fejében nagykegyesen megengedték, hogy fotózzunk, de persze a képből ki nem álltak (hála a Photoshopnak, ők utólag levágva… mármint a képről…).

img_e5310.JPG

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen :)

img_3572.JPG

Nem az igazi... 

img_5276.JPG

Megvaaan!

     A Nagy bazár környéke sokkal inkább jó hely – persze annak, aki szeret és szeretne is vásárolni. Végeláthatatlan árus és replika, gyakorlatilag végkimerülésig lehet lötyögni, alkudozni, pénzt költeni és cipekedni. Vacsorára bájosan csalogatott minket a villamosmegállóhoz közeli Sar Restaurant (fő az őszinteség), de végül gyermekeink nagy örömére a Burger King mellett tettük le a voksunkat, ahol átszámolva nagyjából ötezer forintért ettük magunkat degeszre hatan. A szállodához vezető 1 megállónyi utat sétálva tettük meg, s betértünk még néhány boltba, név szerint megemlítem például az LC Waikikit , ahol elég sok jó ruhaneműt sikerült vennünk a fiúknak, ja meg csurrant-cseppent az anyukájuknak is...

img_4670.JPG

Életkép :)

img_4675.JPG

Fő az őszinteség! :)))

     A nap fénypontja a család hölgytagjai számára este 9-kor kezdődött, amikor is anyukámnak és nekem időpontunk volt a szállodánkbéli török fürdőbe, azaz a hammamba. Azért a lényegi és valóban kellemes rész bevallom elég furcsán kezdődött, amikor is a bőrünk előkészítéseképpen beküldtek minket egy szál bikiniben a törököktől hemzsegő szaunába, majd át a konkrétan teltházas gőzfürdőbe. Az egy dolog, hogy délelőtt a vállamtól a bokámig semmit, sőt még a hajamat sem láttathattam, most meg jó, ha volt rajtam 20 centi anyag, de ami még ennél is jobban bosszantott, hogy elég sokba került ez a móka ahhoz, hogy nemhogy ne jól, hanem egyenesen kellemetlenül érezzük magunkat. Elmondanám ugyanis, hogy ezek a népek koszos papucsban járkálnak percenként ki-be (konkrétan melegebb van itthon a fürdőszobánkban, mint ott a szaunában), rágóznak (csámcsogva, durrogtatva, ahogy azt „illik”), egymással kiabálnak és ha ez nem lenne elég, a szaunában is mobiltelefonoznak (azt lestem, hogy ugyan melyik fotózgat…). Persze felháborodásunknak a wellness-részleg munkatársánál hangot is adtam, mire grátisz arcfiatalító maszkot kentek ránk elnézéskérésképpen, no meg mert a törökfürdő kiürülésére hiába volt előjegyezve időpontunk, még mindig várni kellett. A maszk lemosása megint csak kalandos volt, hiszen e célból konkrétan egy wc-be küldtek be minket, szóval ameddig én a kis csapnál tisztogattam magam, anyu erősen gondolkodott rajta, hogy a bidébe dugja be a fejét, csak hogy haladjunk. Potyogtak a könnyeink, mondanom sem kell, pláne, mikor anyu kész lett és a tükörbe nézve és magát meglátva megkérdezte viccesen, hogy „Dóri, te vagy az?”, aztán meg a fiatalító maszk abszolút csúcshatását bizonyítandó, elkezdett oázni … Mi lett volna, ha még jól is érezzük magunkat???

img_4683.JPG

Anya-lánya hammam(ra várva) - a legvidámabb barakk...

     Maga a hammam még csak ezután kezdődött. Egy gyönyörű szép márványterembe léptünk be, aminek a közepén egy hatalmas és forró márványágy állt. Erre kellett felfeküdni és kezdődhetett a nagybetűs török masszázs – anyu kezdett, majd sorra kerültem én is (bevallom töredelmesen, hogy az egy szál törölközőt maga köré tekert masszőrfiúval nem mertem kettesben maradni, így miután a Nándik allergiásak-asztmásak, az időközben elaludt kisebbik fiamat költötték fel és ültették be anyukára vigyázni…). A masszőr először forró vízzel locsolta le, majd tokától bokáig átradírozta a testemet. Elképesztő mennyiségű kosz (nevezzük elhalt bőrnek) jött le, majd következett egy újabb meleg vizes fürdetés és elképzelhetetlen mennyiségű hab. A habot egy párhuzatszerű szappanos anyag segítségével képezte –fantasztikus látvány volt maga a műveletet is és az a hatalmas habtenger, ami szinte az egész helyiséget bekebelezte. Ezután egy nagyon kellemes masszázs következett, aminek a végén egy picit bizarr, de egy férfi részéről mindenképpen furcsa módon kibontotta a szépen befont hajamat, majd megmosta és végül megmasszírozta a fejemet – OK, azért beismerem, hogy jól esett. A végső fürdetés után kisbaba módjára törölközőkbe tekert, majd teát-ásványvizet kortyolgatva pihengethettem egy másik helyen – természetesen a kis testőrömmel. Hát ilyen volt az én első, de bízom benne, hogy nem utolsó hammamom… Meg is nézem gyorsan a repülőjegy-árakat... :) 

img_4371.JPG

A hammam maga

img_5050.JPG

Kényeztetés (itt még fonott hajjal :))

Folyt. köv.

PhD

Isztambul, óúóúó Isztambul... (1. rész)

     Érdekes dolog, hogy valahányszor visszagondolok a gyerekkoromra, nemcsak emlékek, hanem dallamok is megjelennek a fejemben. ’80-as évek közepe, Fonyód, szakszervezeti üdülő, Biscaya, Moonlight Shadow, no és az Isztambul, óúóúó Isztambul! Mindig is vágytam, de legbelül tudtam is, hogy egyszer úgyis eljutok oda (még jó, hogy nem a Road to Hell zeng sorszerűen a fejemben…). „Néhány” évvel később valóra is vált a vágyálmom – igaz, időközben nemcsak hogy saját gyerekeim lettek, de a fonyódi Dórikánál már ők is jó pár évvel idősebbek.

     Október elején kezdtük el tervezgetni az idei (2018) őszi szünetet, amikor is a repülőjegy- és szállodaárak, valamint a várható időjárás végigbogarászása után Koppenhága, Moszkva, Párizs és Isztambul közül leginkább a legutóbbi szempont (és a gyerekkorom) miatt Isztambul nyert, s október 28-án a család nagy boldogan kelt - ki az ágyból és útra egyaránt.

img_e3779.JPG

Utazni csak stílusosan...

img_3786.JPG

Nándi (férj), Nándi (gyerek), Milán (gyerek), Feri (hegy)

     Annak ellenére, hogy a jegy valamivel drágább volt, végül a Turkish Airlines járatával utaztunk, mert azon túl, hogy normálisabb időben mennek a gépei, mint a fapadosok, a bőröndökért sem kellett így külön fizetnünk, no meg utazás közben enni-inni is kaptunk (bár a tonhalas cucchoz, miután nem eszünk halat, gyakorlatilag hozzá sem nyúltunk). Elmesélem a teljesség kedvéért (hiszen más légitársaságnál így még sosem jártunk), hogy mind az otthonról, 24 órával az utazás előtt lehetséges on-line check-innél, mind a helyszínen komoly gondban voltunk, mert az ugyanazt a nevet viselő férjemet és fiamat hiába a különböző születési dátum és útlevélszám, a rendszer nem volt hajlandó két külön utasként felismerni és kezelni (s ugyanezt a tortúrát a hazaútnál is el kellett játszani, amikor is ennek köszönhetően aztán a repülőn nem is tudtunk együtt ülni, mert naná, hogy mindenki össze-vissza cserélget, de akivel nekünk kellett volna, az egy szimpatikus féreg volt, aki csak a saját helyén volt hajlandó utazni – mondtuk is, hogy majd megbünteti a saját istene, de kértük is rögtön a mienket, hogy csak ne most tegye…). A repülőtéren várakozva többször belebotlottunk Lagzi Lajcsiékba, akik bár irtó kicsi az esélye, de végül szintén a mi gépünkön utaztak, s ha ez nem lenne elég, az előttünk lévő sorban (trombita és isztambuli posztok híján gyanítom, hogy ruhatár-frissítésre utazott a gyerekeivel a bazárba, de hát nem kell azt tudni senkinek, hogy honnan a fiatalok sok guccsi cucca).

img_3809.JPG

A kedvenc, 27. sorunkban :)

img_3897.JPG

Igazam van vagy igazam van?

img_e3852.JPG

A legsötétebb felhő felett is örökké süt a Nap!

     Kellemes utunk volt (leszámítva a tonhalat) és pikk-pakk kint voltunk Törökországban, ahol miután ők a téli időszámításkor 2 órával előbbre járnak, a gépünk egy picivel a naplemente után, a felgyúló esti fényekben landolt - bámulatos volt a hatalmas Isztambult, a Boszporusz partját és a sok-sok mecsetet így látni, no meg a valóban hatalmas dugókról a saját szemünkkel meggyőződni. Miután a Bookingon nemcsak a szállást, hanem a transzfert is előre lefoglaltuk, a repülőtéren névtáblával vártak és egy szinte bejáratós szipi-szupi Mercedes Vitoval elszállítottak minket a szállodáig. Az Atatürk reptérről egyébként metróval is be lehet jutni a városba, ahol aztán tovább tömegközlekedve nyilván eljuthatunk bárhova, de ismeretlenül, nagy bőröndökkel és nem utolsósorban este tudtuk, hogy nem igazán fog ehhez a fogunk fűleni, s szerintem hatunknak (papa, mama, gyerekek, a férjem és én) a 20 euró körüli összeg a hivatalosan 16,5 kilométeres és a gyakorlatban félórás útért abszolút megéri. Az Ilkbal Deluxe Hotelben szálltunk meg, ami Isztambul legfőbb látnivalóinak szempontjából tökéletes helyen van, a nagyon bőséges svédasztalról úgy be lehet lakni, hogy az a vacsoráig kitart, és nem utolsó sorban van saját hamamja. A szállodába érve ámultunk és bámultunk, hogy milyen szép, de aztán a mosoly gyorsan az arcunkra fagyott, amikor világítás nélküli, szűk, kanyargós folyosókon értünk oda a saját, ablak nélküli és a neten ábrázolttal még csak köszönő viszonyban sem lévő, leginkább egy zárdára emlékeztető szobáinkhoz. Persze nekem sem kellett több és olyan reklamálásba kezdtem, hogy aztán végigmutatták a szálloda összes szabad szobáját és kiválaszthattuk, melyikekben óhajtunk lakni…

img_3916.JPG

Hello, Isztambul!

img_3930.JPG

Úton/transzfer... 

img_3939.JPG

...ide

img_3936.JPG

Ilkbal Delux Hotel

img_3955.JPG

Az "új" szobánk

     Miután az ár csak a svédasztalos reggelit tartalmazta és hát a sokat emlegetett tonhallal sem laktunk ugyebár túl jól, felkerekedtünk, hogy beüljünk valahova vacsorázni. Lévén, hogy öreg este volt, igencsak fáradtak voltunk és a környéket sem ismertük még, gyakorlatilag betértünk az első szembejövő streetfood kajáldába, ahol normális körülmények közt nagyjából leülni sem mernék, de most olyan bátran és jóízűen ettük az isteni kebapot meg sült tejberizst, hogy azon túl, hogy mind a 10 ujjamat megnyaltam, komolyan mondom, még az előítélet szót is elfelejtem örök életre!

img_3940.JPG

Hopp, a sarkon egy mecset (mint rendesen)

img_3946_1.JPG

Helyi streetfood

img_3942.JPG

Kebap, sült tejberizs és a 10 ujjam

     Másnap reggel az idegenvezető (jelen) könyörtelenül ragaszkodott a szokásos módon előre, precízen megírt programtervhez, így a család 8 órakor (otthoni 6!) már szépen reggelizett a nyolcadik emeleti panorámás étteremben. Ebben nagy segítségemre volt a müezzin és az ő hajnal 6 óra (otthon 4!) körüli éneke, ami az első reggelen jól felijesztett bennünket (a többi reggelen már rutinosan átaludtuk, akárcsak a kakasok kukorékolását Magyarországon).

img_4391.JPG

Kilátás, melyre csak felkelni érdemes!

img_3981.JPG

Reggeli Isztambul felett

img_3993.JPG

A kedvünkért ráírták magyarul (ha nem látnánk): "süt" a Nap :)

     Miután a konstans 22-23 fok mellett az ott tartózkodásunk idején csak erre az egy napra írt egész napos napsütést az előrejelzés, legelső programként elmentünk a Boszporuszon hajókázni. Ehhez a szállodához közeli Laleli megállóból elvillamosoztunk (T1) a 6 megállóra lévő Eminönü megállóig, ami gyakorlatilag maga a kikötő. A tömegközlekedés legegyszerűbb módja az Istanbulcart, ami egy feltöltős plasztikkártya és minden újságosbódéban, illetve a minden megállóban megtalálható automatában megvásárolható és feltölthető könnyen, gyorsan. Elvileg 6 török lírába kerül, amit blokk ellenében visszaváltáskor vissza is adnak (így olvastam), de nekünk az eladó teljesen ingyen adta (mondjuk emlékbe, illetve a későbbi isztambuli útjainkra – mert lesz! – úgyis megtartottuk volna). Egy utazás ára kb 2,5 líra, s egy kártyát többen is használhatnak, csak ilyenkor nyilván annyiszor kell azt leolvastatni a beléptető kapuban. Itt térnék ki rá, hogy az utazásunkkor 39.- forint volt 1 líra vételi és 59.- forint 1 líra eladási ára, azaz bankkártyás fizetések esetén a középárfolyamnak megfelelően az árakat 50-nel szorozva könnyen megvan mindennek a magyar ára (igen, jól számolod, 125.- forint körül van a török BKV, bocsánat BKK jegy ára, s megsúgom, hogy a szolgáltatás színvonala pedig fényévekre van). Azt is leírom emlékbe, bár ismeretlenül, de akkor is megérdemli, hogy amikor a család tagjai sorra csipogtatták le a kártyát és én utolsónak kint maradtam, mert elfogyott a kártyáról a pénz, visszalépett hozzám a szomszéd beléptető kaputól egy török úr és a saját kártyájával és egy kedves mosollyal önzetlenül beengedett. Törökország, szeretlek!

img_4742.JPG

Tipikus utcarészlet 

img_4003.JPG

És ez is :)

img_4380.JPG

Tömegközlekedés :)

     Az Eminönün leszállva a hajóindulás előtt szerettük volna megnézni az Egyiptomi, más néven Fűszerbazárt (Misir Carsisi), azonban azt az aznapi állami ünnep (október 29.) miatt érthetetlen módon zárva találtuk (érthetetlen, hisz minden, de tényleg minden más nyitva volt), de erről már a legelső utcaseprő kedvesen tájékoztatott (miután törökül vajmi keveset beszélünk/értünk, természetesen angolul – még egyszer leírom: az utcaseprő!) A kikötőhöz átvezető aluljáróban konkrétan sokkot kaptunk és egy pillanat alatt megértettük, miért járnak az emberek Törökországba: 20 líráért bármelyik vezető világmárka kendője/sálja, 25-ért LV, Gucci stb. pénztárca, 30-ért Ralph Lauren, Lacoste stb. pulóver, 60-ért Nike, Adidas stb. cipők garmadája, amit kis szerencsével utolsó párak esetén 35.- líráért is megkaphatsz (igen, még készpénzzel, tehát „drágán” váltott lírával fizetve is 2100.- forintért viríthat a lábadon a Balenciaga!). Jó-jó, tudom, nem az, csak annak látszó, de megszólalásig annak, és amikor a boltban vett, eredetinek vélt, de legalábbis beárazott harmincezres Nike cipőről is leválik a Nike-jel, akkor tulajdonképpen hol itt a probléma…

     A hajónk 11:00-kor indult és előzetes kutatásaim alapján a TURYOL társaságra esett a választásunk. Azt olvastam, hogy a hajó a Galata-híd Eminönü felőli lábának mindkét oldalán megáll, s a mecsettől távolabbi oldalon felszállva olcsóbb a jegy, azonban akármerre néztem, mindenhol mecsetet láttam, így nem lettem sokkal okosabb, szóval felszálltunk ott, ahol épp voltunk, mint kiderült pont a drágább helyen (20 líra, azaz 1000.- forint volt így a jegy egy 1,5 órás hajókázásért a Boszporuszon – húúúú), amit azonban másnak is így ajánlanék, mert lehet, hogy a következő megállónál felszállva pár lírával olcsóbb, viszont addigra már minden jó hely el van foglalva a hajón. A hajókázás nagyon tetszett, sok szép és híres helyet láttunk és átmentünk a híres, Európát Ázsiával összekötő Boszporusz-híd alatt, amin gyalogosan átsétálni, akármilyen romantikusan is hangzik, nem lehet. Amikor épp nem volt fontos látni/fotózni való, a Luxusfeleségekből megismert Csősz Boglárkáék házát igyekeztünk megtalálni, ami szerintünk sikerült is. A hajón 4 líráért ittunk isteni frissen facsart narancslevet, de lehetett gránátalmalét, kávét, teát is inni, s szerintem a tömegközlekedési eszközökön és a mecseteken kívül ez volt az egyetlen hely, ahol hála Istennek (vagy Allahnak) nem lehetett dohányozni, vagyis a dohányfüstöt vágni.

img_4118.JPG

Hajón

img_4062.JPG

A Boszporusz-híd alatt

img_4375.JPG

Valahol Európa és Ázsia közt 

     A hajóról leszállva átsétáltunk a híres, pecásokkal teli, kétemeletes Galata hídon (Galata Köprüsü), majd megcéloztuk a Galata-tornyot (Galata Kulesi). 

img_4137.JPG

  A Galata híd 1/3-ada a vízről nézve

img_4005.JPG

Galata híd - a tövében (és a bűzében...) állva

img_4017.JPG

Egy szimpatikus család a Galata hídon 

     A Galata-toronyba a világ második legrégebbi és minden bizonnyal legrövidebb, mindössze 90 másodperces menetidővel közlekedő metróvonala, a Tünel vitt volna fel, ami azonban ott jártunkkor épp „out of order” volt, tehát helyette 1 megállót mentünk a pótlóbuszon, majd egy nyíl egyenes utca végén ott állt maga a torony, körülötte pedig a kanyargó, őrült hosszú sor – 1 óránkba telt, míg elaraszoltunk a bejáratig. Az 1348-ban épült, 66,9 méter magas torony lifttel és utána még 70 lépcsőfokon (ezt olvastam, de bevallom töredelmesen, nem ellenőriztem) megközelíthető kilátóteraszáról csodálatos kilátás nyílik az Aranyszarv-öbölre és a városra, s ha már ennyit vártunk rá, a körbejárása után beültünk a kávézójába, hogy tovább gyönyörködhessünk a látványban, amit nagy ritkán jelentett a táj, sokkal inkább az emberek folyamatos áradata, s a roppant szórakoztató fotózási bénázása. Annak ellenére, hogy ez a torony kávézója (az étterem egy emelettel lejjebb található, de oda csak előzetes foglalással lehet bejutni), étlappal és finom ételekkel is szolgáltak, s a hely különlegessége ellenére abszolút normális árakon. Maga a torony egyébként 9:00-17:00/19:00 (téli/nyári időszak) óra között 35 líra/fő áron látogatható.

img_4376.PNG

A Galata-torony - "valaki" mindig belesétált a képbe...

img_4155.JPG

A lift

img_4185b.JPG

A látvány

img_4381.JPG

Isztambul tetejÉN

img_4228.JPG

Amikor beülsz valahova a kilátásért...

img_4208.JPG

Azért alakult...

img_4246.JPG

S aztán beletrollkodott a saját férjem - nagyon nevettünk :)))  

     Néhány környező turista bolt (nem azt, hanem nekik árulnak) meglátogatása után átmetróztunk (1 megálló) a város tulajdonképpen főterére, a Taksim térre (Taksim Meydani), ami olyan hatalmas, hogy a közepén egy mecset is elfér – erre ők is rájöttek, már építik is. Szerencsénkre épp egy különleges kézműves fesztiválba botlottunk, ahol számtalan hagyományos török kézművessel találkozhattunk munka közben. Még felnőtt fejjel is lenyűgöző és lebilincselő volt az üvegfúvást nézni vagy éppen azt, hogyan lesz a selyemgubóból selyemszál, majd selyemsál, de egy néni új, ünnepi terítőt és evőeszköztartó zsebecskéket is varrt kifejezetten nekünk.

img_4327.JPG

Taksim téren a család - megörökítettük apuval egymást 

img_4287.JPG

Tradicionális mesterségek fantasztikus fesztiválja

img_4303.JPG

Üvegfúvás

img_4311.JPG

Selyemgyártás

taksim.jpg

A bizonyíték (jobb oldalt), hogy valóban épül a mecset...

     A délután/este hátralévő részében végigsétáltunk az 1,7 km hosszú isztambuli Champs-Élysées-n, az Istiklalon. Betértünk többek közt a világhírű Hafiz Mustafa Cukrászdába (aki nem lóbál ilyen papírtáskát, az nem is járt igazán Isztambulban), vacsorára pedig kipróbáltunk egy újabb helyi specialitást, a Kumpirt. Ez valójában egy elképzelhetetlenül nagy főtt-sült krumpli félbehasítva, amiből kiszedik, vajjal és sajttal kikeverik, majd visszatöltik a belsejét és aztán igény szerint továbbtöltik a pultba kihelyezett mindenfélék bármelyikével – nekem nagyon-nagyon ízlett! A gyerekek kaptak/nem kaptak/kaptak híres török fagyit is, amivel az árus percekig szívatta őket pont úgy, ahogy az interneten keringő felvételeken. Annyira hirtelen történt, hogy mire észbe kaptam, alig tudtam készíteni néhány másodpercnyi videófelvételt, de a kacajuk örökre belém és beléjük égett és ez a lényeg!

img_4334.JPG

A "csöpp" és "kihalt" Istiklal

img_4342.JPG

A Hafiz Mustafa Cukrászda

img_4365.JPG

Készül a Kumpírom

img_4370.JPG

Jó étvágyat! :P

     Az Istiklal végénél kicsit kalandosan, itthon azt mondanám, tökön-paszulyon, ott viszont girbegurba utcákon át jutottunk el annak a villamosnak (T1) a Tophane nevű megállójáig, ami egyenesen hazavitt minket a szállodába. Megoldható lett volna a hazaút úgy is, hogy visszametrózunk a Taksimra, ahonnan Tünellel (ha működik) lemegyünk a Kabatas nevű villamosmegállóba és onnan haza, de nekem egy kis séta egyszerűbb, gyorsabb és kétségkívül költséghatékonyabb megoldásnak tűnt, s nem mellékesen biztos, ami biztos, két rendőrt is megkérdeztem, akik szintén a számukra természetes, számunkra – utólag bevallom – kissé vadregényes megoldásra voksoltak. A kivilágított városon át, többek közt a gyönyörű Hagia Szophia és Kék mecsetet mellett elhaladva igazán hangulatos, a napot méltón megkoronázó módon villamosoztunk haza (na nem Magyarországig, csupán a szállodába).

Folyt.köv.

PhD

Amerikai vakáció újratöltve 7.

(Előző rész:                          http://phdazeletrol.blog.hu/2018/01/21/amerikai_vakacio_ujratoltve_227)

     Utazásunk kilencedik napján a pennsylvaniai Harrisburgben ébredtünk, ahonnan a reggeli és a kocsik megreggeliztetése után északra vettük az irányt, de olyannyira, hogy az este már Kanadában ért minket. Több száz kilométert, de még mérföldben is több százat autóztunk aznap, s bár előre kinéztem, milyen nemzeti parkbéli sétával fogjuk pihenésképpen megszakítani a hosszú utat, az előzetes terveket „sajnos” felülírták az út menti Rossok (amik valójában nagyon is jó boltok). Hiába került estére Földünk leghíresebb vízesése, pontosabban mi hozzá szinte testközelbe, az utazástól (és vásárlástól) fáradtan jobban esett a szállás elfoglalása után egy finom vacsora és egy nyugodt éjszaka mindannyiunknak.

img_2452.JPGNándi tankol...

img_2434.JPGÉs tankol...

img_2426.JPGÉs feltankoltunk!

dsc_2022kis.JPGÚton Kanadába

img_1755.JPGHello, Kanada! 

     Ahogy előző este az ágyak, úgy vonzott mágnesként másnap reggel a Niagara. Huh, nem is tudom, miket kellene most leírnom róla, hisz nyilvánvalóan kapcsolódik hozzá rengeteg érdekes tény, de azon túl, hogy ez pillanatok alatt kiguglizható, azt hiszem, illetve határozottan állítom, hogy amikor az ember ott áll, teljesen lényegtelenné válik minden adat. Mert a libabőrös, titokban magamat megcsipkedős érzésre, a Mennydörgő víz hangjára, a szálló-áztató vízpára izgalmára vagy épp az esti fényjáték előcsalogatta könnyekre nemhogy nem térnek ki a lexikonok, nincsenek is rá szavak… A délelőttöt a vízesés melletti sétával (és fotózással), majd a nem kicsi, de tempósan haladó sorban állást követően a vízesés lábához hajózással (és fotózással) töltöttük – felejthetetlen élmény! De tényleg!!! Itt jegyezném meg, hogy a vízesés tulajdonképpen vízesések, földrajzilag egészen pontosan vízesés-együttes, hiszen az Erie-tóból eredő Niagara-folyót mielőtt az Ontario-tóba zuhanna kettéválasztja egy sziget (becses nevén Kecske) és így lesz az Egyesült Államoknak is és Kanadának is saját Niagarája, melyek közül jelentem, valóban a kanadai Patkó-zuhatag a nagyobb, a szebb, a niagarásabb (az élményért tehát irány Kanada, amihez a mende-mondákkal ellentétben az USÁ-ból autóval/gyalog érkezve nem szükséges semmilyen vízum vagy külön irat!). Amiért minderre kitértem és itt tértem ki az az, hogy a Niagarához közel bátorkodó hajókon ez a kettőség tök jól, akarom mondani, remekül látszik: az amerikai oldalról induló hajókon minden utason kék, míg rajtunk, azaz a kanadai oldal turistáin piros esőkabát virított s gyanítom, virít még most is (nem rajtunk, a turistákon).  

img_2695.JPGNiagara Falls, azaz vízesések

img_2460.JPGAz Amerikai-zuhatag, USA

dsc_2059kis.JPGA Patkó-zuhatag, Kanada 

img_2542.JPGA Pölös fiúk, Kanada 

img_2860.JPGElnézést, hogy eltakarjuk...

img_2553.JPGFélreálltunk!

img_2461.JPGŐk meg rá... Kik is?

img_2601.JPGIrány oda!
dsc_2080kis.JPGEgy amerikai oldalról induló hajó

img_2863.JPGA kanadai oldal turistái

img_1884.JPGAz 51 méter mélyből 110km/órával zuhanó víz tövében

     Egy nagyon szép teraszon ebédeltünk, amit azonban két okból mégsem ajánlanék: 1, a számla végösszegébe tuti, hogy a kilátást is beleszámolták 2, fogalmam sincs, mi volt a hely neve vagy hogyan definiálhatnám. Mindenesetre tény, hogy nagyon hangulatos és felemelő érzés volt a Niagara panorámáját csodálva – ahogy apukám szokta mondani- fagocitálni.

img_2685.JPGHát itt ebédeltünk (a többiek is, csak ők nem lettek megörökítve)

     A délutánt Niagara Falls városában, azaz a vízesésnek hátat fordítva töltöttük, ami azért összességében meglehetősen elgondolkodtató. Persze kell a turistáknak a panem et circes (hát még nekik a turista…), de a természet önnön szépsége helyett a köré épített gyakorlatilag lüktető mini Vegas azért erősen illúzióromboló. Gyerekes család lévén, no meg a ha már itt járunk elv mentén a beszippantás természetesen esetünkben is könnyen ment, s kitartva bár az előbbi véleményem mellett, azért tulajdonképpen elég jól éreztük magunkat. A körbeséta és a fakultatív sör/fagyi elfogyasztása után a gyerekek minigolfoztak egy dinóparkban, majd Niagara Eye-oztunk egyet, azaz óriáskerékre ülve is megcsodáltuk a Niagarát. A hasonló rálátást biztosító Skylon Tower nekünk kimaradt, de egyrészt nincs hiányérzetünk miatta, másrészt valami legalább legközelebbre is maradt…

dsc_2183kis.JPGSzóval az ott a Niagara - ezt bátorkodtam kritizálni...

dsc_2177kis.JPGEz meg a mini Vegas - szerintem

dsc_2202kis.JPGVan itt (is) minden, mi szem-szájnak ingere

img_2867.JPGFagyi

img_2741.JPG Sör

img_2868.JPGMinden

img_2779.JPGDinoszaurusz/minigolf park

img_2788.JPGA magyar válogatott

img_2866.JPGMadártávlatból

     Mielőtt beesteledett felfedeztünk még néhány boltot, hiszen kíváncsiak voltunk az ottani árakra – legyen elég annyi, hogy elég sok kanadai cuccunk van… (sportdolgokat és akciókban legalábbis mindenképpen érdemes náluk vásárolni). A Niagarához már sötétben, és ami nagyon fontos, vastagon (és nem elég vastagon!) felöltözve tértünk vissza, hogy megcsodáljuk az esti tűzi- és fényjátékot. Amíg élek nem felejtem el azt a képet, ahogy az amerikai oldalon lévő vízesés az USA zászlójának színeiben, a kanadai oldalon lévő pedig a kanadai zászló színeiben megvilágítva pompázik és a kettő közé fellőtt tűzijátékkal a két ország és a sok-sok turista képében az egész világ együtt ünnepel. És nem csak ez a kép égett belém, hanem az érzés is. Az érzés, hogy élni és együtt élni bizony így is lehet. Így kell(ene). Így érdemes!

img_2869.JPGEgy kép & much more...

     Másnap reggel az USÁ-ba visszavezető hídról még vetettünk néhány búcsúpillantást a Niagarára, majd megtettünk egy újabb igen hosszú utat. A tovább(sz)álló repülőjegyünk ugyan másnap estére szólt, de az volt a koncepció, hogy inkább legyünk a közelben (legalábbis az USA léptékével mérve), minthogy egy hosszú útban rejlő megannyi kockázat valamelyike miatt esetleg lekéssük a gépünket (előrebocsátom ez a közelből is majdnem meglett…). New Havenre esett a választásunk a lehetséges, repülőtérhez „közeli” helyek közül, mert egy igazi amerikai egyetemet mindenképpen szerettünk volna megnézni (és nem mellesleg Connecticut államban játszódik az egyik kedvenc sorozatom, a Szívek szállodája is). Kanadából természetesen estére érkeztünk meg, így a YALE felfedezése másnapra maradt. Ha rangsorolni szeretném ennek az utazásnak, de akár az összes eddigi utazásunknak az élményeit (amit persze nem lehet), a YALE egész biztos vagyok benne, hogy toplistás helyre kerülne - rendkívül különleges élmény. A látogatást mi a látogatóközpontban kezdtük, ami nem feltétlenül egyértelmű, hiszen az egyetemi városrészben barangolni e nélkül is lehet, illetve majdnem, viszont egyértelműen kevésbé érdemes. A látogatóközpontból ugyanis ott tanuló diákok által vezetett csoportok indulnak gyakran és ingyen és ők olyan információkkal szolgálnak és olyan helyekre is bevisznek, amik az utca embere számára gyakorlatilag elérhetetlenek. A több mint 300 éves épületek és emlékek között, a Morse, Meryl Streep, George H. W. Bush, George W. Bush, Bill Clinton amerikai elnökök és Hillary Clinton majdnem elnök koptatta utakon járva nem lehet nem átszellemülni, amihez nagyban hozzájárultak az asztronómia szakon végzős kísérőnk, Isabell történetei is. Elsőként az egyetem alapításáról, illetve történetéről mesélt, majd körbemutatta az egyetemi élet főbb színtereit, az évfolyamonként elkülönülő kollégiumi épületeket, az étkezőket, egy híres báltermet és mesélt a különböző szokásokról és babonákról, melyek közül egyet mi sem hagytunk ki: Theodore Dwight Woolsey csizmájának fényesre simogatott orrát egy kis szerencséért megérintettük mi is.

img_3167.JPGWelcome drink helyett welcome board

img_3130.JPGGyönyörűséges YALE

img_2035_1.JPGKollégiumi épületek

img_3129.JPGEzen ne múljon a jó szerencsénk!

     Kétségkívül a könyvtárak voltak a legámulatbaejtőbb részei a túrának, pláne hogy a több mint 12 millió (!) könyvet őrző 22 YALE könyvtárból kettő igazán különlegesbe alkalmunk volt bemenni is. A Sterling Memorial Library kívülről egy az egyben templomnak tűnik, minthogy a tervezője annak idején székesegyházra készített terveket, mivel azonban azokat visszadobták azzal, hogy köszönjük, van már templomunk, módosított néhány vonalat és ismét beadta a rajzokat azzal, hogy könyvtárat tervezett (zseniális, nem?)  – ez a 15 emeletes templom-könyvtár ma 5 millió könyv méltó helye.

dsc_2335kis.JPGSterling Memorial Library

dsc_2332kis.JPGBejárat a könyvtárba

img_3048.JPGNem sokat variáltak a templomterveken :)

img_3046.JPGItt olvasgatni ahhhhh...

     A másik könyvtár, amihez volt szerencsénk a világhírű Beinecke Rare Book and Manuscript Library, a világ egyik legnagyobb könyvritkaság- és kéziratgyűjteménye, mely többek közt 180 000 különleges első kiadás otthona – a mai napig nem akarom elhinni, hogy én már jártam ott! Saját szemünkkel láthattuk például az 1455 körül (tehát a föld, amin álltunk, konkrétan még fel sem volt fedezve…) nyomtatott eredeti Gutenberg Bibliát és a Függetlenségi nyilatkozat 1776-ban kinyomtatott, gyönyörű másolatát.  A márványfalú épületen belül egy speciális üvegfal veszi körül a régibbnél régibb könyveket – azontúl hogy fantasztikus látvány, ezt a hatalmas üvegkalitkát tűz esetén azonnal légteleníteni tudják, hogy ezek az értékes ritkaságok megmaradjanak az utókornak is.

img_3051.JPGBeinecke Library kívülről

img_3131.JPG...belülről

dsc_2365kis.JPGKincsek, ameddig a szem ellát

dsc_2360kis.JPGPolcrészlet

img_3060.JPGEredeti Gutenberg Biblia (~1455)

img_3063.JPGA Függetlenségi nyilatkozat (1776)

     Sajnos bemenni és kipróbálni nem tudtuk, de nagyon tetszett még a YALE konditermének épülete, és naná, hogy a hivatalos és hatalmas (és irtó drága) YALE shop is, ahol azonban már nem sok időt tudtunk eltölteni, mert ideje volt megindulni Newark repülőterére.

img_3133.JPGHát kérem szépen, az ott bizony egy konditerem

img_3076.JPGEgy teljes nap is kevés lett volna csak itt!

img_3078.JPGYALE hűtőmágnes & PhD ars poetica

     Annak ellenére, hogy a mintegy 150 kilométeres távolságra bő másfél órát írt az útvonaltervező és mi rászántunk biztos, ami biztos 5 órahosszát, majdnem nem értünk oda a repülőtérre. Elképesztő dugókban álltunk, araszoltunk, lerágtuk az összes körmünket és bőrt a szánkról kívül-belül és öregedtünk jó néhány évet – na a szép utazások ezen részeit nem említi és nem is irigyli senki. Ha a péntek délutáni csúcs nem lett volna elég, a kölcsönautókat is tele kellett még tankolni, sőt gépre szállás előtt - bármily meglepő – azokat le is kellett adni. A történetnek volt még egy ”szépsége”: hiába voltak megvéve a repülőjegyeink, nem tudtunk előzetesen on-line becsekkolni, ugyanis állítólag nem volt több szabad hely a gépen, szóval még ezt is kellett intézni. A csodával határos módon végül odaértünk, elértük és bár hatan a gép négy részére lettünk szétszórva, mégiscsak úton voltunk Miamiba nagy duzzogva. :)

img_3132.JPGViszlát, északkelet! Délnyugat, jövünk! 

Folyt. köv.  

PhD

Amerikai vakáció újratöltve 6.

(Előző rész:                     http://phdazeletrol.blog.hu/2017/10/09/amerikai_vakacio_ujratoltve_467)

     Amióta életemben először hallottam az amishokról, azóta érdekel az ő titokzatos világuk.  Néztem filmet és dokumentumfilmet meg olvastam is róluk, sőt anno San Diegóban még találkozni is volt szerencsém néhánnyal, de amit hónapok óta szerveztem, az minden elképzelésemet felülmúlt. Történt ugyanis, hogy egy amerikai utazgatós édesanya blogjában rábukkantam egy olyan amish családra, amely turistákat fogad a vendégházában…

     Washingtonból viszonylag későn indultunk s logikusan érkeztünk is meg a pennsylvaniai Gordonville-be. Azonnal tudtuk, hogy jó helyen járunk, hiszen konkrétan korom sötét volt, és mint a szentjánosbogarak luciferinje, úgy világított a buggy-k lámpása országút szerte. Hiába mutatta a GPS, a farmbejárót persze nem találtuk a vaksötétben s végül néhány láthatósági mellényes (!) amish volt a segítségünkre. A kései órára tekintettel a házigazda néni gyakorlatilag megmutatta, hova parkoljunk, hol fogunk lakni és ment is vissza a főházba (gondolom aludni). Irtó hangulatos kis házunk volt, minden fából készült meg patchwork és hasonló kézimunka, kedves gondolatok a falakon, amish könyvek a polcokon. Volt saját fürdőszobánk, generátorról áramunk és az ablakokba szerelt ventillátoroknak köszönhetően a nyári meleg is abszolút elviselhető volt. Tudtuk, hónapokig készültünk rá lelkileg, hogy internet nem lesz, de idecsöppenve valahogy nem is bántuk (ugye, fiúk???). A nagyvárosok nyüzsgése után kifejezetten és elmondhatatlanul jól esett ez a nyugis, amolyan A farm, ahol élünk feeling.

img_1989.JPGWelcome!

img_2033.JPGImádkozz mindig, dolgozz keményen és bízz Istenben (így-így)

img_2405.JPGA szobánk

     Az álom azonban hamarosan rémálommá vált, kiderült ugyanis, hogy a lelkesedésünkben egy (legalábbis ekkor még egynek vélt) egér is osztozik. Sosem felejtem el, ahogy anyu ordított: egéééér (még most is csupa libabőrös lettem). Persze azt hittük, azt akartuk hinni, hogy valamit nagyon benézett, de aztán újra előjött a kis fránya, úgyhogy összeült a válságstáb. A két Nándi (apa és fia) lettek az őrszemek, akik kitartó várakozással és üldözéssel, na meg a kenyérpirító és egy papucs segítségével elkapták a nem kívánatos lakótársat, miután az rutinosan bevonult az előbb említett masinába csemegézni – milyen könnyű megoldás lett volna egy elegáns mozdulattal a kenyérpirító gombját lenyomni, azonban a fiúk inkább kivitték szabadon engedni. Nem mondom, hogy nyugodt éjszakánk volt – Nándi tudna mesélni, hányszor rezzentem össze, sőt ugrottam fel meg kiabáltam egeret látva álmomban (vagy ki tudja…), sőt én, a kőkemény bagolytípus hajnalban már a környéken sétálgattam a reggelt várva. 

img_2014.JPGA farm, ahol (f)élünk :)

img_1998.JPG05:34

     Reggelre valahogy minden más lett, sokkal kevésbé félelmetes (aki nem fél az egértől/semmi mástól, az nyugodtan kinevethet). 8 körül jött az amish néni a friss, házi reggelivel: saját joghurt, vaj és kenyér, melyet piríthatunk, ha akarunk. Hát nem akartunk, annál inkább buggyant ki belőlünk az egértörténet, melyet olyan színészi alakítás fogadott, hogy óóóó meg váóóóó itt még soha, hogy eséllyel pályázhatott volna akár az Oscarra. Körülbelül, illetve egészen pontosan ennyi volt az össz kommunikáció közöttünk, mint ahogy a családból se láttunk senki mást, ami nagyon nagy csalódás volt, hisz alapvetően miattuk jöttünk. A farmot persze bejárhattuk, láttuk, hogyan vannak berendezkedve a szinte teljesen önellátásra, de a személyes kontaktus, a beszélgetés, a megismerkedés nagyon hiányzott. Tulajdonképpen úgy éreztük, mintha az egész farm a mienk lenne, esküszöm, még induláskor se találtunk egy árva lelket, hogy legalább elköszönhessünk, ahogy az a nem amishoknál szokás...

img_2045.JPGAkár reklámfotó is lehetne - Oscart nekem is! :)))

img_2076.JPGA farm néhány épülete

img_2066.JPGA gazdaság egy része

img_2065.JPGA farmra vezető és onnan elvezető (!) út...

     Na de menjünk csak vissza még néhány percre. Az idilli reggeli és a „tűzzünk innen” közt azért volt még egy említésre méltó kalandunk, a csomagolás. Ordítva fedeztem fel ugyanis, hogy a bőröndömben egér, bár a kekszpusztítás mértékét elnézve inkább egy egérbanda járt (hiába, ez az ordítás nálunk családi szokás). Miután eger(ek)et magunkkal vinni végképp nem szándékoztunk, ismét Nándin volt a sor. Egyesével nézte-rázta át az összes cuccot (kétszer!), ami alatt én konkrétan egy szék tetején visítoztam, a gyerekek csapásra készen állva vártak a jól bevált papuccsal, anyuék pedig a pillanatot akarták minden áron megörökíteni. Hát így nyaralunk mi…

     Mindez azonban nem szegte se a jókedvünket, se a kíváncsiságunkat, a mouse house-t (hála Istennek) a hátunk mögött hagyva, már robogtunk is egy újabb amish helyszínre, ami tulajdonképpen egy turistáknak berendezett amish farm Lancasterben, ahol végre VALÓBAN megismerkedhettünk ezeknek a csodabogaraknak a kultúrájával - ez a program pótolt mindent és kárpótolt minket, csak ajánlani tudom mindenkinek.

img_2410.JPG

     A belépőjegy megvásárlása után egy vezetett túrán vettünk részt az ott álló amish házban, melynek során mindent elmesélt a kedves idős hölgy, amire egy átlagos ember kíváncsi a svájci ősidőktől a Bibliához és a tradíciókhoz, s ez által a családi összetartáshoz és békés élethez ragaszkodáson át a dress code-ig. Nagyon szépen beszélt, sokat értettek belőle a gyerekek is és könnyen lehetett fordítani is.

dsc_1858kicsi.JPGAz ugye, hogy milyen kedves idegenvezető nénink

dsc_1868kicsi.JPGJellegzetes amish szoba

dsc_1876kicsi.JPGNői ruhák

dsc_1872kicsi.JPGFérfi ruhák

img_2114.JPGBabaruhák

img_2118.JPGA bibliai idézetek, imák kötelező díszek

img_2123.JPGÉs hát az elmúlás... 

     A ház minden szegletének a tanulmányozása és az azokban rejlő izgalmas történeteknek a végighallgatása után szabadon barangolhattunk tovább. Nem kell nagy területet elképzelni, mégis van itt minden, ami amish.

img_2166.JPGÚtbaigazítás

dsc_1956kicsi.JPGAz amish farm

img_2134.JPGKovácsműhely

dsc_1929kicsi.JPGBizonyíték az amish humor létezésére: Golden Goat Bridge :)

     Nekem, mint pedagógusnak nyilvánvalóan az egytantermes iskola tetszett a legjobban, ahol egy igazi amish tanító néni várta a betérőket. Lehetett vele beszélgetni, valamint készségesen és szívesen válaszolt minden kérdésre is, de a mi figyelmünk gyorsan másra terelődött, hiszen a hatalmas táblán, amire az arra járók mindig felírják magukat, a sok krikszkraksz közt ott virított egy Béla. Persze nem tudtuk szó nélkül hagyni, mire kiderült, hogy a név tulajdonosa, egy német kisfiú még a teremben van, s persze rögtön beszélgetésbe elegyedtünk az anyukájával. Az amish iskola egyébként a gyerekek szívébe is gyorsan belopta/belopja magát, lévén hogy itt csak nyolc évig kell iskolába járni, utána az ifjak otthon tanulnak tovább: háztartási ismereteket és a családjukban hagyományos szakmát, illetve tv és minden más kütyü híján sokat beszélgetnek és olvasnak, így diploma nélkül is nagyon műveltek és tájékozottak.

dsc_1937kicsi.JPGAmishkola kívül... :)
img_2206.JPG...belül     

img_2196.JPGAmish vendégkönyv

     Az iskola mellett, illetve azzal holtversenyben kedvenceink voltak még az amish járművek. Elmentünk egy buggy ride-ra, azaz a felpattantunk egy jellegzetes fekete lovas kocsira, ami körbekocsikázott velünk a farmon, melynek során áthaladtunk többek közt egy jellegzetes, régi, fedett fahídon is. Az amishoknak, mint az általában elmondható a technikai vívmányokról, nincs autójuk, saját buggy-t viszont minden fiú kap, amikor betölti a 16 éves kort (ideje önálló útra indulni). Az amishoknak nincs biciklijük se, van viszont roller minden méretben - rég nevettünk annyit, mint ott rollerezgetve (hiába, csak tudnak valamit).

img_2160.JPGPapa, mama, gyerekek - végre mindenki egy képen!

img_2414.JPGBuggy Ride

img_2155.JPGCsak ne most szakadjon le...

img_2172.JPGNa, otthonra egy ilyet?

img_2219.JPGSzáguldás, roller, szerelem, száguldás, óóó - amish dalszöveg :)     

     A farm területéről azért az amishoknál is egy üzeleten át lehet kijutni, ahol sokféle jó minőségű, kézzel készített amish termékre és érdekesebbnél érdekesebb könyvekre meg szakácskönyvekre lehet szert tenni – az üzlet az kérem itt is üzlet. Az időutazásból kellemes átmenetet jelentett a közeli Target (nagyon szupermarket) és Panera Bread (igen, a korábban már említett evős hely), ahol nagy bőszen vásárolgattak és ebédeltek az amishok ugyanúgy, mint az átlagemberek, de hát a maskarájukról nemhogy a szomszéd kasszánál vagy asztalnál, nyilván kilométerekről is kiszúrni őket. A frissen tanultak alapján szakértően elemezgettük őket, hányadikos, házas-e ilyenek. Autóba ülve aztán tovább gyakoroltunk, néztük, hova nincs bevezetve az elektromos áram, hol szárad kint a sok jellegzetes ruha meg ilyenek. Amit viszont nem láttunk, igaz most már nem is kerestünk, azok a templomok, ugyanis olyan nekik nincs, a több órás istentiszteleteiket ugyanis mindig az adott közösség valamelyik családjának a házában tartják meg, s ha ez nem lenne elég, aznap mindenki ott is ebédel. S mennyi ilyen érdekességet lehetne még mesélni…

img_2131.JPG100% amish
img_2230kis.JPGAz amishokat nem szabad fotózni, de "véletlenül belesétáltak" ebbe a szelfibe :)

img_2409.JPGÉs még egy lesifotó csak itt, csak most, csak nektek!

img_2071.JPGAmish KRESZ 

     Délután nagyon más világ és kaland várt ránk, ugyanis a csokijáról híres Hershey volt a körutunk következő állomása, ami azonnal vissza- és beszippantott minket korunk Amerikájába. A hivatalosan is a Föld legédesebb helye jelzőt viselő városka minden (szó szerint) ízében stílszerűen cuki, beszédesek az utcanevek (például Chocolate Avenue, Cocoa Avenue), de Hershey’s Kisses csokialakúak a kandeláberek is. A Hershey’s Chocolate World volt a konkrét úti célunk, ami tulajdonképpen egy olyan szórakoztató komplexum, ahol természetesen minden a csokiról szól. Egy kis vasútszerűségen végigutazva megismerkedhettünk a csokigyártás folyamatával, illetve steril gyári munkásnak beöltözve saját csokit is gyárthattunk magunknak, aminek a végén mi magunk terveztük meg a csomagolását is. Sok-sok fakultatív program közül lehet még választani (pl. csokikóstoló, városnézés, követni sem tudom már, hány D-s mozi) és természetesen orrvérzésig lehet itt is vásárolgatni.

img_2235.JPGCsokimennyország kapujában...

img_2312.JPGKöszönjük, Mr Hershey! Vagyis öööö...

img_2314.JPGA friss tejet pedig köszönjük az amishoknak!

img_2319.JPGIrány csokigyártást tanulni!

img_2349.JPGAz ott MIND csoki!!!

jxox7174.jpgIdeje saját csokit gyártani!

img_2300.JPGHello, Baby!

img_2306.JPGCsokigyártás után - enni vagy nem enni?

img_2392.JPGVenni vagy nem venni?

img_2394.JPGPersze, hogy venni...

     Nem messze innen van egy brutális vidámpark is, a Hersheypark, aminek bájos érdekessége, hogy még a Hershey csokit megálmodó és gyárat alapító Milton Hershey hozta létre a dolgozók gyerekeinek, kevésbé bájos pedig, hogy itt található az Egyesült Államok egyik legbrutálisabb, konkrétan a legmeredekebb hullámvasútja. Hatunk életkorát és merészségét átlagolva, négyzetre emelve majd gyököt vonva úgy döntöttük, hogy érje be mindenki a 2 évvel ezelőtti tematikus parkokkal és irány a Niagara…

PhD

Amerikai vakáció újratöltve 5.

(Előző rész: http://phdazeletrol.blog.hu/2017/09/19/amerikai_vakacio_ujratoltve_766)

     New Yorkot örökre a szívünkbe zárva, de fizikálisan a hátunk mögött hagyva a hatodik napon Isten megteremtett minket (ja ez egy másik történet…), szóval megkezdtük az észak-keleti országrész felfedezését. Tulajdonképpen a főváros, Washington D.C. volt az eredeti úti cél, de úgy döntöttünk (értsd: -tem), hogy mivel útba esik, beiktatjuk a programunkba Philadelphia meglátogatását is. Egyrészt volt bennem valami megmagyarázhatatlan vonzalom ez iránt a város iránt, ami egy dallammal és a városon végigbaktató Bruce Springsteen-nel még valamikor kamaszkoromban belém égett, másrészt évekkel később az angol szakon jól megjegyeztem, hogy milyen fontos, sőt talán az egyik legfontosabb város Philadelphia az USA történetében. Magát a várost 1682-ben alapították, majd a függetlenségi háború során lett központi szerepe olyannyira, hogy itt írták alá 1776. július 4-én magát a Függetlenségi Nyilatkozatot és 11 évvel később az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát is, tehát tulajdonképpen itt alapították meg az Amerikai Egyesült Államokat, melynek maga Philadelphia lett az első fővárosa. Van valami libabőrös érzés bennem most, amikor ezeket a sorokat írom és bevallom, azok között az épületek között sétálva is volt.

img_1470.JPGHello Philly

     Elsőként rögtön az Independence National Historical Parkban kezdtünk, amely az az ingyenesen körbesétálható terület a város szívében, ahol megelevenedik előttünk a történelem (muszáj ugyanakkor hozzátennem, hogy bár a park ingyenes, a parkolás viszont annál drágább a környéken). Itt található az Independence Hall, ahol kidolgozták és aláírták mind a Függetlenségi Nyilatkozatot, mind az USA alkotmányát, és itt tekinthető meg a Liberty Bell, azaz a Szabadság Harangja, ami azon túl, hogy a nyilatkozat kihirdetéskor megkondult (bár naná, hogy vannak történészek, akik ezt vitatják), azóta a szabadság nemzetközi jelképévé is vált.

img_1482.JPGAz Amerikai Egyesült Államok születési helye: Independence Hall, Philadelphia

img_1485.JPGA Szabadság Harangja 

img_1492.JPGA helyi krimó :)

     Az épületek az internetes vagy a helyszínen lévő Visitor Centerben történő időpont-egyeztetés után látogathatóak is (szintén ingyenesen), de mi csak kívülről ámultunk és bámultunk, majd tovább mentünk néhány szintén érdekes és történelmi jelentőségű helyre. Az egyik ilyen a rendkívül bájos Elfreth’s Alley, ami Amerika legrégebbi, folyamatosan (azaz most is!) lakott utcája. Az itt található házak 1728 és 1836 épültek – igen, némelyik közel 300 éves és áll és gyönyörű! Hamisítatlan időutazás!

img_1497.JPGWelcome to Elfreth's Alley

img_1512.JPGAmerika legrégebbi folyamatosan lakott utcája

img_1173.JPGMinden bájos porcikáját érdemes szemügyre venni (hopp, egy selfie...)

img_1189.JPGÍme a bizonyíték, hogy napjainkban is lakják...

     Néhány percnyi sétára innen van még egy különleges ház, Betsy Ross háza, aki a legenda szerint itt varrta meg az USA első, „csillagos-sávos” lobogóját 1776-ban. A múzeummá alakított ház belépő díj ellenében látogatható és sok érdekességet hallhatunk-tanulhatunk itt is az ország történelméről, de igencsak érdemes a múzeum shopjában is körbenézni, hisz a Betsy Rossos hűtőmágnestől az amerikai alkotmányig elég sok minden kapható.

img_1202.JPGBetsy Ross, akinek Amerika a zászlóját köszönheti

img_1560.JPGBetsy Ross háza 

     A történelmi belváros után visszasétáltunk a jelenbe, mégpedig a Delaware folyó partján található igazán trendi Spruce Street Harbor Parkba, ami azon túl, hogy a helyiek egyik kedvenc helye, a sajtó szerint is az egyik leghangulatosabb hely a városban. Színes függőágyak, lámpások, megannyi vendéglátóhely, a kikötő hatalmas hajókkal és ameddig a szem ellát, csupa „take it easy” ember. Annyira amerikai - mutatom:

img_1583.JPGSpruce Street Harbor Park

img_1582.JPGÉs magyarázd el nekik, otthon miért nincs(enek) ilyen (emberek)...

img_1576.JPGA part

     Jócskán benne jártuk már a délutánban, amikor átautóztunk a Szépművészeti Múzeumhoz, aminek furcsa mód a hozzá felvezető lépcsősor a leghíresebb és leglátogatottabb része – itt futott ugyanis Rocky Balboa, vagyis az őt megformáló Sylvester Stallone a híres Rocky-filmekben. Philadelphiában járva kihagyhatatlan program és életérzés itt végigfutni és egyben vicces is, hogy amíg a pisai ferdetoronynál mindenki a dűlő tornyot megtartó fotókkal szerencsétlenkedik (OK, annak idején persze, hogy mi is…), addig itt minden turista fel-alá szaladgál (naná, hogy mi is…). 

img_1609.JPGRitkán van egy lépcsőnek neve, de ez bizony a Rocky-lépcső

dsc_1577.JPGTermészetesen van Rocky-szobor is...

img_1602.JPG...no meg persze Rocky-lábnyom is

img_1605.JPGMegcsináltuk, felfutottunk mi is! 

     Különleges része volt ez a napnak, hiszen egy régi, egészen pontosan 7 éve nem látott ismerősömmel ide egyeztettünk randit, amit egész nap úgy vártam (biztos, hogy eljön?, megtaláljuk s egyáltalán megismerjük majd egymást??). Eljött, megtaláltuk és meg is ismertük egymást és olyan jó volt! Egy szűk hete voltunk még csak távol Magyarországtól, mégis minden zsigerünk örült a magyarnak – és hát mit mondjon ő, aki évek óta kint van… Szóval volt örömködés meg gyors eszmecsere, kivel mi történt az elmúlt években, no és az elmaradhatatlan fotózkodás, amit ki nem hagytam volna lévén, hogy Anett fotóművész. Jó társaságban csak úgy repül az idő, szóval gyorsan eljött a búcsú pillanata, de abban a reményben tettük, hogy a jó Isten majd keresztezi még az útjainkat - ámen.

dsc_1564.JPGBaráti találkozás 7 év után...

     Phillyből, merthogy odakint a várost mindenki csak így hívja, én a magam részéről némi hiányérzettel és csalódottsággal indultam útnak, hiszen bármerre is kerestem a nap folyamán, a híres Philly Cheese Steak szendvicset sehol sem tudtam megkóstolni (előrebocsátom később, igaz hogy Kanadában, de az élményt kipipáltam!). Ami még kimaradt, de a város kapcsán mindenképpen meg szeretném említeni, hogy Philadelphiában található az ország legrégebbi pénzverdéje, ahol az első amerikai érmék készültek 1792-ben (a pénzverde még ma is működik és ingyenesen látogatható!) és az ország első bankja, mely 1795-ben épült. Miután Washingtonba készültünk és azért volt előttünk még „néhány” mérföld, minden látnivaló nekünk sem fért bele, de amit elterveztünk, az igen és biztatok is mindenkit, hogy a környéken járva Philadelphiába mindenképpen térjen be. Tényleg érdemes!

img_1620.JPGGoodbye Philly!

     Sötét este volt, mire Washington D.C.-be értünk, így tulajdonképpen a szállodai becsekkolást követően már csak egy kiadós alvás várt ránk. Nem szoktam név szerint megemlíteni a szállásainkat, de miután ez volt számomra az egyik kedvenc, most kivételt teszek. A Bethesda Hotel igazán kellemes, csendes helyén fekszik a városnak és csupán néhány percnyi sétára a metró megállójától, amivel aztán mindenhova eljuthatunk, amiért egy turista ebbe a városba érkezik. A szálloda szép szobái mellett a mai napig emlegetjük, milyen jót reggeliztünk ott, hiszen az igazán minden igényt kielégítő svédasztalról összeszedett finomságokat a szálloda kellemes kertjében volt lehetőségünk elfogyasztani. Imádtuk; akárcsak egész Washingtont, hiszen egy nagyon szép, tiszta és könnyen felfedezhető város.

img_1633.JPGReggeli

     Az első rácsodálkozás a metróhoz érve ért minket, hisz az egész állomás olyan steril volt, hogy esküszöm, a földről lehetett volna enni. A napi jegyek megváltása után (ez tűnt a legcélszerűbbnek) beszálltunk a metróba, ahol következett az újabb meglepetés: a lábunk alatt szőnyeg (!) borította a metrótalajt. Apró dolgok ezek, de mi nem tudtuk szó nélkül hagyni (mint ahogy én még most, az emlékek felidézésekor sem – ja persze idekívánkozik Chevy Chase befogható wifije is!).

img_1636.JPGMetróállomás

img_1634_2.JPGÉs a kedvenc, búcsúpuszis táblám :)

     A metróból a Fehér Ház környéki megállóban szálltunk ki és odasétáltunk a legközelebbi (ami valójában baromi távoli!) ponthoz, ahonnan a mindenkori amerikai államelnök rezidenciája megtekinthető. Hát életérzés ez is! És tényleg fehér és a tetején tényleg ott a mesterlövész no meg az elkerítő kerítés előtt a kismillió fotózkodó távol-keleti, de az a lényeg, hogy mi is!  

dsc_1603.JPGFehér Ház - egy jó objektívvel...

img_1645.JPGFehér Ház - objektíven :)

     A Fehér Ház után a város felfedezése tulajdonképpen gyerekjáték, hiszen a cerka (=Washington Monument) irányába tartva hamarosan a National Mall & Memorial Parks területén találjuk magunkat, ahol abszolút turistabarát módon minden további látnivaló együtt van és ingyenes. Attól, hogy a térképen ez egy térnek tűnik, becsapós a dolog, hiszen a tér hatalmas nagy, több kilométeresek a távolságok és miután telis-tele van látnivalóval, a bebarangolása jócskán időigényes és valljuk be, fárasztó is. Mi a II. világháborús emlékműnél kezdtünk, ahol külön öröm volt számomra, hogy ahányan vagyunk, annyi félék (bár ez azért részben generációs, részben szerelmi dolog…). Ameddig apukám a videózással és anyukám a fotózással bíbelődött, a fiúk pedig egy árnyas padon játszottak a telefonjaikon, én körbesétáltam és végigolvastam az igencsak megható feliratokat, amit a férjem türelmesen végigvárt. Hiába, szeretem érezni a történelmet…

dsc_1619.JPGWashington Monument - az irányjelző

dsc_1632.JPGII. világháborús emlékmű

img_1664.JPGÉrdemes, legalábbis én szeretem végigolvasgatni a feliratokat 

     Ettől az emlékműtől a „teret” körülölelő végeláthatatlan, hatalmas fáktól árnyas és rengeteg mókustól vidám sétány egy szakaszán átsétáltunk egy (illetve sok) másik emlékműhöz. A Vietnámi veteránok emlékműve először lélegzetelállító, aztán torokszorító, de belőlem bizony a könnyek is előtörtek. Elmesélem. Egy hatalmas, de ameddig a szem ellát akkora márványfal ez, melybe a vietnámi háborúban elesett amerikaiak nevét vésték kronológiai sorrendben – ez a lélegzetelállító rész. Aztán a fal tövébe letett elszáradt vagy épp friss virágok, odatámasztott fotók, gyerekrajzok, szerelmeslevelek láttán bizony ember legyen a talpán, aki nem érzékenyül legalább egy kicsit el… De ügyesen az eget kémlelve meg a gondolatainkat elterelve talán még megúszhatóak a kicsorduló könnyek. Viszont amikor a több mint 58 000 nevet bogarászva felfedezi az ember a cseppet sem szokványos saját családnevét (Hudák), na ott eltörik a mécses… Megrendítő és még most is megható élmény…

dsc_1646.JPGVietnámi veteránok emlékműve - végtelennek tűnő márványfalba vésett névsor az áldozatokról

dsc_1649.JPGA márványfal egy kis részlete

img_1684.JPGA soha el nem múló remény és szeretet <3

img_1698.JPGÉs a döbbenet :(((

     A Lincoln-emlékműhöz érve tulajdonképpen elérkezünk a Mall egyik, földrajzilag nyugati végébe, ahonnan a polgárháborús idők elnöke, Abraham Lincoln hatalmas, 6 méter magas márványszobra néz komoran a tér másik végében álló, távoli Capitoliumra. Az elnök egy széken ül a panteonszerű (vagy nemcsak -szerű) fehér épületben, amelyhez hosszú lépcsősor vezet fel. Mögötte két ismert beszédéből olvasható idézet, előtere pedig számos fontos és híres beszédnek adott már helyet, melyek közül a leghíresebb Martin Luther King 1966-os I have a dream / Van egy álmom… beszéde, ha a történelmet nézzük, de nekem ott állva momentán Forrest Gump jutott eszembe, ahogy a szökőkúton keresztül rohan feléje az ő Jennyje (https://www.youtube.com/watch?v=zfj4OB92MXc – és már megint ezek a fránya könnyek…). Nagyon Washington ez a hely…

img_1744.JPGLincoln-emlékmű

img_1709.JPGAbraham Lincoln a társaságunkban

img_1741.JPGNational Mall, Washington DC

     A tér túl oldalán visszaindulva, nagyjából a vietnami emlékművel szemben található a koreai háború hőseinek emléket állító alkotás, amely kevésbé megindító, ám annál szemléletesebb, hiszen gyakorlatilag életnagyságú, kővé vált katonák alkotják. Elgondolkodtató a katonák arcát nézve az itt olvasható felirat: Freedom is not free... Ott jártunkkor épp koszorúzás zajlott, méghozzá katonai tiszteletadás mellett. Számtalan ország diplomáciai képviselete sorakozott, hogy eljátsszák a himnuszukat és elmondjanak egy rövid beszédet. Vártunk egy ideig, hátha a magyar himnusz is felcsendül, de aztán ideje volt továbbindulni.

img_1753.JPGEmlékmű a koreai háború áldozatainak emlékére

img_1759.JPGKoszorúzási ünnepség

       Egy nagyobb kitérővel Martin Luther King, Roosevelt és Thomas Jefferson emlékműveit is megnézhettük volna, de mi tovább haladtunk egyenesen a Mall menti sétányon és visszaértünk a nagyjából a közepén található Washingon-emlékműhöz, ahonnan indultunk. A 170 méter magas, alumínium piramisban végződő márvány és gránitoszlop (obeliszk) az első elnök tiszteletére épült és ingyenesen látogatható. Érdekessége, hogy a városrendezési terv főszereplője, ha úgy tetszik fő mércéje, hiszen nem épülhet nála magasabb épület (és már meg is van a magyarázat, miért nincsenek felhőkarcolók az amerikai fővárosban). Mivel a Fehér Háztól a Washington Monumentet megcélozva indultunk meg, annak az ablakából is épp ezt látja 1800, vagyis John Adams óta a mindenkori amerikai elnök, ami természetesen azt is jelenti, hogy búcsúzóul még egyszer integethettünk Trumpnak.                

img_1766.JPGAz első elnök, George Washington emlékműve, mely egyben a szintén róla elnevezett város mindenkori legmagasabb építménye           

     A Washington Monument és a Capitolium közti szakasz tele van tűzdelve a Smithsonian Intézet izgalmasabbnál izgalmasabb múzeumaival, amik ráadásul mind ingyenesen látogathatóak (itt azért elbizonytalanodtam, hogy Washingtonra lehet, hogy több napot tervezhettem volna, bár az is igaz, hogy a múzeumról múzeumra járkálást azért hamar megunta volna a banda). Felsorolni is sok lenne, hogy a tematikáját (és nyilván nem a színvonalát!) tekintve átlagos történelmi és művészeti kiállítások mellett mi mindennek van még múzeuma és miután az egyik színvonalasabb, mint a másik, a múzeumlátogatás (messze nem csak azért, mert ingyen van) kifejezetten ajánlott. A gyerekek az Éjszaka a múzeumban 2. miatt leginkább a természettudományi múzeumba vágytak, de sajnos olyan hosszú sor állt előtte, hogy nem jutottunk be (nesze neked ingyenesség). A másik kiszemelt múzeum a National Air and Space Museum volt, ahol a repülés történetét mutatják be az első próbálkozásoktól az űrkorszakig a világ legnagyobb repülő és űrrepülő gyűjteményével. Itt is sorba kellett állnunk, de egy apró trükkel a fiúk tovább nézelődhettek, hiszen táska nélkül egy külön sorban egész gyorsan be lehet jutni, így ők ott előrementek. Tematikus termekbe rendezve rendkívül sok érdekesség található itt még a női szemnek is, hiszen azért élőben látni a tankönyvekből ismert Wright fivérek és Lindbergh eredeti repülőgépeit, az Apollo11 parancsnoki modulját (ebből lépett ki Neil Armstrong a Holdra és mondta, hogy „Kis lépés ez az embernek…”), a világháború repülőgépeit vagy épp atomrakétákat igazán nem mindennapi. Órákig (de túlzás nélkül, akár napokig is!) el lehet nézelődni, olvasgatni, beülni ebbe-abba, sőt számos interaktív része is van a kiállításnak meg van akárhány D-s mozi és természetesen shop is, ahol akár az első szkafanderünket is beszerezhetjük.

dsc_1713.JPGA világhírű és -színvonalú Smithsonian Intézet központi épülete

img_1802.JPGNational Air and Space Museum

img_1789.JPGMegelevenedik a repüléstörténelem - itt éppen a Wright fivérek eredeti repülőgépe alatt állnak a Pölös fivérek  

     Tovább sétálva elérkeztünk a Mall keleti végéhez, ahol az amerikai törvényhozás épülete, a Capitolium áll. Gyönyörű szép, ha rangsorolni kell a legszebb épület, amelynek alapkövét 1793-ban maga Washington elnök tette le, és amelynek lépcsőjén a beiktatásra kerülő amerikai elnökök szokták letenni az esküjüket – ha máshonnan nem, innen ismerős lehet. A belépés ide is ingyenes. Komplett város ez a városban, hiszen földalatti folyosón át lehet menni például a világ legnagyobb könyvtárába, a Kongresszusi Könyvtárba, de még saját metrója is van, amit csak az ott dolgozók használhatnak. Megható tudni, hogy a Capitoliumban egyetlen külföldi politikusnak van szobra: Kossuth Lajosnak.                

img_1828.JPGCapitolium

     Innen elsétáltunk az elvileg közeli (gyakorlatilag azt hittük, sose érünk oda…) metrómegállóba és átmetróztunk a washingtoni napunk utolsó állomására, Arlingtonba. A városrész ugyanezt a nevet viselő, hatalmas (200 holdnyi) temetője ingyenesen látogatható, de a látogatói központtól induló fizetős shuttle bus nélkül tulajdonképpen - időbeni és fizikai korlátok miatt – sajnos bejárhatatlan. Sajnos, hiszen több mint 300 000 katona alussza itt az örök álmát... Megannyi egyforma hófehér kis kő szép sorban a makulátlan zöld gyepben – ismerős lehet a Hair című film utolsó képkockáiból, de ezt látni és érezni kell…

dsc_1781.JPG...

img_1946.JPG...

img_1482_1.JPG...

img_1907.JPG...

img_1883.JPG...

     A shuttle bus több helyen megáll, melyek közül mi elsőként a Kennedy síroknál szálltunk le, ahol a merénylet áldozatává vált John F. Kennedy elnök, illetve a családja nyugszik.

img_1470_1.JPGJohn F. Kennedy

     A következő busszal az Ismeretlen Katona Sírjához mentünk tovább, ami a félóránként itt zajló, lenyűgöző őrségváltás miatt tényleg érdekes. Persze nekünk sikerült még érdekesebbé tenni, hiszen itt fedeztük fel, hogy elhagytuk a nap során vásárolt cuccainkat rejtő pakkot… A saját kétségbeesésünkön túl tudtuk, hogy egy őrizetlenül hagyott csomag mekkora gondot fog okozni Amerikában, így azonnal szóltunk az egyébként mindenhol jelen lévő rendőröknek, akik láss csodát, azonnal autóba pattantak és elindultak a mi korábbi útvonalunkon a csomag megkeresésére. A csomag meglett, sőt minden túlzás nélkül még a police officerek örültek, hogy segíthettek és ráadásul még az őrségváltást se késtük le.

dsc_1790.JPGItt található az Ismeretlen Katona Sírja

img_1895.JPGŐrségváltás

     Közeledett a záróra, így a sírkertben kanyargó buszról már csak az Arlington-háznál szálltunk le, ami tulajdonképpen felejthető (OK, teljesen felesleges) program, viszont gyönyörű kilátás nyílik innen Washingtonra. Tényleg gyönyörű és így végignézni még egyszer mindent, ahol jártunk, igazán tökéletes zárása a napnak.

dsc_1794.JPGKilátás az Arlington-házból - méltó búcsú Washingtontól

     A temetőtől visszametróztunk a szállodánkhoz, majd megindultunk ebből a csodálatos és méltán fővárosból sok-sok újabb kalandért az amishokhoz. Folyt. köv.

PhD